Kategóriák: Koncertek

Magyarország az idei Waves Vienna fókuszországa!

A HOTS – Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda 2017 óta partnere az európai showcase fesztiválok között egyre fontosabb szerepet szerző Waves Viennának. Az elmúlt két évben összesen hat zenekart tudott Magyarország a bécsi fesztiválra delegálni. A héten  hivatalosan is bejelentették, hogy

az idei Waves Vienna egyik fókuszországa Magyarország lesz.

Ez a hír a hazai könnyűzene nagy eredménye: a szervezők figyelemmel kísérve a magyar színteret elérkezettnek látták az alkalmat, hogy bemutassák annak sokszínűségét, hiszen a magyar zenekarok egyre izgalmasabbak a nemzetközi piac számára is.

Ausztria a HOTS program keretén belül támogatott zenekarok negyedik legnépszerűbb turnécélpontja – nem csak az ország közelsége miatt. Globális értelemben is innen érkezik a hetedik legtöbb nemzetközi jogdíj-bevétel a magyar szerzőknek.

A bejelentés értelmében 2019-ben legalább hat zenekar léphet majd fel a Waves Viennán. A lehetőség súlyát mutatja, hogy olyan, mára már világhírű produkció is itt kezdte nemzetközi pályafutását, mint például Jamie Woon, Evert & the Two Dragons, Kavinsky, Ghostpoet, SOHN, Charli XCX, Austra, Kensington, Zola Jesus, Zeal & Ardor, és még sokan mások.

A hazai zenekarok hangsúlyos jelenléte mellett két dedikált, magyar piaccal foglalkozó konferenciapanel is megszervezésre kerül az idei fesztiválon, a HOTS pedig a Balassi Intézet bécsi épületében, a Collegium Hungaricumban ünnepli fogadással a magyar fókuszt.

Magyarországot a korábbi években a következő zenekarok képviselték a Waves Viennán: Fran Palermo (2018), Mörk (2018), Antonia Vai (2018), Dope Calypso (2017), Babé Sila (2017), Belau (2017), Naked Woods (2015), Slap in the Bass (2011).

A részletekről Bali Dávid, a HOTS vezetője beszél EBBEN az interjúban.

Sajtokozlemeny

Legfrissebb posztok

Kihirdették a Telekom Electronic Beats produceri pályázatának 2024-es győzteseit!

Pop-, klub- és kísérleti zenei műfajban összesen 34 zene jelenik meg május 24-én, és idén…

5 óra ago

Bezár a D9!

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint bezár Budapest egyik legnépszerűbb klubja, a D9! A…

5 óra ago

A H!DE és a Prime Fm bemutatja: Dj Ruby az A38 hajón

Felkészültél? Június 15-én Sri Lanka, és Argentína után, ismét hazánkba látogat a progressive house egyik…

6 óra ago

8 éves fiú fog jövő kedden dj-zni a Pavilonban!

Igazán különleges élményben lehet része Budapesten annak, aki ellátogat jövő kedden a Nehru-part egyik legfelkapottabb…

10 óra ago

Emberrablók támadták meg Brazíliában Hot Since 82-t

Hot Since 82 nem fogja egyhamar elfelejteni a legutóbbi brazil turnéját. Annyira megviselték a történtek,…

13 óra ago

10 zene, ami idén már 20 éves!

Május 1-én volt 20 éve, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. A kerek évforduló alkalmából…

3 nap ago