Sir David Attenborough a világ talán leghíresebb természettudósa. Dokumentumfilmes, az ismeretterjesztő televízióműsorok egyik úttörője. Az 50-es évek óta óta készít filmeket és sorozatokat. Munkájának jelentőségét maga az angol királynő is elismerte azzal, hogy 1985-ben lovaggá ütötte.  Ma már 93 éves! Folyamatosan valami újdonságon töri a fejét. Legújabb terve szerint ismét kiadna egy 1956-ban megjelent anyagot, amit még Indonéziában vett fel a „Zoo Quest“ című film forgatása közben. Nem állati eredetű hangokról van szó, hanem egy tradicionális helyi zenéről.

A gamelán indonéziai (leginkább Bali és Jáva szigetét érthetjük ide) zenei együttes. Számos hangszer kap benne szerepet, úgymint xilofon, metallofon, dobok, gongok, bambuszfuvola és húros hangszerek; időnként énekhang is. A fogalom inkább takarja a hangszerek összességét, mint az azokon játszó zenészeket. A gamelánhoz tartozó hangszerek összessége elkülönült egységet alkot, egymáshoz tartozónak készítik és hangolják őket. A különböző gamelánokból származó hangszerek általában nem helyettesíthetők egymással. Maga a gamelán szó a jávai gamelből ered, melynek jelentése: kalapács, ütés, ütni. Valódi kalapácsot természetesen nem alkalmaznak, az összetörné a kifinomult és kényes hangszereket.

A remix elkészítésére való felhívást a PRS Foundation, valamint aSonglines Magazin tette közzé. A jelentkezők június 10-ig kapnak lehetőséget arra, hogy feltöltsék pályázati anyagukat a Soundcloud-re. A Cerys Matthews, Ghostpoet, Gilles Peterson és Matthew Herbert alkotta zsűri hat pályamunkát fog első körben kiválasztani. Ezek közül fog kikerülni a későbbi győztes.