A Deadcode 1996-os megalakulása óta számos eseménydús évet és mozgalmas szezont tudhat maga mögött. Megszámlálhatatlanul sok fellépőt hoztak már el Magyarországra a Hyperspace, a Bónusz Fesztivál, vagy éppen a Sziget Produkciós Iroda által szervezett rendezvények (Sziget, Balaton Sound, VOLT, B My Lake) keretein belül. Szokták mondani, hogy az éjszakában három évente nevelődik ki egy új generáció. Akárhogy is nézzük, ez már több generáció szórakoztatása!

A Deadocde az elmúlt években a klubesemények terén is belehúzott rendesen, a Plastic, illetve a Black Mamba rendezvények kapcsán. Ma pedig olyat virítottak, amire eddig nem igen volt példa. Egyszerre kilenc bulit jelentettek be!  Lesznek nagy visszatérők, régi motorosok és új tehetségek, illetve a hazai körítésre sem a visszafogottság lesz jellemző. Helyszín tekintetében is eltérnek a megszokástól, hiszen a programok egy része az Akvárium kistermében kerül megrendezésre, amit Blackhall névre kereszteltek.

Állítólag nem teregették ki az összes ütőkártyákat és hamarosan újabb meglepetések várhatók! Ismerkedjünk meg addig közelebbről is a vendég fellépőkkel, a március 14-i bulit bezárólag!

Az első vendég január 19-án fog érkezni a Blackhall-ba. Ramiro Lopez a Drumcode egyik legújabb felfedezettje. Adam Beyer kiadója pedig kétségtelenül az egyik legerősebb brand a négynegyed világában. Ramiro nyáron már járt nálunk Budapesten. Az eredetileg a Corvin Clubba leszerződött felllépő a Blaha Lujza téri műintézmény bezárása után végül a Toldiban mutatkozhatott be a hazai közönség előtt.

A rákövetkező héten egy régi ismerőst köszönthetünk úja. Paul Ritch számtalan alkalommal járt már nálunk, legyen szó fesztivál- vagy klubfellépésről a fővárosban vagy vidéken. A francia producer már letette kézjegyét a techno színtér legelismertebb kiadóinál (Drumcode, SCI+TEC, Saved Records, Cocoon, Soma Records, BPitch Control Records Berlinl), 2008 óta pedig gondozza sajátját is, a Quartz Rec-ot is.

Matador neve szintén nem igen szorul bemutatásra. Az írek legismertebb producere február 8-án érkezik újra hozzánk. Jól ismeri már a magyar közönséget. Olyan hosszú évek elmúltával is kedvelt szerzemények jöttek ki már a stúdiójából, mint például a Kingswing vagy a Klay, tavaly pedig Oxia himnuszának, a Domino átiratával robbantotta fel a világ tánctereit. Saját kiadója a Rukus. Polgári nevét pedig valószínűleg nem sokan tudják, pedig tök jól hangzik. Ő nem más, mint Gavin Lynch személyesen.

A Black Mamba rendezvényei minden technofanatikus igényét kielégítik. A vájtfülűek minden bizonnyal Cleric február 15-i fellépését várják az egyik legizgatottabban. Jorden Hodgetts Manchesterből érkezik, az átlag BPM szám nála 131. Saját kiadója a Clergy, de a Figure-nál is gyakran jelenteti meg zenéit. Általában baseball sapkában szokott fellépni. Ars poétikája pedig a következő: „ Music is like a religion

Február 22-én egy olyan DJ érkezik, akit már régóta visszavár a budapesti közönség. Tommy Four Seven Győrben ugyan fellépett tavaly, de a fővárosban négy éve járt utoljára. Számunkra már csak azért is fontos szereplő, mivel a 2011-ben megjelent albuma ihlette az oldalunk nevét. A prágai Boiler Room keretében elkövetett szettje pedig még friss és ropogós, hiszen alig néhány napja tölötték fel.

Március 2-án egy igazi legenda érkezik. Illetve pótolja be az elmaradt bónuszos fellépését, lévén John Digweed betegsége miatt kénytelen volt lemondani a budapesti útját. KIadója, a Bedrock idén ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. A Global Underground keretében megjelent Los Angeles című dupla mixalbuma pedig számomra a sorozat legkedveltebb darabja. Általa szerettem meg a progressive house hangzását. Az már előre borítékolható, hogy ezen a bulin lesz a legmagasabb átlagéletkorú közönség, John Digweed ugyanakkor egy mágus, aki képes állandóan megújulni.

Aznap mindkét termet birtokba veszi a Black Mamba, hiszen a Blackhall vendége pedig The Yellowheads lesz. Olyan nagynevű kiadók jelentetik meg a zenéjüket, mint a Tronic és a Phobiq. Két sárga maszkos figura fog érkezni egyenesen Spanyolországból. Az egyik figura állandóan szomorú, a másik viszont állandóan mosolyog. Tavaly már jártak nálunk. A teljes budapesti fellépésük visszanézhető, illetve hallgatható!

Március 8-án pedig egy újabb páros érkezik, ezúttal Olaszországból. A Tale Of Us ontja magából a slágereket, ma már igazi világsztárok! A duó a house-t és a technót kombinálja pop-, nu-disco-, sőt időnként rockdallamokkal. Karm Torontóban született, míg Matteo New Yorkban, ám a páros végül Olaszországban, Milánóban találkozott, majd Berlinbe költöztek. 2011-ben ott voltam az első fellépésükön a Panoramabar-ban. Akkor még ők warm up-oltak. Legutóbb nyáron jártak Magyarországon, mint a B My Lake utolsó napjának főműsoridős fellépői. Ők igazgatják a 2016-ban alapított Afterlife kiadót is, melyet igen szépszámú hazai rajongó követ.

A március 14-i buli a legutolsó a sorban. Ami biztos, hogy itt lesz a legnagyobb veretés! Perc kétszer is járt idén Magyarországon. A Perc Trax főnöke teljesen elkaszálta nyáron a Kolorádó közönségét a reggeli órákban, majd októberben a Dürer Kertben tette meg ugyanezt. Zenéi olyan elementáris erővel hatnak, ami már sokak számára már túl sok lehet. Dax J pedig kétségtelenül az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt években történt a technoszíntéren. Zenéjében visszatükröződik az a régifajta döngölésre emlékeztető hangzásvilág, amit olyan sokan hiányolnak már. Két héttel ezelőtt elkápráztatta a Bónusz közönségét, alig várjuk, hogy újra hallhassuk! Ő egyébként a drum and bass világából nyergelt át ide. Ha kíváncsi vagy bővebben a kalandos életére, akkor olvasd el a vele készült interjút.


Ezek a programok várnak ránk tehát a hideg téli hónapokban. Azt hiszem semmi okunk nem lehet a panaszra, mert ezeket a neveket böngészve tényleg mindenki megtalálhatja a számításait!
blackmamba
]]>