Adam Beyer újra teljes kiadói jelenléttel ékelődik bele a B.my.Lake programjába.

Ha valakit, akkor Adam Beyert és Drumcode kiadóját minden technót kedvelő egyén ismeri. A legendás svéd elektronikus zenei óriás nem csak testmagasságával, de produceri és rádiós jelenlétével is nagy állóvizet kavart fel több mint két évtizeddel ezelőtt. Bizony, a Drumcode sikertörténete már ilyen messzire nyúlik vissza, egészen pontosan 1996-ban indult a kiadó, mely azóta teljesen bevette a techno világát.

A Drumcode Radio Show-n tízezrek cseperedtek fel, akik teljes rajongással vannak a kiadó és Adam Beyer tevékenységei iránt. A Drumcode pedig szépen tört ki a szimpla kiadói tengelyről is, hiszen előbb a Drumcode Night Show-k, a világ legnagyobb fesztiváljaiban való részvétel, majd a saját fesztivál is beköszöntött, a rajongók legnagyobb örömére.

A legnagyobb nevek munkáit felölelve, de mégis a feltörekvőkre is koncentrálva a Drumcode címke katalogizált száma a 200 felett jár, a Drumcode Radio pedig lassan 500. adását ünnepelheti majd.

A techno mogul Adam Beyer eközben megéli saját zenei világát, folyamatosan fellép és a produceri munkára is van ideje, miközben a szintén sokak által ismert és szeretett DJane feleségével, Ida Engberg-gel három gyermeket nevelnek.

Elképesztő szervezés és csapat állhat mögötte az tény, melynek szeletét idén újra mi is megkapjuk a B.my.Lake-en, hiszen a 2017-es Drumcode napot követően ebben az évben újra a Drumcode Night címkével fut a több fellépővel is megspékelt augusztus 22-i program!

Mivel már csak pár napot készülhetünk rá, így összekaptuk a fellépőket, akik ott lesznek a programban, egészen kezdéstől a zárásig, fellépti sorban és ide teszünk tőlük egy-egy legfrissebb szett rögzítést, miközben arra is irányítjuk a figyelmet, hogy a B.my.Lake fesztiválra itt vehetjük meg a jegyünket gördülékenyen, persze, csak ha még nem volna meg!

Mateo & Spirit

A kivétel mindig erősíti a szabályt, hiszen a minimal technoból induló hazai páros kezdi az estébe nyúlást és attól még, hogy nem volt Drumcode megjelenésük, jól fognak helytállni 18 órától, melyre érdemes már felsorakozni! Idei Balaton Sound szettjük jó ok erre.

Jay Lumen

Őket váltja a naplementés szett megvalósítással csatlakozó Jay Lumen, aki köztudottan az egyetlen magyar Drumcode producer. Elnézve a Cruisin eseményen rögzített felvételt, rég várt naplementében lesz részünk 19 órától fél kilenig, Zamárdi partjainál.

Ramiro Lopez

Ha végleg lement a nap, a teljes sötétségbe vonulásért a spanyol Ramiro Lopez felel majd, akitől egy olyan podcast-et találtunk, ami lényegében mégis élő szett és szorosan kapcsolódik legutóbbi hazai fellépéséhez. Az Odd Recordings főnöke Oddcast sorozatába illesztette bel az Akváriumban rögzített szettjének részletét, így balatoni fellépésének élethű előjátékát kapjuk meg.

Ameile Lens

Nem számítottunk rá, de Lens kisasszony viszonylag korai időpontban lép fel idén, ami azért lesz igazán jó, mert, ha valaki, akkor ő aztán tudja, hogyan feledtesse el velünk az idő fontosságát. 22 órától megyünk vele, addig pedig az egy csapásra legendássá vált Cercle szettjét pörgethetjük újra és újra.

Pan-Pot

A berlini duó jól kapcsolódik majd Amelie folytatásához. Tassilo Ippenberger és Thomas Benedix a tőle megszokott vidámsággal zúdítja majd ránk mértéktelen techno iramát, melyre egy idei nappali szettjükkel alapozhatunk rá.

Adam Beyer

Egyértelműen a főnöké a legjobb idősáv, ami nem azért van így, mert ő a mindenható, hanem mert ő is az egyik legkeményebb Drumcode arc, úgyhogy hajnal 2 és 4 között vele tarthatunk a féktelen állapotokba. Addig az idei Awakenings Festival nappali szettjét adjuk oda.

Julian Jeweil

A Drumcode Night-ra végül az a Julian Jeweil teszi fel a pontot, aki talán azon kevesek egyike, akikben sosem csalódik a közönség, hiszen mindig azt a formátumot bontja ki magából, mely az elutasíthatatlan táncolást váltja ki a közönségből. Ezen a hajnalon az is mozog majd, aki már fáradt, ezt garantálja a szintén idei Awakenings fesztes felvétele is.

Mit is mondhatnánk még ezen szettek után? Az, hogy ez elég komoly lesz, úgyhogy találkozzunk a B.my.Lake táncterén!