A a berlini Salon Zur Wilden Renate a német főváros egyik ikonikus klubjának számít. Elég szigorú a porta, engem például két alkalomból kétszer sem engedtek be.
Szilveszterre igen izmos programot állítottak össze, egészen pontosan 39 órán keresztül fog megállás nélkül szólni a zene! December 31-én, este 9-kor lesz kapunyitás. Éjfélig italokat és harapnivalókat is fel fognak szolgálni. A teraszról állítólag pazar kilátás nyílik majd a tüzijátékra.
A maratoni hosszúságú szilveszeri buli fő attrakciója Hercules & Love Affair fellépése lesz. A futballkedvelők számára talán érdekes adalék velük kapcsán, hogy néhány nappal ezelőtt egy kedves hallgató a „Blind” című számunkat küldte el a hétközben órisit hibázó Kassai Viktor játékvezetőnek az egyik kereskedelmi rádió kívánságműsorában.
További magyar vonatkozása is lesz a bulinak, hiszen – ha lehet ilyet mondani – a „második” számú fellépő pedig nem más lesz, mint Kornél Kovács! A Studio Barnhus Stockholmban élő múvésze magyar származású és szerencsére elég gyakran jár hozzánk haza zenélni.
A szilveszteri bulira 20 euróba kerül az első körös elővételi jegy, bővebb infót ITT találtok.
]]>