2017. január 25-e történelmi dátumként vonul be a magyar partytörténelem históriás könyvébe. E napon  rendezték ugyanis a a Boiler Room első és mindezidáig egyetlen magyar adását Route 8, Imre Kiss és S. Olbricht főszereplésével. Hazai művész azóta sem kapott lehetőséget a Boiler Room adásában, egészen mostanáig.

Március 29-én ugyanis Szerbiába megy a Boiler Room. A helyszín egészen pontosan Belgrád underground klubja, a Drugstore. Jobb helyet nem is választhattak volna, hiszen a helyi technoszcéna legfontosabb bástyájáról van szó, tavaly Isu és Dork is fellépett ugyanitt.

A belgrádi adásban hét művész fog a kamerák elé állni. A line up első helyén pedig egy honfitársunk áll! Gábor Lázár a hazai kísérleti elektronikus mezőny nemzetközileg is egyik legmegbecsültebb alkotója, aki ezúttal is élő produkcióval készül. Tehetségére már egyre több helyen figyeltek fel külföldön is. Túlzás nélkül állítható, hogy saűrűbben lép fel határainkon túl, mint itthon. Tavaly többek között zenélt már Rómában, Krakkóban, Londonban, Moszkvában és Barcelonában is.