A Nagytétényi úton lévő 4DSOUND Spatial Sound Institute tavaly sajnos mindössze pár eseményre nyitotta meg kapuit ősszel, hiányoltuk is nagyon, most viszont megérkezett az idei szezon nyitóprogramja.

Ezelőtt bármikor voltunk ott, kicsit úgy tűnt, mintha az emberek nem is ismernék a helyet, pedig a budapesti intézmény már 2015 óta nyitva áll.
Fontos infó, hogy a szombat esti Yosi Horikawa live kivételével a teljes hétvégi program ingyenes!

De mi is a 4DSOUND?

A több mint 10 éves kutatásra, tapasztalatokra és kísérletekre építve olyan hardver- és szoftverrendszereket fejlesztettek, amelyek lehetővé teszik a szinte tökéletes térhangzást, elmosva ezzel a határokat a hangokról alkotott valóságképünk és a képzelet között.
És valóban. Emlékszem pár évvel ezelőtt egy zseniális projektre, amikor úgy futott körbe a teremben percekig egy golyó hangja, mintha csak egy óriási rulettkerék közepébe csöppentünk volna, a hangot pedig egyetlen fénypont kísérte végig a termen a teljes sötétségben. Tényleg tátva maradt a szánk az élménytől.
Az előadások közben általában teljes sötétség szokott lenni, esetleg egy minimális fény, mert a projektek teljes audiovizuális programot kínálnak.
Ha jól emlékszem legutóbb minimum 45 hangszórót számoltam össze a teremben, 3 szintre osztva: alattunk (igen, az egész terem alatt rácsok vannak, hogy a hangokat lentről is élvezzük), valamivel a fejünk felett, és magasan, így betöltve a teljes teret.
Mindemellett interaktív projektek is helyet kapnak, amikor egy tárgyat megfogva, azt a térben mozgatva mi magunk „állítjuk elő” a megszólaló hangokat. Mindenképpen érdemes kipróbálni egyszer!

Fotó: Georg Schroll

Szóval ide érkezik május 17-én 20:00-tól egyszerre 4 projekt is.
Az első, Iannis Xenakis: Orient-Occident című 11 perces, 1960-as (!) kísérleti elektronikája lesz a 4DSOUND alapító Paul Oomen prezentálásában. Aki kattint a linkre, el tudja képzelni mit fogunk érezni térhatásban. 😀
Utána visszatérőként az ausztrál Tiernan Cross következik Schema című projektjével, amivel azt szeretné megmutatni, hogyan hallhatják a környezetünket más „létformák”, például ahogy a gépek hallhatnának minket. Ezekhez különböző algoritmusok is a segítségére lesznek, amelyek vele együtt szerkesztik majd az élményt.
Harmadikként a torontói Maxime Gordont láthatjuk, aki a University of Waterloo School of Architecture-ön végezte tanulmányait, így a tér kihasználásáról biztosan nem kell neki mesélni.
Végül a pénteket a francia Friction zárja Bardo című művével. Mivel ez még folyamatban lévő projekt, nincs teljesen befejezve, így egyelőre ezen az alkalmon egy rövid ízelítőt kapunk majd belőle. Egyébként olyan kiadóknál jelennek meg lemezei, mint a berlini Shitkatapult, vagy az utóbbi időkben a francia Infiné.

Szombaton 14:00-18:00 óráig Tom Slater és Jeremy Kennan Compond Terrains című előadását lehet látni és hallgatni. Köszönhetően a 24 mozgó lézernek és a térhangnak, biztosan nem lesz csalódás ez a program sem!

Fotó: Spatial Sound Institute

És akkor jöjjön a számomra legjobban várt vendég, Yosi Horikawa!

A japán úriember live-ja kb 21:00-23:00-ig tart majd, a hétvégén ez lesz az egyetlen esemény, amire belépőt kell váltani, az eseménynél megtaláljátok a linket.
Yosi 12 éves kora óta kísérletezik, idejének és tehetségének nagy részét a hangok manipulálásval tölti. Teljesen véletlenül bukkantam rá úgy 10 évvel ezelőtt, de azonnal megfogott az egyedi hangzásvilága.
Az olyan zenéi alapján, mint a Cook From South, ahol a konyhában rögzített hangokból építette fel a tracket, a Skipping, ahol valóban az ugrókötelezés hangja adja az alapot, vagy a Bubbles, ahol a pattogás és a bugyogás teremti meg az atmoszférát könnyen elképzelheti az ember, hogy milyen zsenialitás és munka van a zenék mögött.
Eddig mindössze egy nagylemeze jelent meg Vapor címmel 2013-ban, de éppen pár hete jelentette be Facebook oldalán, hogy elkészült az új album, így valószínűleg abból is kapunk egy kis ízelítőt.
Aki kíváncsi rá, hogy hogyan is használja és rögzíti a hangokat zenéihez, itt megtalálható egy bő negyedórás videó, ami erről szól, zárásként pedig ideteszem az egyik kedvenc videómat tőle.