Hatodik alkalommal indul a könnyűzenei előadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad! A 2019-es mezőnyt a Follow the Flow, KosziJanka, a New Level Empire, a Nomad, a Stolen Beat, a Useme, a USNK és a The Bluebay Foxes alkotja. A résztvevők meghívást kapnak többek között a Szigetre, a VOLTra, a STRANDra, a MOL Nagyon Balaton eseményeire és a Campusra, a győztes pedig a fesztiválok nagyszínpadán koncertezhet. A Nagy-Szín-Pad! május 8-9-10-11-i elődöntőinek, valamint a május 16-i döntőnek is az Akvárium Klub ad otthont, a koncerteket az M2 Petőfi TV pedig élőben közvetíti.

EZ A NAGY-SZÍN-PAD!

A Nagy-Szín-Pad! kizárólag meghívásos alapon működik, a szervezők nem fogadnak el jelentkezést. Nem tehetségkutató, hanem tehetségMUTATÓ, amelyben olyan előadók és zenekarok vesznek részt, akik klubszinten már jelentős népszerűségre tettek szert. A rendezvénysorozat egyfajta katapultként is szolgálhat azok számára, akik eddigi karrierjük során már bizonyították a nagyszínpad-érettségüket, megalapozták a jövőjüket, csak a nagy áttörés lehetőségére várnak. A Nagy-Szín-Pad! hitelességét jól példázza, hogy eddigi éveiben olyan előadók és zenekarok szerepeltek benne, akik ma már arénákat töltenek meg, és a fesztiválok nagyszínpadán, főműsoridőben játszanak, elég, ha csak a Halott Pénzre, a Margaret Island-re, a Honeybeastre, a Lóci Játszikra, vagy a tavalyi győztes Apey & the Pea-re gondolunk.

A mezőny idén is hihetetlenül színes és erős. A résztvevők között akad lenyűgözően tehetséges énekesnő, tehetségkutató győztes rapcsapat, hatalmas és lojális rajongótáborral rendelkező együttes, a YouTube-on nézettségi rekordokat döntögető trió, és évek óta élmezőnyben dolgozó rockzenekar is. Bárki nyerjen is idén, egy biztos: ők már mindannyian győztesek, és fényes karrier előtt állnak.“ – avat be a részletekbe Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.

Száznál is több koncertszervezőtől, producertől, újságírótól, zenei szerkesztőtől érkeznek ajánlások azokról a zenekarokról és előadókról, akik önerőből jutottak el teltházas klubkoncertekig, vagy éppen rádióban és YouTube-on népszerű dalokig. Közülük választja ki egy nagy létszámú kör azt a nyolc előadót, akiket meghívnak a versenyre.

„A Nagy-Szín-Pad! elődöntői és döntője teljes koncertekből áll, így akár egy négy plusz egy napos fesztiválnak is tekinthető, amelynek kulisszái mögé a tévénézők is betekintést nyerhetnek. Különös figyelmet fordítunk arra, hogy a résztvevőknek a lehető legprofesszionálisabb lehetőséget nyújtsuk a nagyobb közönség előtti bemutatkozásra, és idén számos újítást bevezetve még nagyobb hangsúlyt fektetünk a látványelemekre.” – mondta el az alapító, majd hozzátette: a már említett fesztiválfelkérések mellett rengeteg értékes díjjal is gazdagodnak majd a legjobb Nagy-Szín-Pad!-osok.

Ahogy az elmúlt két évben, úgy idén is az MVM Zrt. a tehetségmutató főtámogatója. „Az MVM a Nagy-Szín-Pad! verseny támogatásával új területre lépett kulturális szerepvállalásában. A komolyzene mellett kiemelten fontos számunkra a könnyűzenei élet tehetségeinek támogatása, népszerűsítése. Büszkék vagyunk rá, hogy már harmadik alkalommal segíthetjük a Nagy-Szín-Pad! szponzorálásával a kortárs zene fiatal tehetségeinek elismerését” – mondta Jákó Eszter, az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója.

A HELYSZÍN AZ AKVÁRIUM KLUB

Ahogy az elmúlt 5 évben, úgy idén is az Akvárium Klub ad otthont a Nagy-Szín-Pad! elődöntőinek és döntőjének is: ezen az öt napon fesztiválhangulat várja az ide látogató rajongókat.

A NAGY-SZÍN-PAD! 2019-ES MENETRENDJE:

05.08. Follow the Flow – KosziJanka               
EVENT: https://www.facebook.com/events/397195290828751/

05.09. Nomad – New Level Empire    
EVENT: https://www.facebook.com/events/596376867454840/

05.10. Useme – Stolen Beat                  
EVENT: https://www.facebook.com/events/574868493028098/

05.11. USNK – The Bluebay Foxes      
EVENT: https://www.facebook.com/events/260954418158922/

DÖNTŐ: MÁJUS 16.                    
EVENT: https://www.facebook.com/events/388948898585999/ 

ÉLŐBEN A PETŐFIN!

A Nagy-Szín-Pad!-ot 2014-ben indította el a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió, és azóta is együtt gondozzák. „A Nagy-Szín-Pad! már évek óta azt jelzi nekünk a Petőfi Rádióban, hogy visszavonhatatlanul itt a tavasz. Idén is nagyon várjuk, hogy a fesztiválszezon első fecskéje, a VOLT Produkcióval közösen szervezett buli elinduljon. A 2019-es fellépőket elnézve biztosra vehető, hogy az idei évben is zenei csemegéktől hemzsegő estéket izgulhatunk majd végig május elején a helyszínen, az Akváriumban és a Petőfi TV-ben is” – tudtuk meg Tiszttartó Titusztól, a Petőfi Rádió csatornaigazgatójától. “Büszkék vagyunk rá, hogy az idei Nagy-Szín-Pad! is az M2 Petőfi tv-n látható. A könnyűzenének szüksége van az ilyen jellegű kezdeményezésekre, aminek keretében az előadóknak lehetőségük van egy országos lefedettségű televízióban meg- és bemutatni magukat. A 2019-es mezőnyt elnézve a verseny idén is biztosan tartogat meglepetéseket, kíváncsian várjuk a crew és a nézők által felállított végeredményt!“ – mondta Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója.

Nagy-Szín-Pad! 2019 elődöntők május 8-9-10-11-én, döntő május 16-án az M2 esti műsorsávjában, 21.05-kor.

A TÉT

A Nagy-Szín-Pad! győztese bemutatkozhat a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál, a STRAND Fesztivál és a Campus fesztivál nagyszínpadán, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj 2019-es showműsorába, amelynek idén is a STRAND Fesztivál ad otthont, valamint saját, dedikált estét kap az Akvárium Klubban. Emellett minden döntős zenekar 1-1 millió forintos videóklip támogatásban részesül, és egy valaki vendégzenekari meghívást kap a Budapest Parkba. Ráadásképp az elődöntők összes résztvevője fellép a Sziget, a Telekom VOLT, a STRAND és a Campus fesztiválon, valamint a MOL Nagyon Balaton eseményein.

BEMUTATKOZIK A NAGY-SZÍN-PAD! CREW!

Az elődöntők alatt elsősorban a szakmai zsűri, azaz a Nagy-Szín-Pad! Crew szavazata számít, a közönség, mint 11. zsűritag teheti le a voksát 3 platformon, az aznap fellépő előadókra 20:00-tól másnap 20:00-ig: SMS-ben, Instagramon és a www.nagyszinpad.com-on.
A közönség és a Nagy-Szín-Pad! CREW szavazatainak összesítése adja ki a 3 továbbjutó zenekart, személyüket május 13-án reggel jelentik be a Petőfi Rádióban. Ekkor újraindul a szavazás a 3 döntősre, akikre egészen a döntő végéig lehet szavazni.
A végeredményt már csak a közönség alakítja: az ő voksaikat a szavazás élő adásbeli lezárása után összesítik, és bejelentik a Nagy-Szín-Pad! idei győztesét.

A Nagy-Szín-Pad! Crew 2019-es tagjai:
Áron András „Apey”, a tavalyi Nagy-Szín-Pad! győztes Apey & the Pea frontembere.
Boros Csaba, a Republik együttes frontembere és a Petőfi Rádió műsorvezetője.
Lábas Viki, a 2014-es Nagy-Szín-Pad! résztvevő Margaret Island énekesnője.
Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál és a STRAND Fesztivál vezetője, a Sziget zenei igazgatója valamint a NAGY-SZÍN-PAD! alapítója.
Marsalkó Dávid, a 2014-es Nagy-Szín-Pad! résztvevő Halott Pénz alapítója, frontembere.
Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója
Muraközi Péter, a Sziget Szervezőiroda magyar zenei igazgatója, a veszprémi Expresszó Klub vezetője.
Patkó Béla Kiki, az EMELET zenekar frontembere.
Takács Ákos, a Red Bull marketing menedzsere.
Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.

A NAGY-SZÍN-PAD! 2019-ES RÉSZTVEVŐI

FOLLOW THE FLOW
A Follow The Flow 2017-ben nyerte el végleges formáját, amikor Szakács Gergő is csatlakozott Fura Cséhez és BLR-hez. Nem tudja senki című slágerükkel azonnal berobbantak a köztudatba, folyamatosan rekordokat döntögetve több tízmilliós nézettségével a YouTube-on, miközben a legtöbb slágerlistát is könnyűszerrel letarolta a népszerű dal. A hazai zenei szakma sem ment el szó nélkül a jelenség mellett, hiszen a 2018-as Petőfi Zenei Díj – Év felfedezettje díjat ők vitték haza, novemberben őket választotta a közönség, hogy Magyarországot képviseljék Bilbaóban, az MTV EMA díjátadó gáláján. 2019 elején pedig Fonogram-díjra jelölték őket, az Év hazai modern pop-rock albuma vagy felvétele, illetve az Év Felfedezettje kategóriákban is.
Eközben az élő fronton is szépen ível felfelé a srácok csillaga: december elsején az Akvárium Klub KisHallját töltötték meg, vidéki turnéjuk állomásain is sorra teltház előtt játszanak. Márciusi Akvárium NagyHall-beli duplakoncertjükre pedig rekordidő alatt, mindössze néhány órával a bejelentés után minden jegy elkelt!

Facebook: https://www.facebook.com/Follow-The-Flow-1074617072569380/
Instagram: https://www.instagram.com/followtheflowofficial/
YouTube: https://www.youtube.com/user/efuera

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 05.08. szerda
EVENT: https://www.facebook.com/events/397195290828751/

KOSZIJANKA
KosziJanka Magyarország kiemelkedő énekesnője, aki nem csak tehetségével, de frissességével, őszinte zeneszeretetével, pozitív életszemléletével ragadja magával a közönséget. Hallhattuk már több zenekar közreműködőjeként (PASO, Subscribe, Heincz Gábor ’Biga’), a Random Trip improvizációs koncertjein is visszatérő vendég. Természetesen saját szóló projektje, a Szabó Zével közösen megálmodott KosziJanka produkció az, amiben igazán megmutathatja önmagát, és a leginkább kifejezheti érzéseit-gondolatait. Már a dalokat hallgatva is olyan életöröm-katarzisban lehet részünk, amit kevés előadó vált ki közönségéből, koncertjeiről pedig pozitív, életigenlő energiáktól feltöltődve, mosollyal az arcukon távozhatnak rajongói.

Facebook: https://www.facebook.com/KosziJanka/
Instagram: https://www.instagram.com/koszijanka

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 05.08. szerda
EVENT: https://www.facebook.com/events/397195290828751

NEW LEVEL EMPIRE
A New Level Empire 2013-as alakulása óta a hazai zenei rádiók játszási listáinak éllovasa. Olyan slágereket köszönhetünk a formációnak, mint a „The Last One”, a “Belédfulladnék” vagy a legfrissebb a „Megtörténtünk”. A csapat tagjai a hazai zenei szcéna jól ismert szereplői: a doboknál a techno dj, Nyújtó Sándor (DJ Newl), a billentyűknél a számtalan könnyűzenei produkció mögött zeneszerzőként “megbúvó” Krajczár Péter (Krash), a basszusgitárnál Seprényi Fanni, továbbá Lelovics György erősít gitárfronton. A zenekar frontembere, a műsorvezető, dalszerző-énekes, Ujvári Zoltán Szilveszter (Zola).
A zenekar célja, hogy alapjaiban reformálja meg a modern dance zenét: az eddig kizárólag Dj-k által bemutatott műfajt a New Level Empire zenekari formátumban, hangszeres megoldásokkal kelti életre és viszi színpadra – ezzel egy üde színfoltot hozva a Nagy-Szín-Pad! mezőnyébe.

YouTube: https://www.youtube.com/user/GoldRecordMusicHU
Instagram https://www.instagram.com/newlevelempire/
Facebook https://www.facebook.com/newlevelempire.official/?epa=SEARCH_BOX

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 05.09. csütörtök
EVENT: https://www.facebook.com/events/596376867454840/

NOMAD
A Jánosi „Cicó” Szabolcs alapította, pop/rock stílusban játszó Nomad zenekar 2012. óta aktív résztvevője a hazai koncert-életnek. Számos országos turnéval a hátuk mögött nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik legaktívabb koncertzenekar az országban.
A folyamatos koncertezés mellett rögzített negyedik lemezük 2018. októberében jelent meg „Új remény” címmel, mely a MAHASZ eladási lista 11. helyén nyitott. A lemez meghozta a csapat számára a második Fonogram jelölést az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele kategóriában.
„A remény hídjai” című dal, mely A DAL 2019-es szériájában egyenes ágon jutott a legjobb 18 közé, kitartóan tanyázik a Petőfi TOP40 felső házában.

Website: http://nomadzenekar.com/
Facebook: https://www.facebook.com/nomadzenekar/
Instagram: @nomadzenekar
YouTube: https://www.youtube.com/nomadzenekar

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 05.09. csütörtök
EVENT: https://www.facebook.com/events/596376867454840/

STOLEN BEAT
A Stolen Beat a 2018-as X-Faktor második helyezettjeként robbant be a köztudatba. A zenekar rengeteg koncert mellett számos izgalmas projektekben vett részt. Dolgoztak például a korábbi Nagy-Szín-Pad!-os The Biebers-szel, együtt dolgozva fel Puskás Petiék slágerét, a Minden estét. Első videóklipjük Hol vagy címmel már 3 milliós megtekintésnél jár és szépen ível felfelé a karrierük. 201.9 elején a Stolen Beat két tagú formációja egy teljes zenekarrá egészült ki Búzás Bence frontember vezényletével. Ők talán az idei Nagy-Szín-Pad! mezőny legfiatalabb tehetségei, akik semmit sem akarnak jobban, mint zenélni és szórakoztatni.

Facebook: https://www.facebook.com/Stolen-Beat-Hivatalos-193000411581704/
Instagram: https://www.instagram.com/stolenbeathivatalos/
YouTube: https://www.youtube.com/user/MistralMusic

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 05.10. péntek
EVENT: https://www.facebook.com/events/574868493028098/

USEME
A USEME egy modern pop-metál zenekar, a magyar zenei élet öt kiemelkedő és elismert alakját egyesítette azzal a céllal, hogy közösen együttműködve valami frisset és újat alkossanak. Egyedülálló produkciójukkal egyből sikerült berobbanniuk a hazai színtérre. Mára két nagylemezt, több klipet és számos telt házas klubbulit tudhatnak maguk mögött. A tudatos építkezésnek köszönhetően kihagyhatatlan szereplői a nagyobb hazai fesztiváloknak is. A zenekar pályafutása során végig nagyon termékeny volt, folyamatosan új ötletekkel rukkoltak elő, jelenleg is harmadik, 2019 őszén megjelenő albumukon dolgoznak. A jövőben is arra számíthatunk, hogy rengeteg új energiát fognak felszabadítani, érdemes figyelni rájuk!

Website: www.useme.hu
Facebook: www.facebook.com/usemezenekar/
Instagram: /www.instagram.com/usemezenekar
YouTube: https://www.youtube.com/c/USEMEvideo

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 05.10. péntek
EVENT: https://www.facebook.com/events/574868493028098/

USNK
A USNK a 2018-as X-Faktor győztesei, egy erdélyi származású magyar rapduó. A formációt két jó barát, Laskay Nimród és Filep Kund alkotja, betonerős egységet alkotva. ByeAlex, aki a műsorban mentoruk volt, zenei producerként segíti a srácok munkáját. A duó rövid idő alatt vált rendkívül népszerűvé, Posztolj című daluk klipje már 7 millió megtekintés felett jár a YouTube-on, megnyerték vele A Dal 2019-es Akusztik szavazását, és a Sziget különdíjának köszönhetően felléphetnek majd a legnagyobb hazai fesztiválon is. A céljuk természetesen a nagyszínpad, és ezt akár a Nagy-Szín-Pad!-dal is elérhetik…

Facebook: https://www.facebook.com/usnkhivatalos/
Instagram: https://www.instagram.com/usnkhivatalos/
YouTube: https://www.youtube.com/user/MistralMusic

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 05.11. szombat
EVENT: https://www.facebook.com/events/260954418158922/

THE BLUEBAY FOXES
A The Bluebay Foxes zenei világa a brit gitárzenéből és az USA déli államaiból származó rockzenéből merít: dinamikus, lüktető dobtémák, karakteres gitárhangzás, húzós, energikus basszusok és dallamos refrének jellemzik. Számos vidéki koncert és budapesti fellépés mellett a formáció részt vett egy öt állomásos erdélyi turnén, majd ezt követően a holland Kensington választotta őket előzenekarnak a budapesti koncertjére. 2018 második felében a The Bluebay Foxes rögzítette első nagylemezét, amit ugyanazon év decemberében adott ki NOW címmel, majd mutatta be az Akvárium klubban egy fergeteges koncerten.
Játszottak már a VOLT fesztiválon, a Feszt!Egeren, Campuson, Sziget fesztiválon, valamint zenélhettek a SZIN nagyszínpadán is.

Facebook: https://www.facebook.com/thebluebayfoxes/
Instagram: https://www.instagram.com/thebluebayfoxes/
Youtube: https://www.youtube.com/thebluebayfoxes

Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 05.11. szombat
EVENT: https://www.facebook.com/events/260954418158922/