Szigorította a zenerészletek másolásának, az úgynevezett samplingnek a szabályait az EB. A döntés szerint idegen hanghordozóról származó nagyon rövid részletek sokszorosítása is engedélyköteles. Az ítélet előzménye egy húsz éve tartó jogvita a Kraftwerk zenekar és Moses Pelham között.

A testület a Kraftwerk számára hozott kedvező döntést, a bírák azonban egy kivételnek teret engedtek: egyetlen hangszelet használata megváltoztatott és fel nem ismerhető formában nem számít „idézésnek”, így nem sérti az eredeti mű szerzőinek jogait.

A Kraftwerk és Pelham közötti vita a német csapat Metall auf Metall című, 1977-es slágerének egyik üteme miatt kezdődött el. Moses Pelham 1997-ben egy két másodperces részt engedély nélkül használt fel Nur mir című, Sabrina Setlur rapperrel közös dalában, a két másodpercnyi rész ismétlése adta a dal alapját. Emiatt Ralf Hütter, a Kraftwerk egyik alapítója szerzői jogsértés miatt beperelte Pelhamot.

A hosszú jogi vita végig ment a német igazságügyi rendszeren, és a Német Szövetségi Bíróság kérte a luxemburgi testületet, hogy foglaljon állást az EU szerzői jogi szabályozásában. A DJ-k és producerek rendszeresen alkalmazzák a sampling technikát, ez az ügy pedig jellegűnek tekinthető a művészi szabadság kérdését illetően.

Forrás: 24.hu