A tavalyi sikerek és a hatalmas érdeklődés után idén már másodszor varázsolták dzsungellé az Akvárium Klub teraszát. Műfüves borítás, flamingók, unikornisok, medencék és pálmafák. Ahogy az 2018-ban is megszokhattuk.

És, hogy mennyi közös van az előző évi és az idei sorozat között? A júniusi sztárfellépő Sasha (akárcsak tavaly júliusban Hernan Cattaneo) szettjét is „elverte az eső” de a walesi művésznek ez sem szegte kedvét, így a klubban egy órás extra műsorral kedveskedett a hazai közönségének. Az időjárás most kegyes volt, a hétvégére még csak felhőt is alig fújt a szél a budapesti belváros fölé, így masszív hőségben, kb 30 fokban nyitotta meg kapuit a klub.

Négy óra után pár perccel érkeztem csak a rendezvényre de már ekkor nagyon sokan voltak. Talán többen is mint júniusban ilyenkor, mégis kényelmesen el lehetett férni és a pultoknál sem kellett pár percnél többet sorban állni. Ez később negatívan változott, de még így is elfogadható volt.

A spanyol varázsló fellépése inkább számít kuriózumnak, hiszen nem jár túl gyakran hozzánk, az izraeli előadó pedig vitathatatlan a hazai „30+-os” korosztály egyik legnagyobb kedvence. Külön öröm, hogy Henry Saiz és Guy J is három-három órát játszhatott, ami a végére annyiban módosult, hogy kaptunk egy egyórás B2B szettet az úriemberektől. Remélem senki nem panaszkodott a hallottak után 🙂 Előbbi nem is emlékszem, hogy játszott-e rossz zenét a délután / este folyamán, utóbbi pedig ismét hozta a tőle megszokott utaztatást, talán kevésbé volt dinamikus mint szokott lenni de mégiscsak egy nappali buliról beszélünk. És ha már a délutánok és a nappali rendezvények: EZ volna az a vonal ami a leginkább passzol egy ilyen rendezvényre, mint zenei aláfestés!

Augusztus 18-án jön a Sun and Soda utolsó nyári epizódja, melyen a hűvös Izland elsőszámú e-zenei exportcikke, a GusGus egy live + DJ szett fúzióval lép színpadra.

Esemény: Facebook