Július 17-én azonnali hatállyal került lakat alá a budapesti technoszíntér egyik legfontosabb helyszíne, a Corvin Club. Azóta több rendezvényt is befogadtak a környező szórakozóhelyek, a Toldiban több corvinos bulit is megtartottak. De azért problémák is adódtak, mint például a Tesla esetében, akik először befogadták a Vril nevével fémjelzett rendezvényt, majd mégis visszaléptek. Úgy tűnik azonban, hogy megvan az új helyszín. A szeptember 7-i, Spektre-buli beharangozószövege ugyanis így szól:

„Az őszi szezon nem kezdődhet Corvin nélkül, szerény technotthonunk bár négy emelettel lejjebb költözik, de a lokációváltozást illetően egyértelműen emelkedő pályára áll; Budapest egyik legjobb technikai és beltéri adottságaival felvértezett helyszínéből tervezünk vérbeli klubot faragni, a szóbanforgó rendezvényhelyszín pedig nem más, mint a Terem!
Az óriási belmagasságot és remek akusztikai adottságokat VOID hangrendszerrel egészítjük ki a kifogástalan hangzás érdekében, az egyedülálló látványvilágot pedig a giga vetítőfelületeten túl az oldalfalakra rögzített LED kijelzők hivatottak biztosítani. Pánikra semmi ok, a romkocsma hangulat letisztult és igényes kialakítású környezetre cserélését túl fogjuk élni, előmenetelünkhöz hűen az underground hangulat megtartását szem előtt fogjuk tartani.”

Tóth-Almási Dávid, a Corvin Club vezetője új borítóképe a Facebookon pedig nem más, mint a Terem nagyterme. Ha ez a jelenlegi állapot, akkor úgy tűnik, van még munka bőven. A Teremben tavasszal jártunk utoljára, egy sajtótájékoztató keretében. Nem követtük hétről-hétre a klub sorsát, de úgy tűnt, mintha nem igen lenne kihasználva, holott korábban már Max Cooper és Ellen Allien is fellépett itt. Bízzunk benne, hogy ez hamarosan megváltozik.]]>