Egy hét telt el az Alkotótábor óta. Szenzációs 4 napon vagyunk túl, amit igazság szerint még nem nagyon sikerült rendesen feldolgozni. Első körben elmondhatom, minden apróbb kellemetlenség ellenére számomra tökéletes volt.

Csütörtök kora délután érkeztünk Bérbe. Virágospuszta már az elején lenyűgözött minket. Festői táj, barátságos állatok, verőfényes napsütés ölelte körbe a táborozókat. Amikor beléptünk, szinte azonnal a nyugalom szigetén éreztük magunkat, így hátrahagytunk minden világi gondolatot és átszellemülten foglaltuk el a szállásunk, majd állítottuk fel a sátrunk. Délután összeültünk a barátainkkal és főztünk egy bográcsgulyást, mindeközben lovak, szamarak, rókák sétálgattak köztünk, majd a puszta két pupu császára a teve is megjelent kicsit ejtőzni a homokban. Ennyire természetközeli élménynek ritkán lehet részese a városi ember. Már a csütörtök délután miatt érdemes volt elindulni, nagyszerűen éreztük magunkat, pedig a nap fénypontja, vagyis a tábor megnyitója csak este 20:00-kor vette kezdetét. Zságer Balázs és Bernáthy Zsiga mágikus zenei élménnyel ajándékozta meg a jelenlévőket, majd Deepchord bűvölt tovább a végtelenbe. Zseniális varázslatnak voltunk fül-, és szemtanúi. El sem tudtunk volna jobbat képzelni, pedig a fantáziánk határtalan. Tökéletes nyitánnyal indult útnak ez a 4 napos megmozdulás. Egy dolog van, amit rettenesen sajnálunk, és mai napig szánunk-bánunk… sajnos csak részleteiben hallottuk nagy hangerőn a nagyszínpados produkciókat, mivel picit megcsúsztunk mindennel, a gulyásunk még javában készülőben volt a megnyitó alatt, így nem hagyhattuk a tűzön egyedül, és felváltva látogattuk a fent említett művészek műsorát. Később egy igazi házibuli hangulatú all night long-ot (b2b2b) hallhattunk a kisszínpadon az Alkotótábor 3 nagyágyújától/főszervezőjétől. Isu, Wuki, és Fiba örömzenélése abszolút megkoronázta az estét!

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Image and video hosting by TinyPic

Igazáság szerint innentől kezdve nem részlezetném az eseményeket. Ezen a rendezvényen minden fellépő megtisztelve érezheti magát azért, mert zenélhet. Éppen ezért a közönség részéről nagyok az elvárások, a fellépőkről pedig feltételezzük, hogy valami egészen különlegeset szeretnének adni, így sokan remegő lábakkal állnak a vájtfülü hallgatóság elé. A legtöbb esetben pedig mi a közönség, tiszteljük, és becsüljük őket, mert minden egyes track-kel azt éreztetik velünk, szívvel-lélekkel zenélnek, mert ez teszi boldoggá őket, és ezt az érzést szeretnék velünk megosztani. Nyilván egy ilyen színes eseményen akadnak olyan zenei vonalat képviselő előadók is, akik világa nem áll hozzánk közel, vagy éppen nem kifejezetten tetszik, de abban mindannyian egyetértünk, hogy néhányan abszolút minőséget képviseltek a saját stílusirányzatukban, mások viszont önmagukhoz képest zenéltek jót, és igen, akadtak olyanok is, akik nem ütötték meg a szintet, még csak a közelében sem jártak… A zene szubjektív észlelés! Személy szerint én a tábort jobban éltem, mint az elmúlt egy évben bármit is, így beszámolómban most csak arra összpontosítok, ami a legjobban magával ragadott a rendezvény hátralévő részében.

A péntek-szombati line up fénypontja, egyértelműen Edit Select! Igen komolyságos oktatásban volt részünk, ami kb minden eddigi rossz élményt törölt a fejünkből, az elmúlt fél év kapcsán. Végre valahára kitáncoltuk a lelkünket is, egyenesen a Mennyországban éreztük magunkat, annyira tökéletes prudukcióval kápráztatott el minket. Ezek után meglehetősen nehéz volt bárkinek is labdába rúgnia. Erről a napról még Mirmur szettjét emelnénk ki, nagyon kellemes muzsikákkal nyitotta meg a pénteki zenei programokat, valamint Cvrdwell live előadása is kimagasló volt. Sajnos őt nem sikerült meghallgatnunk, mert éppen Edit Select univerzumát éltük, de jó ismerőseink/barátaink beszámolója alapján úgy éreztük mindenképpen meg kell említeni.

A szombat-vasárnapi utazás során több fénypont is akadt. A legkomolyabb techno szettet Dork előadásában hallottuk. Azt hiszem minden túlzás nélkül Ő volt az est fénypontja! Annyira különleges zenei élményben volt részünk, hogy a lábunk szigorúan csak a táncolást támogatta. A hallójártaink pedig alaposan el lettek kényeztetve. Úgyhogy Dorka, újabb ölelés, és óriási KÖSZÖNÖM!!! Csak hogy időrendben haladjunk, a következő fénypontja az estének, vagyis inkább a hajnalnak/reggelnek az egyértelműen Sinko napfelkeltés varázslata! A csodálatos zenék hallatán a dobhártyáink egyenesen mámorban úszkáltak. Azt kívántuk, soha se legyen vége! Az újabb tetőpont, ami egyben a tábor koronáját is adta: Pablo Bolivar 5 órás igézete. Az úriember egyenesen sziporkázott! Zseniális délutánnak lehettünk részesei. Az Alkotó zárásán általában már csak fűben fetrengve varázsolódunk, ám idén ezt nem tudtuk megtenni. Az 5 órából 3-at biztosan végig táncoltunk. Minden porcikánkat megérintette Bolivar varázsló produkciója. Nem nagyon találjuk a szavakat…
Feltétlenül meg kell említenünk Ben Buitendijk remek előadását is, amit speciel mi a teraszunkról hallgattunk majdnem végig, majd az utolsó 20-25 percre csak kimerészkedtünk a nagyszínpad elé táncolni egyet, hiába esett az eső… és kicsit sem bántuk meg. Kimagasló produkció volt még Bolla dj szettje, valamint Ramin Sayyah, és Ferenc Vaspoeri live előadása is.

Ne feledkezzünk meg a tábor látványvilágáról sem. Ismét ámulatba ejtő installációk vettek körül minket. Talán a Magyarok háza volt mind közül a legszebb. Élmény volt sötétedés után ezen csodák között mászkálni.

Image and video hosting by TinyPic

Szólnunk kell még a Telekom Electronic Beats konferenciáról is. Ugyan nem voltunk jelen végig, de azt mindenképpen elmondhatjuk a workshop-ok izgalmasan, jól sikerültek, viszont a kerekasztal beszélgetésekről ugyanez nem mondható el. Hogy van e e-zenei élet a gyermekvállalalás után, nem hisszük hogy olyan szakmai kérdés lenne amit nagyon boncolgatni kell… apukák, anyukák megvitatják egymást között, de nyilván tudjuk minannyian a választ. VAN! A hogyan kérdés pedig szerintünk egyén- és család függő. Ez kb olyan, mintha azt kérdezné valaki, hogy csak azért mert gyermeked született, megváltozott e a zenei ízlésed? Nyilván nem, csak épp átalakulnak a zenehallgatási, és a bulizási szokások… ez egy búlvár jellegű limonádé téma volt, amiről nem állítom, hogy ne lenne érdekes, de azt sem hogy kifejezetten egy kerekasztal beszélgetés témája lenne… A másik topik: Az elektronikus zene itthoni sajtójának múltja, jelene és jövője … Ezen a ponton sikerült a múltban ragadni. Már (sajnos) nem létező médiumok létjogosultságát, működését és küldetését elemezték a résztvevők, ahelyett, hogy a jelennel és jövővel foglalkoztak volna. A témát illetően nem történt előrelépés, de azt kivesézték a beszélgetés résztvevői, ki milyen platformokon hallgat zenéket és a zenehallgatási szokások és technológiák milyen jövő előtt állnak, valamint hogy ezek mennyire lesznek pozitív, illetve negatív hatással a következő generációkra… Az előre megbeszélt kérdéssorból körülbelül semmi sem hangzott el, így voltak a meghívottak között többen is, akik hiába készültek jegyzetekkel, nem volt lehetőségük kifejteni a véleményüket az adott témakörben. Nem csak a beszélgetés résztvevői érezhették azt, hogy teljesen feleslegesen készültek, a közönség is hiányérzettel távozott a nyári egyetemről. Mivel sok mindenről nem esett szó, szívesen kérdeztünk volna néhányan, ezzel terelve a témához kapcsolódó kérdéskörök felé a beszélgetést, de sajnos a lehetőséget nem kaptuk meg… Na de ez már így marad…

A tábor teljes ideje alatt azt éreztük, hogy minden értünk történik, különös odafigyelés tapasztaltunk a szervezők részéről. A hang mindkét helyszínen olyan kristálytisztán szólt, amibe képtelenség belekötni. Az eső ugyan kellemetlenül érintett mindenkit, de nem sűlyedtünk el nyakig a sárban, lehetett közlekedni. Óriási respect mindenkinek aki segített Isunak szétszorni a szalmát a nagyszínpad előtt. A társaságunkból épp arra jártak páran, és amikor látták hogy az esemény főszervezője egyedül görget maga előtt egy bálát, vagyis bepiszkolja a kezét miattunk, hogy közvetlen a nagyszínpad előtt is megszünjön a sártenger, azonnal a segítségére siettek. A beszámolók alapján rajtuk kívül még legalább 20-an indultak el segíteni. Azt hiszem ezen a ponton is megmutatkozott a tábor szellemisége. A másik sarkallatos pont a vízhiány volt szombat délután, majd a második felvonásban vasárnap délelőtt. Állitólag a közeli víztározónál csőtörés történt, amiért a helyszín és a szervezők sem tehetőek felelőssé. A környéken sehol sem működött a vízellátás. Ingyenes ivóvíz természetesen biztosítva volt a Kisszínpaddal szemben a Magyarok Háza alsó teraszán, ahol az Electronic Beats is zajlott. Igazából nem is a fürdés, inkább a wc-k lehúzása miatt volt kellemetlen kicsit, ezért az eresz alá tettük a bográcsunkat hogy megteljen esővízzel, így oldottuk meg az öblítést, a sátrazók pedig a ToiToi-jokat használhatták ebben az időintervallumban.

Összességében a kisebb kellemetlenségekkel együtt idén is az év eseménye az Alkotótábor, amiért nagyon hálásak vagyunk! Kívánni sem tudtunk volna szebbet és jobbat! Köszönjük!