Már csak néhány nap van hátra Magyarország legnagyobb csarnokbulijáig, ahol idén kivételesen erős line up-al találkozhatnak az underground zene szerelmesei. Az igazi vájtfülü közönség valószínűleg ki sem teszi majd a lábát az Aréna 02 teremből, hiszen olyan világklasszis mesterek operálnak majd a legsötétebb dallam és ütem szekciókkal, mint Oscar Mulero, Inigo Kennedy, Electric Rescue, Developer, Lewis Fautzi, valamint a magyar szcéna kiválósága Sikztah.

Oscar Mulero
Egy hónap telt el azóta hogy napvilágot látott az idei év egyik legnagyobb durranása a „Perfect Peace” az eminens Sematica gondozásában, azóta a PoleGroup nagyattya egy all night long esttel örvendeztette meg a gijóni Lanna Club vendégseregét, április kezdetén gyilkos ütemmekkel kényeztette dobhártyáinkat a Blocaus podcast sorozat soron következő kiadásában, és ugyancsak hónap elején a Be-At Tv közvetítésében élvezhettük végig őrületes idegenvezetését a Lisboa Electronica védjegye alatt.



Inigo Kennedy
Januárban a Monument podcasttel kényeztette dobhártyáinkat, február elején jelent meg a két track-es EP-je a Token égisze alatt, mely a „Magma” és a „Mantle” darabokat hordozza, ugyancsak fontos mérföldkő rögtön így év elején a Token 10 évét összefoglaló „Momentum”, melyen Inigo három zenedarabbal is megjelenik, a Kriz-zel megálmodott „Amalgam”, a „Minor Ascent” ami Sigha-val közös munka, valamint Oscar Mulero-val kollaborálva a „Catharsis”. A következő időszakot pedig nagy várakozás jellemzi majd a legújabb 9 track-et tartalmazó nagylemeze a „Strata” miatt, mely 4 évvel a „Vaudeville” LP után, májusban jelenik meg ugyancsak a Token gondozásában.



Electric Rescue
Tartalmas évet zárt 2017-ben, és a lendülete továbbra sem hagyott fel. Dolgozik az Esquisse címke elindulásán, mely érdekessége, hogy csak saját megjelenéseket fog tartalmazni, valamint remixeket az általa nagyra becsült művésztársai tollából. Részt vett a legendás Rex klub 30 éves fennállásának évfordulóján, a techno trio projektje a Möd3rn technikai riderének tárháza is kibővült, ezzel még izgalmasabbá téve a triumvirátus produkcióját.


Developer
Az úriember a 2018-as évet japán turnéval kezdte, majd nem régiben megrezegtette a neves berlini klub a Berghain falait is. Hamarosan érkezik a „Pleassure Instruments” nevet viselő kiadvány, ami azért is számít különlegesnek, mivel a Concerns Music első bakelit megjelenése, na meg olyan neves művészek munkái is szerepelnek ezen a 8 track-et hordozó kiadványon a los angeles-i mixmester mellett, mint Christian Wünsch, vagy Stanislav Tolkachev, csakúgy mint a spanyol ajkú nagyágyúk mint, Dinamite, Datura Dilema, Unkle Fon, Vertical Spectrum és Kalter Ende.



Lewis Fautzi
B2B szettel kezdte az évet Oscar Mulero társaságában a Reaktor Events rendezvényén (hűűű de nagyon ott lettünk volna mi is…), majd tiszteletét tette a lemezjátszók mögött Londontól egészen Japánig. Április 7-én a Lisboa Electronica Pole Group estjén is letarolta a közönséget nem csak személyesen, de online is, június 18-án pedig Portugáliában tart Oscar Mulero társaságában egy all night long estét a Club 118-ban.


Sikztah
A The Etiket és a Dumm Dumm Electronic Music Fesztivál attya a 2018-as évet a Deadcode and Friends szileszteri eseményén kezdte, február vége felé all night long set-tel jelentkezett a Rómer házban, ahol telt házzal zárták az estét, március idusán Győrben tartott techno találkozót a The Etiket égisze alatt. Májusban pedig végre Kelet-Magyarországra látogat a Főhe első igazán techno-s eseményére.


Információk/Jegyek: https://www.facebook.com/events/149060465742751/
Image and video hosting by TinyPic]]>