Ritkán számolunk be a goa szubkultúrát érintő eseményekről. Sőt még talán nem is volt rá eddig példa. Most azonban olyat virított az Y-Production csapata, amitől nekünk is leesett az állunk! Hazánk elsőszámú goa rendezvényszervező csapata nem egy, nem kettő, hanem rögtön három legendát fog egyszerre vendégül látni július 12-én. Ráadásul nem egy fesztivál keretein belül, hanem egy egész éjszakás rendezvényen a Budapest Parkban, ahová összesen 11 ezren férnek be és ezúttal mindhárom helyszínen goa fog szólni.

A szervezők elmondása szerint erre a line up-ra vártak azóta, mióta létrehozták az Y-Production csapatát. A három fő fellépőt valószínűleg még az is ismeri, aki egyébként nem sokat konyít a stílushoz, lévén a goa legmarkánsabb előadóiról van szó. Itt lesz konkrétan

Infected Mushroom
Yahel
Skazi
goa