A Justice francia elektronikus zenei duó egyedülálló élő előadást hozott létre, kifejezetten a mozik számára. Az André Chemetoff és Armand Beraud rendezésében készült IRIS: A Space Opera by Justice című magával ragadó zenei űrutazás csak egyetlen alkalommal kerül a mozikba, Budapesten kizárólag az Urániában látható, szeptember 12-én 21:30-kor.

JEGYINFORMÁCIÓK
Belépő: 2500 Ft
Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján.
Online jegyrendelés: https://urania.jegy.hu//program/iris-a-space-opera-by-justice-107970/587806

A sci-fik világát idéző „űropera” a 2016-ban megjelent „Woman” című albumuk élő koncertshow-ja alapján készült, amellyel 2017-18-ban turnéztak világszerte. A „Woman Worldwide” címmel prezentált előadást széles körben a legnagyobb elektro-koncertek közé sorolják. Ennek elemeit adaptálták a filmbe, de a felvételek közönség nélkül, üres filmstúdióban készültek, ahol a fény- és füsteffektek, valamint az önmagában is látványos technikai felszerelés teremtette meg azt az űrbéli, tiszta high-tech látványvilágot, amit az alkotók szerettek volna elérni, s amely az élő koncertfelvételeken sosem lehetett elég tiszta és hermetikus.

Olyan sci-fik lebegtek a szemük előtt követendő mintaként, mint a Szárnyas fejvadász, az Alien-mozik, a 2001: Űrodüsszeia. A filmben meg is idézik ezeket. A címben szereplő IRIS csupán fantázianév, amellyel olyan hatást szerettek volna kelteni, mintha egy NASA-projekt rövidítése lenne, vagy egy űrhajó mesterséges intelligenciájának a neve, amely kedvesen, de mégis hidegen üdvözöl bennünket a fedélzeten.

A hatvanperces koncertfilm előtt egy rövid dokumentumfilm beavat a rendkívüli show gyártási kulisszatitkaiba is.

IRIS – A Space Opera by Justice
Francia koncertfilm, 84 perc, 2019
eredeti (angol) nyelven, felirat nélkül
Rendező: André Chemetoff, Armand Beraud
Előadók: Gaspard Augé; Xavier de Rosnay

Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a filmben előfordulhatnak hirtelen változó, erősen villódzó fényeffektek. Megtekintését az arra érzékenyek számára nem javasoljuk.

Esemény: https://www.facebook.com/events/377461969625338/