Philippe Cerboneschi, akit Phipippe Zdar művésznevén az ikonikus francia szintipop – french house duónak, a Cassius egyik feleként ismerhettünk elhunyt, miután kizuhant egy épületből. 50 éves volt.

A France24 beszámolója szerint Zdar egy párizsi toronyház egyik ablakából esett ki tegnap este. Több részletet nem hoztak nyilvánosságra.

Zdar and Boombass (aki Hubert Blanc-Francard néven látta meg a napvilágot) 1988-ban kezdtek el együtt dolgozni. Legnagyobb sikereiket a 90-es évek végén érték el. A legendás Ed Banger kiadónál három nagylemezt is megjelentettek. Aki az ezredforduló környékén nőtt fel, máig jól ismerheti az 1999, vagy éppen a Feeling For You című szerzeményüket, amit a magyar zenetévé is rongyosra játszott abban az időben. A 2002-es The Sound of violence című szerzeményük egyik remixe nélkül pedig néhány évvel ezelőtt nem mehetett le elektronikus zenei buli. az Ibifornia című 2016-os visszatérő albumuk után három évvel – a debütáló 1999 sikerlemezük 20. évfordulójára – Dreams címmel készítették el új anyagukat, ami éppen holnap jelent volna meg.

Volt már példa hasonlóra sajnos. A Telefon Tel-Aviv nevű duó New Orleansban alakult 1999-ben. Tagjai Joshua Eustis, valamint Charles Cooper. Harmadik, utolsó közös albumuknak címe „Immolate yourself”, azaz magyarra fordítva: „Áldozd fel önmagad”. A BPitch Control gondozásában jelent meg 2009-ben, A 32 éves Charlie egy héttel a megjelenés után öngyilkos lett…