Érdekes adatokra bukkantunk az International Music Summit oldalán, melyet Kevin Watson közölt le „IMS Business Report” címmel. Megdöbbentő adatok következnek, melyek kiválóan tükrözik a társadalom zenehallgatási szokásait, és egy-két meglepő információval is szolgálunk.

Az IFPI felmérésén 19.000 embert kérdeztek meg 18 országból, a korosztályt tekintve 18 és 64 év közöttieket arról, hogy milyen zenei műfajokat hallgatnak szívesen. A pop és rock zene foglalta el a trónt, de dobogós helyen, bronzérmes lett az elektronikus tánczene, maga mögött hagyva a soundtracks, hip hop, rap, trap, énekesek, zeneszerzők, klasszikus zene, és az rnb népszerűségét.

Image and video hosting by TinyPic

Az elektronikus zene tekintetében 2015-2019 év elejét vették figyelembe. A következő ábrán jól megfigyelhető hogy például a techno műfaj 2015 végén kisebb hanyatlásnak indult, majd 2016 elején ismét megerősödött, és azóta is tartja népszerűségét rendithetetlenül. A melodic house/techno 2018-ra elérte népszerűségének csúcsát, és azóta is magabiztosan szárnyall, a progressive house műfaj pedig a mélyrepülése után most ismét kezd magához térni. Ez lenne a tényállás, legalábbis a beatport adatai szerint.

Image and video hosting by TinyPic

A Forbes felméréséből kiderül, hogy a 10 legjobban fizetett dj, 2018-ban összesen 261 millió dollárt keresett, ami 12%-kal kevesebb, mint az előző éves bevételük. Például Calvin Harris 48 millió dollárral maradt a csúcson, a 2017-ben megkeresett 48,5 millió dollárhoz képest. A Chainsmokers-é volt a legnagyobb növekedés a tavalyi évben, ami 20%-ra tehető. Jövedelme 45,5 millió dollárra nőt, amivel a második helyen landolt.

Image and video hosting by TinyPic

Érdekes adat még az is, hogy a legtöbb dj átlagosan 100 fellépéssel büszkélkedhetett a 2018-as évben, ám Steve Aoki meghaladta a 200-at is.

A festicket is izgalmas információkat dobott ki, miszerint a női techno lemezlovasok domináltak a fesztiválokon 2018-ban. Például Nina Kraviz 35 különböző fesztiválon játszott, ami azt jelenti, hogy közel kétszer annyi fellépése volt ilyen jellegű eseményeken, mint a legendás hírű top zenekarnak a The Killers-nek. A második helyen Amlie Lens végzett 27 fellépéssel, Charlotte De Vitte azonban csak a negyedik helyet tudta megszerezni 24 fesztivál megjelenéssel.

Image and video hosting by TinyPic

A Viberate azt muntatja, hogy ez a három női techno dj, az elmúlt évben nagyobb növekedést ért el az instagram, youtube, és spotify bázisában, mint a top5-be sorolt djk bármelyike. Hármójuk közül Charlotte De Vitte produkálta a legnagyobb eredményt: az insta és a youtube csatoráninak rajongó tábora magasabb százalékarányban gyarapodott, mint az összesített listák number 1 dj-jének Marshmello-nak.

Image and video hosting by TinyPic

Amlei Lens-nek dupla annyi facebook rajongója van a tavalyi évhez képest, a Time Warp 25. születésnapi megmozdulása óta pedig megnégyszereződött a követőinek száma.

Amennyiben még több érdekességre, információra vagy kíváncsi, keresd fel a International Music Summit oldalt.