A közösségi médiában is egyre aktívabban tevékenykedő debreceni üzletember nyitott az új stílusokra. 2018 nyarán a Beautiful Life című elektronikus dalával szeretné megszólítani a fiatalokat.

A korábbi nagy sikerű, immáron 1,5 milliós megtekintés felett járó ‘Momma’, és több, mint 800 000-es megtekintést elérő ‘Brexit Ballet-t’ jegyző Felföldi József ezúttal teljesen új műfajban próbálta ki magát.
Az új dal a manapság népszerű deep és tropical house stílusjegyeit és reaggeatone elemeket ötvöz. A maga egyszerűségével és különleges hangulatával kikapcsolja és ellazítja az elmét. Felföldi József mindig is szívén viselte a fiatalok jövőjét, saját gyermekeit is igyekezett atyai jószándékkal terelgetni, a dal legfontosabb üzenete azonban, hogy a jövő egyengetése mellett az élet minden percét megéri kiélvezni.

Na de ki is Felföldi József, akiről legutóbb a Forbes magazinban olvashattunk?!

1954-ben született magyar üzletember, zenei producer, író, filantróp. 1986-ban a Felföldi Édességgyár Kft alapítója, majd folyamatos édességipari innovációinak, zene műveinek és írásainak köszönhetően vált ismert személyiséggé.
Gyermekkora, tanulmányai

Felföldi József már gyermekkorában is szorgalmáról volt híres. Öt évesen odaadóan gondozta az édesapja által neki ajándékozott tehenet, az eladott tej árából gyarapította zsebpénzét. A kereskedelem iránti érdeklődés lángja kisiskolás korában lobbant fel benne, már ekkor próbálta kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket.
Édesapja, Felföldi József édesanyja, Csukrán Erzsébet mezőgazdasági vállalkozással foglalkoztak. Nővérével, Felföldi Erzsébettel mindig is támogató és szeretetteljes testvéri viszonyt ápoltak. A rengeteg közös játékkal és szórakozással töltött nap, ma is elevenen él Felföldi József emlékeiben. Szívesen gondol vissza azokra a pillanatokra, amikor nővére orvos, ő maga pedig színész-komédiás szerepét magára öltve szórakoztatta szüleit.
Újfehértói általános iskolás éveit követően pincérként vállalt munkát. Bár máig szívesen emlékszik vissza a vendéglátásban eltöltött éveire, életét mindig is beárnyékolta elszalasztott előadóművészi karrierjének emléke. Színészi ambícióinak egy sajnálatos, tizenöt éves korában elszenvedett baleset vetett gátat. Az eset 1969. december 19-én történt. Egy hógolyócsatát vívó gyerek társaság egyik tagjának csapágygolyóval töltött lövedéke eltalálta a debreceni vasútállomás felé sétáló József bal szemét. Kórházi kezelése során az orvosok napokig küzdöttek, hogy megmentsék látását, de sajnos nem sikerült. A baleset okozta traumát évekig képtelen volt feldolgozni, a mély lelki megrázkódtatásból eredő, hónapokig tartó keserűség elől pedig az alkoholba menekült. Különösen nagy akaraterőről tanúbizonyságot téve 5-6 hónap után káros szenvedélye helyett az olvasásba menekült. Élete legnehezebb pillanataiban azonban eszébe jutott a gitár, amelyet figyelemelterelés gyanánt nővére ajándékozott neki a kórházi kezelése idején. Ekkor költözött be a zene és a költészet végérvényesen Felföldi József szívébe.
felfoldi-jozsef
Üzleti élete

Nyughatatlan meg nem alkuvó természetéből fakadóan eldöntötte, hogy nem kíván alkalmazott lenni. Döntéseket akart hozni, vállalva a következményeket. Mindennél jobban foglalkoztatta a kereskedelem, folyamatosan kutatta az újabbnál újabb befektetési lehetőségeket. Vakmerő próbálkozásai hol több, hol kevesebb sikert arattak. Első vállalkozásának alapját az 1972 és 1988 között megjelentetett Mosoly Album szolgáltatta, amelyben újszülött gyerekekről készített fotókat. A saját fotólaborral rendelkező műhely kiadványaként megjelenő albumok első számának fényképeit ő maga készítette a szülőföldjének számító keleti országrészben tett barangolásai során.
Újító szemléletű látásmódja 1983-ban külföldön népszerű termékek meghonosítására is felbátorította. Így kezdett az elsők között gofrit és hamburgert árusítani Debrecen főutcáján, az akkori Vörös Hadsereg útján. Két évvel később a Colour GMK (Gazdasági Munka közösség) által forgalmazott színes képeslapok és társasjátékok jelentették a megélhetését. 1989-ben, a Felföldi Sector kapcsán belekóstolt a nyomdaiparba, majd 1990-től a Felföldi Potpuri Kft. fő tevékenységeként többek között ajándéktárgyak, száraz virágok és fürdősók kereskedelmével foglalkozott.
Máig működő, neve által fémjelzett élelmiszeripari vállalkozása, a Felföldi Édességgyártó Kft. 1986-ban jött létre. A kezdeti tucatnyi alkalmazotti létszám mára közel 300 főre bővült, így a vállalkozás a kelet- magyarországi térség jelentős munkaadójává nőtte ki magát.

Felföldi József teljesen véletlenül, már-már sorsszerűen csöppent bele az édességgyártás világába. A vállalkozás beindításához szükséges kezdő lendületet egy rézüst adta meg, amelyet egyik elhunyt barátjának családjától vásárolt. A segítő szándék mögött megbúvó jóakarat később visszaszállt, bár a rézüst valódi rendeltetési céljára csak évekkel később derült fény, amikor is egy szakember felismerte, az üst eredetileg egy cukorka corpus készítésére kialakított drazséüst. Innen egyenes út vezetett a ma is világszerte ismert Quick Milk Magic Sippper-ként elhíresült drazsés szívószálak létrejöttéhez. Az 1995-ben kifejlesztett és máig is legsikeresebb termékként számon tartott drazsés szívószál 1998-ra Európa több országában kedvelt árucikké vált. Jelenleg évente mintegy 100 millió gyerek kóstolja meg a Felföldi Édességgyártó Kft. termékeit világszerte. 2009-től a cég életében hihetetlen mértékű fellendülés kezdődött, így mára a világ több mint negyven országában forgalmazzák az édességgyár termékeit, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően pedig az üzem gyártókapacitása is jelentősen bővült.
felfoldi3
Családi háttér
A szerető családban nevelkedett Felföldi József maga is igyekezett támogató és bátorító környezetet biztosítani saját gyerekeinek. Öt gyermeke van, akiket végtelen szeretete ellenére, vagy talán éppen emiatt nem kényeztet. Úgy tartja, a siker eléréséhez elengedhetetlen, hogy ne csak a célt, hanem az oda vezető utat is előre lássák. Fontos számára, hogy gyermekei bizonyítsanak, mielőtt a családi vállalkozás aktív szereplőivé válnának. Azt szeretné, hogy őket is mozgassa a vágy, hogy valamiben különbözzenek az átlagtól. Felföldi József, édesapja tanítására mindig is menekült abból a társaságból, ahol ő volt a legokosabb, mert szerinte az ember csak így képes a fejlődésre. A gyerekeitől is ezt várja.
Művészete

Felföldi József mindig is nagy rajongással fordult a költészet felé. Első versének megjelenése egy Nők Lapjában meghirdetett anyák napi verspályázathoz köthető, de különleges alkotói vénája már évtizedekkel ezelőtt megmutatkozott. Első verses kötetét 1985-ben adta ki.
Érzései, metaforái, szimbolikus, olykor futurisztikus villanásai elgondolkodtatják mindazokat, akik a műfajokba való besorolást keresik.  
A zene 15 éves korában férkőzte be magát az életébe. A balesetét követő hónapokban a dallamokban lelte megnyugvását és kezdetben csak a maga szórakoztatására pengette a húrokat. A nővérétől kapott gitárját komolyabbra cserélte, de a „próbadarabot” azóta is őrzi. 2013-ban szimfonikus költeménnyel jelentkezett, amelyből CD is készült a Kodály Filharmonikusok közreműködésével.  Otthonosan mozog a romantika, a kései barokk, a mai pop és a filmzenék világában is.

Felfoldi-Jozsef-
Jogi ügyei

Egy ausztrál cég, a Unistraw Holdings 2007-ben azzal vádolta meg Felföldi Józsefet, hogy eltulajdonította az ötletüket. Hosszas pereskedés után a magyar cég bebizonyította, hogy az ausztrálok nem mondanak igazat. Felföldit Németországban is megtámadták, de a düsseldorfi bíróság különbözőnek találta a két terméket, és elutasította a Unistraw Holdings védjegybitorlás megállapítása iránt indított keresetét. A düsseldorfi bíróság szerint a Felföldi Édességgyártó Kft. már 2000-ben bemutatta termékét a kölni szakmai vásáron, tehát már azelőtt jelen volt vele az európai piacon, mielőtt az ausztrál cég egyáltalán védjegybejelentést tett volna.
2014. májusában munkatársaival a Hősök terétől a Parlamentig vonult, így tiltakozva az ellen, hogy az ausztrál céggel folytatott jogvitáját egyedül Magyarországon nem tudja megnyerni. Az Európai Szabadalmi Hivatal is eljárást indított, végül 2016. elején kimondta, hogy a termék a magyar üzletemberé, mivel ő már 2002. előtt is gyártotta a drazsés szívószálat, így az ausztrál céget eltiltotta a gyártásától és a forgalmazásától.
Facebook: https://www.facebook.com/josephfelfoldi/
LinkedIn: https://www.linkedin.com/feed/
Twitter: https://twitter.com/Joseph_Felfoldi
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCcEDoJ7VB16JuDKdQwfDt0Q]]>