Különös közjáték zavarta meg a Boiler Room legutóbbi adását. A Moszkában megrendezett Boiler Room X Ballantine’s True Music eseményre igen derék gárdát sikerült összehívni. Karenn (avagy Blawan és Pariah páros négykezes projektje), valamint a tavaly Budapesten is bemutatkozó francia Bambounou is a fellépők táborát erőstítette, a hazai oldalt pedig Abelle, Shadowax és Buttechno képviselte.

Nem tartott sokáig viszont az élő műsor. Történt ugyanis, hogy miközben Abelle zenélt, a Boiler Room műsorvezetője mikrofont ragadott. Szokásához híven azonban nem a következő fellépőt konferálta fel, hanem azt közölte, hogy le kell állítani a zenét és fel kell kapcsolni a villanyt, ugyanis megérkezett a rendőrség, akik szeretnének körbenézni.

A hivatalos verzió szerint az okozhatta a problémát, hogy a Ballantineʼs nem kapott időben engedélyt, ezért elvileg nem árulhattak volna alkoholt.  Az egyik kommentelő szerint mindössze annyi történt, hogy a rendőrség nem kapta meg az arrafelé megszokott kenőpénzt.  A buli végül egy másik klubban folytatódott, ott azonban már nem közvetetették az eseményeket.