Ugye mind hallottatok már a Cercle-ről? A francia projectről ami arról szól, hogy népszerű DJ-k különböző híres és szokatlan helyszíneken zenélnek. Nina Kraviz és Kölsch az EIffel toronyból, Boris Brejcha és Deborah De Luca pedig egy francia kastély előtt pakolta a lemezeket.

Ehhez a mintához hasonlóan itthon is láthatunk egy jó kezdeményezést, ami különböző településeket mutat be elektronikus zenei aláfestéssel. Az első helyszín Kecskemét városa lett. A minap pedig elkészült a RAR Music Formation projekt második fejezete, a Balaton egyik égkövéből a balatonboglári Gömbkilátóból.

A várhegy, ahol ma a Gömbkilátó áll, a 20. század elején még fátlan volt, ezért Kopaszdombnak is nevezték. A település két világháború közötti elöljárója és birtokosa, Gaal Gaston ültettette be fákkal, amelyek legnagyobb része feketefenyő volt. Később egy fából készült kilátót építettek a hegyre, amely az 1960-as évek közepéig állt, ma már csak a lábait tartó négy betontuskó maradt belőle. Magát a Gömbkilátót Kádár István mérnök tervei alapján a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat készítette alumíniumból az 1950-es évek elején. 1958-ban bemutatták a brüsszeli világkiállításon is, majd a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) ideiglenes látványossága lett. Az 1960-as évek végén hozták mai helyére, ahol belső üvegburkolattal akarták ellátni, és benne panorámapresszót berendezni, ám végül üveg nélkül épült fel. Vannak, akik szerint azért, mert szállítás közben eltűntek az üvegtáblák, más vélemények viszont azt mondják, azért léptek vissza ettől a tervtől, mert belátták, hogy nem lenne elég ellenálló a természeti erőkkel szemben. Az 1980-as években hosszabb időre felújítási munkák miatt ideiglenesen bezárt, majd a 21. század elején annyira leromlott az állapota, hogy biztonságosabbnak látták ismét lezárni. A környék átépítése és a kilátó felújítása után 2012. július 22-én ismét megnyílt a látogatók előtt. Kedvelt kiránduló helyszín és a Balaton-átúszás ideje alatt is végig a szemünk előtt van. A partyszervezők is felfedezték már, tavaly nyáron Kruder & Dorfmeister zenélt a dombtetőn.

A helyszín egyedi égköve Magyarországnak, az időjárás sejtelmes, PolyBear által összeállított zenei utazás pedig tökéletes harmóniában vannak az előbbiekkel. Már csak egy Play gomb választ el attól, hogy felszállj a RAR#02 hajójára és kalandozz egy kicsit az elektronikus zenei vizeken.

Tracklist:
An Analog Guy in a Digital World (Original Mix) – Martin Roth
Rainy Dawn Lights (Original Mix) – Pablo BolívarBen Preisinger. Official
Magnolia (Original Mix) – Bona Fide, PHCK
Unfading Grey (Original Mix) – Idaam
Wastelands (Original Mix) – Bedouin
Search For Xur (Rodriguez Jr. Remix) – Steve Bug, Langenberg
Intro feat. Istvan Sky (Sis Remix) – Rey & Kjavik
Said Enough (Original Mix) – esette
The Blue Bird (Original Mix) – Facundo Mohrr
Somewhere in the Clouds (Original Mix) – Different Ray
Caught In The Crossfire (Original Mix) – Just Her

Borítókép: Böröczky Bulcsú

PolyBear @ Gömbkilátó, Balatonboglár – RAR#02 from RAR Music Formation on Vimeo.