Ágoston Danival 2015-ben ültünk le utoljára beszélgetni, mint a Corvintető új sajtófelelőse. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. A Corvintető nevet, illetve tulajdonost váltott és tavaly nyáron sajnálatos módon bezárt. Dani pedig a Dürer Kert sajtósaként tevékenykedik és életre hívta Man + Machine projektjét. Beszélgettünk a techno jelenlegi helyzetéről globális és helyi szinten, a kapcsolati tőkéről és arról is, hogy miért vett vissza a közösségi oldalon a megmondóember szerepéből.

Mostanában a csapból is techno szól, boldog-boldogtalan techno bulit szervez. Hogyan sikerült eljutni ide? Áldás ez a helyzet vagy átok?

Láttunk már ilyet korábban is, legutóbb talán a 2000-es évek elején, amikor a New York-i és Compton-i gengszterrapperek farzsebeiből előugrottak a dollármilliomos MTV celebek, mi pedig azon kaptuk magunkat hirtelen itt a keleti végeken, hogy a Roxy Rádióban egyik hétről a másikra semmi más nem szólt, csak R&B, meg hiphop. Szóval ez is egy trend, ami bizonyos szempontból jó, lévén széles közönséghez juttathatjuk el azt a zenét, amit annyira és olyan régen szeretünk. Bizonyos szempontból viszont baromira nem jó, hiszen a kamu techno bulik, amelyek úgy próbálják legitimálni magukat, hogy nem győzik cégérükre írni a „black” és a „dark” szavakat, miközben műanyag csillárok és fehér kanapék között veretik a tarkaborzasi hónaljrecsegtetőt, automatikusan erodálják azt a közösséget, ami korábban a technóé volt. De ide vehetjük azt a jelenséget is, hogy mindenki szakértőjévé vált a stílusnak és rettenetesen tudja, hogyan kell tökéletes techno fesztivált szervezni, vagy azt, hogy már a Zara és a H&M is techno feliratú pólókkal terrorizál. Mindez pedig praktikusan kilúgozza az egész közeget.

Ami azonban konkrét és valós veszélye annak, hogy szinte tényleg egy követ nem lehet úgy eldobni, hogy az ne valami techno buliban landoljon, az az, hogy falkákban bukkannak elő olyanok, akik életükben nem szerveztek meg még egy szülinapi zsúrt sem – cserébe a hozzá nem értésüket elképesztő magabiztossággal képesek kompenzálni. És amikor a hülyeség magabiztossággal párosul, akkor olyan bulik születnek, ahol emberek az ablakban mászkálnak 15-20 méter magasan, ahol totál le vannak szarva a biztonsági előírások, ami ugyan roppant lázadó és adja az illegál feelinget, épp csak azt nem értik, hogy emberek életével szórakoznak. Cserébe gondolom, mindenki számára nyilvánvaló, hogy ha valami nagyon elbaszódik, akkor nem ezeket az afterekben megbokrosodott szakbarbárokat fogják felkoncolni, hanem az egész közeget, és elsősorban azokat, akik folyamatosan igyekeznek mindent magas minőségben, szabályszerűen és biztonságosan csinálni azért, hogy hosszútávon fenntartható maradjon ez az egész. Még azután is, hogy kipukkadt ez a lufi, amit most épp mindenki rettenetesen fúj.

A stílus megmondóembereként tevékenykedtél, mostanában viszont erősen visszavettél. Te magad írtad a közösségi oldalon, hogy nem csak belső indíttatásból. Mi történt?

Szerintem nagy erény, ha az ember tudja, mikor fogja be a pofáját. Az, hogy a bejegyzéseim sok emberhez elérnek, fontos és hasznos eszköz a közvita generálására, amitől páran talán jobban belátják, hogy egyáltalán nem kell elfogadniuk a természetesnek hitt dolgokat. Egy idő után azonban fárasztó, főleg, ha az ember úgy érzi, mindent elmondott a témában, amit aktuálisan lehetett, ráadásul épp egy új terület kezd beérni a lába alatt. Pláne, hogy egyáltalán nem vagyok az a fajta, aki bele akarna szorulni egy szerepbe. Pár hónappal ezelőtt pedig erről beszélgettem egy jóbarátommal, aki megerősített ebben az egészben, hogy egy ponton túl felesleges ezt tovább tolni, hiszen elveszti az élét mindaz, amiről eddig beszéltem. Szóval egyszerűen beláttam, hogy érdemes egyet hátrébb lépnem a klaviatúrától, és több értelme van olyasmivel foglalkozni, amivel a gyakorlatban is tovább tudok mutatni önmagamon.

Az első fellépéseidet követően alig néhány hónap alatt sikerült eljutnod arra a szintre, amit a többség soha nem fog tudni megugrani. A zeneiparban talán még a tehetségnél is fontosabb a kapcsolati tőke, aminek te nem vagy híján. Mit üzensz a fanyalgóknak, illetve azoknak, akik arra lennének kíváncsiak, hogy mi a titkod?

Semmit. Ha a kedvükre akarnék tenni, az lehetne a válaszom, hogy csinálják így, vagy jobban. De a cinizmust félretéve: én nem valami presztízsmérő szerint csinálom a dolgaim, így nem is nagyon látom ennek a mértékét. Persze, tudom és érzem, hogy milyen gyorsan történik minden, de nem is emlékszem olyan életszakaszomra, ahol cammogott volna velem az élet. Az meg talán sosem volt titok, hogy a kreativitás önmagában kevés ahhoz, hogy valaki sikeres legyen. Persze, nagyon szép volna, de aki azt hiszi, hogy a siker majd magától beérik, akár egy szép piros alma, annak vélhetően fogalma nincs erről az élet nevű dologról. Lehetsz bármekkora sziauram, ha szar, amit produkálsz, azt úgyis lehúzza az idő a történelem retyóján. A magam részéről rohadt kemény évek rengeteg munkája van abban, amit elértem, és aminek olykor súlyos részleteit nyilván nem látnak azok, akiknek csak annyi jön le, hogy kvázi egyik pillanatról a másikra a Bónusz, meg a Sziget fesztiválon, vagy a The Etiket-en zenélek. Ha jól emlékszem, Hobo ezt úgy fogalmazta meg, hogy a sikernek ára van, nem pedig titka. És hát valóban.

DJ-kkel Dunát lehetne rekeszteni. Miért gondolod, hogy betöltenéd a piaci rést?

Én csak annyit gondolok, hogy van valamim, amit szerintem érdemes megmutatni. Hogy ennek aztán valóban van-e akkora értéke, célja, és annyi értelme, mint amennyit remélek, azt úgyis eldönti a közönség, a piac, meg az idő. Egyelőre úgy tűnik, hogy ez a fajta radikális, eklektikus techno, amibe keverem az EBM-et, a melodikus technot, illetve a rave ízű, francia hardcore zenéket – amelyek egyúttal elég széles mozgásteret adnak külön-külön is –, működik, én pedig imádom csinálni. Mindemellett persze bennem van az a szándék, hogy már csak dacból is olyasvalamit produkáljak, olyasmit mutassak, amit értéknek vélek. De bevallom, szerintem engem lepett meg a legjobban ennek az egésznek a fogadtatása, hogy mennyi örömködő feedback-et kaptam mondjuk a Lärmben adott szettjeim után, vagy a saját zenéimért, vagy épp azért, mert hosszú évek után mi készítettünk először Magyarországon videoklipet techno zenéhez SanFranciscoBeattel.

Négy évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára. Akkor nagyon pozitívan láttad a bulinegyed helyzetét. Most is így gondolod?

Négy éve még bátrabban jósolt az ember, ma már azt se merném biztosra venni, hogy mi lesz holnap délután. Viszont az jól látható, hogy a bulinegyedben egyre áldatlanabb állapotok uralkodnak, pedig ez egy olyan része Budapestnek, amely a város arculatának kiemelkedő sajátossága lett, és amit nagyon nem szabad veszni hagyni. Persze, megoldás alatt nem azt értem, mint amit az emlékezetes érdektelenségbe fulladt népszavazás akart nyújtani, hanem az éjszakai polgármesterség intézményét, amit a Night Embassy of Budapest projekt szorgalmaz jelentősebb aktivizmussal. Megoldás kell, hiszen mostanra ott tartunk, hogy enni nem lehet nyugodtan a bulinegyedben este hét után, mivel ellepték a környéket olyan piti bűnbandák, akik sütőport, meg majorannát árulnak drog gyanánt vagyonokért, borzasztóan erőszakosak és zaklatják az embereket. Nem beszélve a többi olyan eseményről a környéken, ami további aggodalomra ad okot minden szempontból. Ennek ellenére nem történik gyakorlatilag semmi, sem a rendőrség, sem az önkormányzat, sem a helytulajdonosok részéről. A helyzet összességét tekintve minden jel arra mutat, hogy a megoldás az Európa több országában is bevált éjszakai polgármester megválasztása lehet, aki kapcsolatokkal és egyeztetési jogkörrel bír a főváros vezetésénél, költségvetéssel dolgozhat, és így tovább. Ezzel alighanem középtávon megoldhatóvá válhatna a helyzet, és megőrizhetnénk egy olyan részét a fővárosnak, amely vitathatatlanul az egyik legizgalmasabb „találmánya” Budapestnek.

A Dürer Kert sajtósaként is tevékenykedsz, amit sokan a budapesti underground utolsó bástyájaként tartanak számon. Szerinted be tudja tölteni azt az űrt, amit az elmúlt évek klubbezárásai okoztak?

Tíz éves volt tavaly a Dürer Kert, ami nagyon hosszú idő ebben az iparban, hiszen ezalatt több korszak is váltotta már egymást rengeteg téren. A Dürer a romkocsma-reneszánsz idején nyílt, viszont azok közé a szórakozóhelyek közé tartozik, amely képes volt a légvár leeresztése után is megmaradni, és a főváros egyik legnagyobb, sőt, a magyar klubtörténelem egyik legmeghatározóbb szórakozóhelyévé válni. Ennek oka pedig az én tapasztalatom szerint nem csak az, hogy baromi nívós programokat szerveznek oda a kollégák, hanem hogy egy borzasztóan erős, empatikus és kollegiális csapat dolgozik a Dürerben, akik a sajátjukként tekintenek a helyre. Ezek pedig szerintem együttesen képesek garantálni egy hely évtizedes fennmaradását, ezáltal betöltve azt a szerepet, amire a közönségnek, illetve a magyar könnyűzenének szüksége van. Szóval, hacsak a történelem nem alakul másként, akkor a Dürer Kert még 10 év múlva is működni fog, amiből a jövő évet szinte teljesen megtöltöttük már programokkal.

Zenész, újságíró, programszervező, PR-menedzser, meg még ki tudja mi vagy egy személyben. Hogyan tudod mindezt menedzselni?

Többször megkapom, hogy nekem mennyire tök jó, amiért abból áll az életem, hogy állandóan bulizok, de őszintén szólva talán tavaly volt Berlinben utoljára, hogy ténylegesen buliztam volna. Persze sajnálni sem kell túlzottan, azonban e mögött rengeteg meló, idegesség, kockázat és emiatt rengeteg stressz van az emberen a határidők, a futó projektek menedzselése miatt. De ez egy ilyen játék, senki nem tart fegyvert a fejemhez, hogy csináljam, nekem pedig szükségem van a feszültségre, a pörgésre. Ahhoz pedig túlzottan szangvinikus alkat vagyok, hogy olyasmivel foglalkozzak hosszútávon, amitől halálra unom magam. Szóval néha nagyon nehéz, de összességében egy olyan élet ez, amit nem nagyon cserélnék le másra. Hogy erről a leendő feleségem mit gondol, az a valódi kérdés, hiszen ebben a képletben egész biztosan ő a legerősebb alkotórész, amiért pedig én nem lehetek neki elég hálás.

Hogyan látod a hazai és a nemzetközi helyzetet a nem túl távoli jövőben? Mik azok a trendek, ami jellemezni fogják az elektronikus zenei szcénát?

Tényleg baromi nehéz jóslatokba bocsátkozni. DVS1 mondta nemrég valahol, hogy ha 2-3 év múlva is látlak majd a bulikban, akkor elhiszem, hogy technós vagy, amiről azt hiszem, fel is írhatjuk magunknak a kapufélfára, hogy el ne felejtsük. Nyilvánvaló, hogy a 90-es évek uralnak most mindent, tombol a második rave-korszak, amibe integrálódott az EBM – és én baromira élvezem, hogy életemben először öregnek érezhetem magam, miután visszajött egy olyan korszak, aminek az eredetijét átéltem. De hogy ezek után mi lesz, azt tényleg meg nem merem mondani. Szóval első körben nézzük meg, hogy 2-3 év múlva hány arc lesz ott a mostaniak közül a techno bulikban.

Köszönjük, hogy megosztottad velünk a gondolataidat!