Szükség van a telefonra bulizás közben? Hangosabban hallatják szavukat, akik szerint nincsen. Ugyanakkor nem feltétlenül haszontalan, hiszen gyakran a youtube-os felvételek alapján tájékozódunk az előezetesen meghallgatni kívánt DJ-ről. Az angol Eventbride által megbízott ComRes készített egy tanulmányt a témában. Ennek alapján pedig megállapítható: az emberek 70%-a ki nem állhatja az okostelefonokat a buliban.
Szerintünk két dolgora nem lehet egyszerre odafigyelni. Ha előveszed a telefont, akkor nem tudod olyan mélységben átélni a katarzist, mint amikor csak átadnád magad a zenének. Az pedig a legalja szint, aki emellett még olyan paraszt is, hogy elfelejti kikapcsolni a vakut és a vele szemben álló DJ szemébe világít. Arra pedig már végképp nincs mentség, ha valaki borzalmas minőségben veszi fel a képet és a hangot, majd még meg is osztja a felvételeket.
A tanulmány világosan kimondja, hogy a többséget kifejezetten idegesíti, ha másokat kamerázni látnak a tánctéren. Ugyanakkor a válaszadók 50%-a elismerte, hogy ő maga is készít felvételeket a buliban. 69% támogatná azokat az intézkedéseket, amelyek a telefonhasználat korlátozását lennének hivatott elősegíteni.
„A kamerázás sok bulizó számára fontos, másokat ugyanakkor zavarhat is  Törekednünk kell arra, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Mindkét oldal álláspontját tiszteletben kell tartanunk.” – ezt Greg Marshall, az Association for Electronic Music nevű szervezet vezetője nyilatkozta.
Egyes brit klubok saját hatáskörükön belül próbálják megoldani a problámát. Németországban a világ egyik legjobb szórakozóhelyének tartott, a Kölnben található Bootshaus nemrég az Instagramon közzétett kérdőív segítségével próbálta felmérni a közönség igényeit és álláspontját a témában. A Berghainban szigorúan tilos bárminemű fényképet készíteni, ott már évek óta leragasztják az összes beérkező vendég telefonjának a kameráját. Magyarországon pedig a LÄRM foglalkozott ezidáig talán a legalaposabban a kérdéssel.]]>