A Hangszert a kézbe programsorozat célja, hogy a fiatalok előtt megnyissa a hangszeres zenélés kipróbálásának lehetőségét, közülük minél többeket vegyen rá a rendszeres muzsikálásra, a legtehetségesebbeket pedig a zenetanulásra. A 2017-ben indult programsorozat eddigi 31 állomásán több, mint 80 ezren próbálták ki a kiállított hangszereket.

Helyszín: Laffert Kúria (Dunaharaszti, Fő út 172.)
Időpont: 2019. május 23. (csütörtök), 08:30

A kiállítás-sorozat fővédnökei Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár illetve Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár. A kiállítást megnyitja Pánczél Károly, országgyűlési képviselő.

Köszöntőt mond Dr. Szalay László, Dunaharaszti polgármestere és Bajnai Zsolt, az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program vezetője.

A megnyitót követően megtekinthető az a hét szekcióban kézbe vehető, több mint száznegyven hangszert, amelyeket a rendezvénysorozat látogatói kipróbálhatnak.

Programok napi bontása:

MÁJUS 23. (CSÜTÖRTÖK)

08:30
Boomwhackers örömzene – Élő xilofon hangolt csövekkel a közönség bevonásával, az Ethnosound hangszerbolt / webshop – csapatépítés – zenés programok csapatával

09:45
Gitárral szörfözünk évtizedeken át – Beatles-től a Wellhello-ig. (Temesi Berci és ifj. Ferenc Tornóczky előadása)

11:00
Játsszunk Zenét! – A zene mint univerzális nyelv (Varga Ágnes, InMusic Tréning és Terápia szakmai vezető, ELTE-BGGYK egyetemi tanár előadása)

12:15
5LETSZOBRÁSZAT – A gondolatokban és a szavakban megszülető zene (Márton Lombos előadása)

13:00
A HANG MINTÁJA – Bakonyi Bálint elektronikus zenei szakértő előadása

14:00
BASSZUS A GROOVE-okban – Roland Adrian Takacs basszusgitár- és Tamas Sumeghi dob szakértő előadása

MÁJUS 24. (PÉNTEK)

08:30
Interaktív, véletlen dal generátor – Zalán Kékkői és Attila Rékasi rendhagyó órája

09:45
Időutazás a trombita hangjával – Dániel Görögh előadása

11:00
Hangosfilm, zenés színház – a musical és a filmzene világa (Szabó Károly és Szabó-Bira Zsuzsa előadása)

12:15
A szakócától a két lábdobig – Tamás Tóth „TOmi” előadása

13:00
STÍLUSVARIÁCIÓK FEKETÉN FEHÉREN – Imre Togyeriska billentyűs hangszer szakértő előadása

14:00
Európai népek hangszerei (Pasztor Atanaz előadása a népzenei hangszerekről)

MÁJUS 25. (SZOMBAT)

10:00-16:00
Hangszersimogató

13:00
A BLUESGITÁROZÁS REJTELMEI, AVAGY MODERNITÁS EGY RÉGI MŰFAJBAN – Zsolt Benkő gitár szakértő előadása

14:00
DALELEMZŐ DOBKURZUS – Tamas Sumeghi dob szakértő előadása

Bővebb információ a rendezvény facebook eseményében: https://www.facebook.com/events/590307418112529

Image and video hosting by TinyPic