Akinek Live 2.0 turnéját szinte azonnal meg is kapjuk, most pénteken!

Bő 30 éves zenei jelenlét után sem áll másképp Giuseppe Ottaviani a tracne zene világához. Ma is hű a zene szeretetéhez, a különleges, egyedülálló hangélmények közvetítéséhez és önmagához, hogy ő nem egy igazi DJ, sokkal inkább egy élő előadó, egy zenei mérnök, mely leszögezésével ezt a rövid live bemutató videót is indítja:

A kétezres évek elején Paul Van Dyk kiadójánál robbant a köztudatba, ma pedig mind az olasz, mind a nemzetközi trance szcéna olyan fontos fellépője, előadója, akit világszerte a legnagyobb fesztiválokra hívnak el, főként azért, mert live szettjei káprázatosan hatnak!

Ahogy mondja, ő inkább egy élő szettekkel fellépő producer, aki folyamatosan tesz is ezért. Ezt bizonyítja live turnéja is, melynek második szériáját Live 2.0 néven 2016 februárjában indította el, ami mára lassan körbe járta a világot!

De mivel még nálunk nem járt és a hazai trance rajongók is megérdemlik, hogy honi közegben kapják a legjobb hanghullámokat az arcukba, ezért a SOC Events (akik a legjobb hazai trance bulikat szervezik) most, egy nyári estén látják vendégül a Track Terrace fedett, de szabad táncterén.

Azt is gondolhatnánk, hogy 3 évvel később miért is örülnénk, hogy eljut hozzánk egy ilyen turné (ami egyértelműen fölösleges felvetés is lenne), de extra jó hírünk van!

Ez nem csak egy szimpla Live 2.0 turné lesz, hanem egyben a július 19-én frissen megjelent Evolver című új albumának bemutatója is. Mert, hogy a Tiesto féle Black Hole Recordings-nál alig pár napja jelent meg a csodás 17-es trance album, ami jól tükrözi Ottaviani állandósult trance állapotát.

Veteránnak nem mondhatjuk, inkább egy tapasztalt és lelkes zenerajongó, aki még mindig releváns jelenlétet diktál a trance világában, mellyel kuriózum lesz találkozni július 26-án, pénteken éjszaka a Duna partján.

Néhány jegyet még találhatunk online, és a találkozásig érdemes lehet meghallgatni és megnézni az elképesztő idei Dreamstate Europe live szettjét!