Philipp Straub, vagy – ahogy korábbról ismerhetjük – Felipe a bécsi elektronikus zenei szcéna elnyűhetetlen veteránja. Már lassan 30 éve benne van az iparban, kvázi a kezdetektől fogva az osztrák zenei szcéna meghatározó része.  Részt vett az első partykon, Hannes Jagerhofer Technikai Múzeumban megrendezett eseményein. Az akkori utazási irodai melójár arra használta ki, hogy olyan eseményeknek, mint pl. a Mayday vagy a Loveparade a hivatalos jegyárusítója legyen. Leszervezte néhány helyi rendezvényszervező számára a vendég dj-k repülőútjait, mint pl. annak idején a Danube Rave, majd hamarosan a teljes bookingot ő intézte. Innen ered az előadóművészek bookingjával foglalkozó kiadóm, a Titan, amit a mai napig vezet.

Hamarosan a „The Space Navigator” nevű formáció menedzsere lett, ami Ausztria egyik első elektronikus zenei projectjének számított. Később a dj-skedésre fókuszált és próbálta előre vinni a karrierjét. A lemezgyűjteménye nagyjából 26 ezer darabból áll. A 2000-es évek közepén teljesen átváltott a digitális formátumra. Később azonban újra fontos lett számára a kézi vezérlés.

Produceri munkássága is jelentős, olyan nagynevű kiadóknál jelentek meg a zenéi 1993-tól, mint a CLR, Bush, Rotation, Primate, Bedrock, 8bit, Deeperfect, vagy éppen a Yoshitoshi. Titanium nevű live act formációjával a budapesti Mayday-en is fellépett 2005-ben. Abban az időben rendszeresen hazajárt Magyarországra is, minden héten fellépett nálunk valamerre. Később fokozatosan leépítette a DJ-tevékenységét és azóta inkább a háttérmunkára összpontosít.

Ő volt a BURN Residency első számú arca. A Burn energiaital által megálmodott Residency célja évről évre egy – egy tehetséges lemezlovas felfedezése és mentorálása, aki a szakavatott zsűri döntése alapján 100 000 euró értékben kapott támogatást karrierje fellendítésére. Az események május végén, Ibizán indultak, ahol 10 ország versenyzői zsűri előtt mérettettek meg, miközben különböző workshop-okon vehettek részt. Erről hazánk fiai is tudnának mesélni, elég ha Metha, Mira Joo, Geregory S vagy adambence (ma már Episode1) nevére gondolunk, akik szintén bekerültek a programba. Sajnos a 2011-ben életre hívott Dj tehetségkutató idén egy egy hirtelen és váratlan fordulattal véget ért.

Carl Cox és Philipp Straub @ BURN Residency

Philipp Straub azonban nem áll le. Facebook oldalán állandó bepillantást nyerhetünk az életébe. Melyből kiderül, hogy folyamatosan a szakma legnagyobb neveivel pörög. És bár lehet, hogy ma már nem a fellépések jelentik számára a fő prioritást, a hétvégén két magyar vonatkozású buliban is találkozhatunk a nevével. Előbb a Balaton Sound-on fog zenélni. 2012-ben egyébként tőle hallottam először Zamárdiban a Wankelmut zenéjét, ami aztán később igazi mainstream világsláger lett és az összes rádió rongyosra játszott. Másnap pedig a bécsi Grelle Forelle-ben, a magyar DFFRNTLY csapat buliján lép a pult mögé The Advent társaságában.

Simán kiérdemelhetné már a magyar állampolgárságot, annyiszor járt már nálunk. Mára azonban ő a nemzetközi háttérszécna egyik legfontosabb mozgatórugója és ami a legfontosabb, hogy ennyi év után is hiteles tudott maradni. Ha kíváncsi vagy a gondolataira és meglátásaira, akkor olvasd el azt a magyar nyelvű interjút, amit még korábban publikáltunk. Ha pedig élőben szeretnéd hallani őt, akkor azt pénteken Zamárdiban, szombaton pedig Bécsben tudod megtenni!