Hét éve nem jártam Berlinben. Az pedig nagyon régen volt már. De azért nagyjából azóta is rendszeresen követem az ottani eseményeket. Nagyon ideje volt már egy újabb utazásnak.

Péntek reggel 7-kor indultunk Budapestről. Gyűlölök kora hajnalban kelni.  Ezért cserébe viszont már reggel 10-kor belevetettük magunkat a város forgatagába. Érkezés után egyből a szállásunkra igyekeztünk. Airbnb-n foglaltuk, nagyjából félúton a Berghain és az Ostkreuz között, vagyis a szórakozóhelyek többségét pillanatok alatt elértük. A szállásadónkra egyébként az összes berlini sztereotípiát rá lehetett húzni. Jó értelemben. Úgyhogy azt hiszem mindannyian jól jártunk egymással. Ő egyébként civilben egy kocsmát vezetett, a hűtője pedig rogyásig volt alkohollal és általában még nálunk is szarabbul nézett ki, amikor ̶r̶e̶g̶g̶e̶l̶ hazaértünk.

Első utunk – ahogy a partyturisták többségének – a Görlitzer Parkhoz vezetett. Ezután nyilván egyből meg is éheztünk, úgyhogy gyorsan be is nyomtunk egy dönert. Aztán egy bratwurst-ot is az Alexanderplatzon “addig együnk, amíg tudunk!” címszó alatt.

A berlini turisták kedvenc parkja

Nem volt dohányunk sem, viszont a Kottbusser Tor környékén éppen az egyik ilyen termék bevezetésének promóciójába csöppentünk. A hosztesz lány pedig simán tekert nekünk egy cigit kóstoló gyanánt. A dohánnyal szemben nem volt kifogásunk, úgyhogy 4,5 euroért meg is vettük az üzletben. Magyarországon is kb. pont ennyibe kerül. A doboz cigi amúgy hat euró, de lehet venni 27 szálasat is 8 euróért.

Benéztünk az Alexanderplatzon a Primarkba, ahol arcpirítóan olcsón lehet ruhákat és cipőket kapni. Egy jó tanács azoknak, akik lánnyal utaznak Berlinbe: ha nem tud róla, soha ne szóljatok neki erről a boltról, mert a fél délutánt ott fogjátok tölteni.

Nagyon sok lepattant arcot láttunk, fiatal junkie-t. Akik nem voltak veszélyesek, csak szörnyen lecsúsztak. Mi csak úgy neveztük őket, hogy egy újabb arc, akinek megrekedt a dj-karrierje.

Sétálgattunk, sörözgettünk, meglátogattuk magyar pajtásainkat is, akiknek ezúton is köszi mindenért! Akármit is ajánlottak az elkövetkezendő napokban, mindig igazuk volt! Nélkülük biztosan sokkal több felesleges kört tettünk volna. Erősen utaltak például arra, hogy valószínűleg nem a Wilde Renate lesz az egyetlen szórakozóhely, ahová pénteken ellátogatunk, igazuk is lett.

Wilde Renate – 3/0

Néhány perccel nyitás előtt álltunk be a sorba. Nagyjából egy tucatnyian lehettek előttünk, fele-fele arányban engedték be őket. Tőlünk három dolgot kérdeztek. Hányan vagyunk, kik fognak zenélni, illetve honnan jöttünk. Az első két kérdéssel nem volt gond, majd miután elhagyta a szánkat az “Ungarn” szó, már mutatta is a türsteher, hogy merre van az exit. Azt valószínűleg mind tudjátok, hogy a helyi szórakozóhelyek többsége igen szigorú beléptetéssel próbálja szűrni a nem odaillő egyedeket. A hangos viselkedés, nagy méretű csoport eleve kizáró ok, ahogy általában a ruházaton és a kisugárzáson is nagyon sok múlik. De az, hogy azért ne engedjenek be valahova, mert magyarok vagyunk, azért ezen eléggé kiakadtam. Legalább kérdezett volna még egy negyediket, vagy ezt a harmadikat sem kellett volna. Mondjuk kapcsolhattam volna. Anno állandóan olasznak néztek Berlinben. A Görliben most is. De amint megtudták, hogy magyar vagyok, az esetek nagy részében szó nélkül faképnél hagytak. Tökmindegy volt, hogy előtte milyen ígéretesen indult a kommunikáció a tánctér közepén.

A Wilde Renate-ba egyébként ezelőtt már kétszer próbáltam meg anno sikertelenül bejutni. Pedig egy igazán csodálatos helyről van szó, ami a dekoráció alapján olyan, mint egy felnőtteknek szóló cirkusz. Szóval életbe lépett a B-terv. A Hoppetosse tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Közel van, állítólag könnyű bejutni és olcsó a belépő. Ez utóbbi azért lényeges, mert a pénteki napot amúgy sem akartuk olyan nagyon meghúzni.

Hoppetosse, avagy szegények TRIP Hajója

Ide simán beengedtek minket, nem kérdezték semmit. 5 eurot kellett fejenként lecsengetni, igazán baráti ár. A Hoppetosse egy hajó. Engem a budapesti Trip Hajóra emlékeztet. Sőt szerintem a táncteret leszámítva kifejezetten a magyar testvérére hajaz, akarom mondani hajóz. Zeneileg nem egy nagy wasistdas, house szólt, a dj-ket pedig nem ismertem, helyi szinten sem jelentős arcokról volt szó. Emlékeim szerint legutóbb alig tudtam Berlinben bankkártyával fizetni. Nos, a helyzet azóta is változatlan. A szupermarketekben, nagyobb üzletekben és a jegyautomatánál oké, máshol viszont nem. Amúgy a négy napos bérlet ára 30 euro. Mivel a tömegközlekedés éjjel-nappal gyors és kiváló, ez szerintem egy nagyon baráti ár. Mivel egyik szórakozóhelyen sem lehetett kártyával fizetni, így egész olcsón megúsztam a nappalokba áthajló estéket. A S-Bahn szignál hangját pedig a Berlin Calling óta nem lehet megunni.

Jó kis buli volt amúgy a pénteki, egy külföldi társaságot leszámítva, akik elég ordenáré módon viselkedtek. Nem hiszem, hogy máshol maradásuk lett volna. Reggel 4 környékén indultunk haza. Magyar vendéglátóink egyik kedvenc helye a Hoppetosse. Nekünk is nagyon tetszett, jó volt a buli is, de igazából ezt a szintet Budapest is hozza. Berlinben nem ezt keresem. De az is lehet, hogy mi magyarok el vagyunk már kényeztetve hajós bulikkal.

Berlinben amúgy mindenki rohadtul kedves az utcán, teljesen normális, hogy bárkivel nekiállsz cseverészni. Még a flegma picsa tipikus archetípusával is egymásra néztünk. Itthon ilyenkor elfordítja a fejét “ki ez tee?!” nézéssel párosítva, itt viszont még ő is elmosolyodott, bár csak másodjára ment neki. Mondjuk azt soha nem értem, hogy miért csodálkoznak rá mindig, hogy honnan tudok ilyen jól németül. Szóval mindenki tökre kedves az utcákon és a bulikon is, de segítségre ne mindig számíts, legalábbis elsőre. Rágót szerezni konkrétan lehetetlenség volt. “Bocs, ez az utolsó nekem is”. Nem túlzok azzal, hogy egy berlini buliban könnyebben szerzel magadnak kúrópajtit, mint rágót!

Szombaton frissen és üdén ébredtünk. Borzasztó éhesek voltunk, ezért aztán elmetróztunk a Sonnenalle-ig, ahol megkerestük az Azzam nevű éttermet. Szintén hazai ajánlásra, azt a tippet kaptuk, hogy mindenképpen próbáljuk ki a kétszemélyes tálat, mert nagyon olcsó és igen bőséges. Egy arab étteremről van szó, ami elsőre egyáltalán nem bizalomgerjesztő, nagyjából a körúti gyrososok hangulatára kell számítani. 15 eurot fizettünk a két személyes tálért. Az összetevők egy részéről fogalmam sincs, hogy mi volt, beszéljen helyettem ez a kép!

Azzam Teller für 2 Personen

Hát nem ínycsiklandozó? Ha azt mondom, hogy a felét elcsomagoltuk, akkor szerintem még keveset is mondtam. 15 euróból lényegéből 4 db főétkezés jött ki és mindent frissen, arab konyhára jellemző alapanyagokból készült. Mindenképp próbáljátok ki! Ár/érték arányban ennél jobbat nem fogtok találni Berlinben.

Előzetes információnk szerint érdemes ellátogatnunk a szomszédos Hobrecht Strasse-be is, ahol egy kamu kocsma üzemel. Inni nem biztos, hogy lehet, viszont egyéb szolgáltatásokat igénybe venni igen. Igazán kíváncsivá tett bennünket ez a dolog, ezért elsétáltunk a megadott címre. Ahol a kocsma már nem létezik, a szolgáltatás viszont igen.

Hihetetlen ez a város. A prostitúció legális, a kábítószer fogyasztás papíron nem, gyakorlatilag mindenki azt csinál, amit akar, amíg nem tolja pofátlanul. Bár egyesek simán begyújtanak egy spanglit a metrómegállóban bármiféle következmény nélkül. Szombat délutánra több open air programot is kinéztünk magunknak. Mivel jól elbasztuk az időt a bűnös Neukölln kerületében, ezért már csak egy hely jöhetett számításba. A Polygon Club-ra esett a választásunk. Már csak azért is, mert Resident Advisor-on előre megvettük az – amúgy ingyenes – jegyet.

Minden fasza! Mocskos zsaruk! (a graffiti szövege)

Ez a hely is közel volt a szállásunkhoz, nagyjából jó 15 percet sétáltunk. Útközben elmentünk egy lepattant ház előtt, aminek az ajtaja teljesen ki volt matricázva. Nem volt kiírva semmi. de éreztük, hogy ez egy nagyon underground szórakozóhely lesz. Még zárva volt, de tudtuk, hogy Polygon után mindenképp vissza akarunk ide jönni! Nagyjából a budapesti Vittula berlini megfelelőjét vizionáltuk. Google Maps alapján rákerestünk a hely nevére, ez volt a ZGK. Egyből rákerestünk Facebookon is. Nem volt hivatalos FB-oldaluk viszont mi volt az első találat? Az, hogy márciusban volt itt Davoria! Nemrég jutottam el először Davoria bulira a Dürer Kertben, akkora katarzis volt, mint anno az első techno bulim. Hangzásvilágát tekintve kísérleti zene, de nagyon lehet rá csavarodni! Fülig ért a szánk, teljesen véletlenül sikerült rátalálni a legjobb helyre? Hamar lelombozódott a lelkesedésünk. Két perccel később már azt is megtudtuk, hogy a ZGK márciusban bezárt.

ZGK. Márciusban itt volt Davoria.

A Polygon Clubba is simán bejutottunk. Semmit nem kérdeztek. Egy igazi labirintus, ahol egyes sötét termek különböző szexuális segédeszközökkel vannak felszerelve. A kert is nagyon hangulatos, viszont sajnos alig volt ember. Fél tucatnyian táncoltak és nagyjából 20-30-an chilezgettünk a kertben. Én pedig kezdtem kétségbe esni. Oké, tök jó hely ez is meg a Hoppetosse, de ezt Budapesten is megkaphatom. Ez pedig nem szemrehányás, hanem inkább dicséret Budapest irányába! De Berlin igazi lelke nem ez. Ennél Berlin sokkal többet tud. Úgy terveztük, hogy késő estig itt maradunk, aztán átnézünk Tresorba, majd vasárnap Berghainba (ahol többek között Blawan, FJAAK, Ame, DJ Hyperactive zenélt,  Radioslave pedig aka DJ Maxi alteregója alatt pattintott fel néhány italo disco lemezt a kertben) megyünk, vagy az ELSE-be, ahol Legowelt, The Hacker és Vladimir Ivkovic zenélt (ez a három név így együtt aztakurva!). És a Sisyphos-t sem lenne szerencsés kihagyni.

Eléggé hangulatos a Polygon Club kerthelyisége

Úgy éreztem, hogy a Polygon Clubban csapdába kerültünk. Bár egyre többen érkeztek, de elvesztegetett időnek éreztem az ottlétünket, viszont fogalmam sem volt, hogy este 8-kor hova mehetnénk. Végül az About Blank-re esett a választás.

Ott ugyanis már péntek óta ment a buli és előreláthatólag vasárnap este 10-ig meg sem áll. Meg közel is van. A szemgolyók, kolbászok, padlizsánok és egyéb félbevágott húsos növények pedig arra engedtek következtetni, hogy ez a buli nem a prűdeknek szól. A line up számomra teljesen ismeretlen DJ-kből állt. Jártam már itt korábban, sőt azóta is azt hangoztatom, hogy az About Blank a kedvencem a kisebb berlini klubok közül. Nos ez azóta sem változott, sőt!

A Buttons party borítóképe

Fél 8 körül érkeztünk, egy kisebb sor fogadott. Nagy örömmel konstatáltuk, hogy a várakozók nagy többségét beengedik némi diskurzus után. Kb. fél órát állhattunk sorban, már majdnem mi jöttünk, amikor az első blikkre elég szimpatikus türsteher srácot leváltotta egy csaj. Ajaj, a nők eddig soha nem engedtek be Berlinben sehova! Rögtön elkezdtem parázni. Szerencsére aggodalomra nem volt semmi ok. Jött a szokásos kérdés, hogy hányan vagyunk, illetve tudjuk-e hogy milyen bulira jöttünk. Próbáltam a lehető legszofisztikáltabb maradni, a “szexuálisan nyitott” kifejezést használtam. Erre nem volt semmi szükség, a lány simán lebuzizta a közönséget, aztán inkább még ő volt az, aki megkérdezte, hogy ezek után is szeretnénk-e bemenni. “Naná!”. Simán ment. Bent leragasztották a kameráinkat, én pedig végre megnyugodtam, hogy ott tartózkodásunk harminchatodik órájában csak sikerült végre eljutni egy autentikus berlini buliba.

Anno késő ősszel jártam itt, kellemes emlékeim maradtak a kertről, úgyhogy azonnal a kinti rész felé vettük az irányt. Az open air rész valami csodálatos! És hatalmas. Akkora, hogy két színpad is full házzal ment. Kész labirintus. A kert végében ráadásul egy panelház áll. Akik ott laknak, vajon miket élhetnek át hétvégente?

About Blank bejárata. A kertről nem igen találtam használható képet.

Már többször is jártam a Berghainban, úgyhogy nem volt szokatlan a látvány. A latex teljesen megszokott, sokan mászkáltak meztelenül, sőt voltak olyanok is, akik erényövet viseltek. Az átlag korosztály inkább a 20-as, de ötveneseket is bőven lehetett látni. Nem csak srácokat, lányokat is, ők is félmeztelenül járkáltak. Hát igen, kisgyerekként megtanultam a balatoni nyaralások alkalmából, hogy errefelé nagy divat az FKK, vagyis a freie körper kultur, avagy a meztelenkedés. Na most a problémát amúgy az jelentette, hogy ugye mi elvileg éjfélig terveztük a Polygont, ennek megfelelően vittünk magunkkal kp-t is. A belépő 15 euro volt fejenként, nálunk meg jó, ha összesen 10 euro maradt a belépő kicsengetése után. Úgyhogy megvártuk, amíg este 10 magasságában véget érnek az open air programok, aztán hazaugrottunk gyorsan pénzért. Még szerencse, hogy mindössze egy S-Bahn megállónyira volt a szállásunk, szóval tök hamar megjártuk az utat. Jó azért picit aggódtam, hogy visszafelé esetleg nem fognak beengedni, de nagyon menőnek éreztem magam, amikor éjfél előtt az óriási sort kikerülve egyből mehettünk is vissza 🙂

About Blank, reggel 8

A berliniek azért tele vannak ellentmondással és néha még most sem értem teljesen a sajátos szabályrendszerüket. Ugyebár írtam azt, hogy előbb szerzel kúrópajtit, mint rágót. Nyilvánosan szexelnek a buliban, ugyanakkora hatosával járnak WC-re. Mi magyarok állítólag hangosan fújunk orrot. Hát a berliniek pedig rohadt hangosan porszívóznak.

Az About Blank leharcolt épületében két táncteret is találunk. Az egyikben techno, a másikban pedig house szólt. Előbbi teremben iszonyat sötét volt. Mondjuk ennek sok jelentősége nem volt. A helyi szórakozóhelyek olyanok, mint egy swinger club, csak éppen jó zene szól. Persze senkinek sem kell aggódnia, amíg nincs egyezményes szemkontaktus, addig senki sem fog bepróbálkozni. Azt pedig már korábban is írtam, hogy a meleg bulikon lehet a legjobban csajozni. A lányok vannak kisebbségben és azok a normák itt semmit nem érnek, ami otthon természetesnek tűnik számukra. Berlinben minden fordítva van. Itt nincsenek meg azok az udvariassági formulák a lányok felé, mint otthon egy jövőbeli baszás reményében. Ez annak aki lány és először jár Berlinben elsőre igen csak szokatlan lehet 🙂 Amelyik hölgy szerint a férfi dolga, hogy előre kinyissa az ajtót, az inkább ne menjen Berlinbe.

Azért elég menő, hogy magyar zenészt hirdet a Berghain plakátja

A melegek tudnak a legjobban bulizni. Ezt még anno Berghainban állapítottam meg, de a tétel még mindig igaz. Imádom, ahogy a berliniek táncolnak. Sokkal intenzívebben nyomják mint a magyarok. Mi inkább szeletelünk, ők pedig inkább ugrálnak. Legalábbis sokkal több lábmunkát raknak bele a mozgásba. Mint a boxolók, mielőtt a ringbe lépnek. Az egész annyira magával visz, hogy elképzelhetetlen egy helyben állni. Mint említettem egyik DJ-t sem ismertem, azóta viszont Blasha & Allatt óriási rajongója lettem! Mit leműveltek reggel (délelőtt), atyavilág! Olyan energiákat szabadítottak ránk, hogy tényleg mindenki meg volt őrülve! Hazai promóterek, jegyezzétek meg e nevüket! Két csajról van szó, angolok, 2800-an követik őket FB-on, úgyhogy talán még a megfizethető kategóriát képviselik. Ennek ellenére folyamatosan turnéznak már szerte a világban. Három zene volt ránk óriási hatással. Ebből két régi sláger: 2Unlimited – No limit, valamint Depeche Mode – Dream On (Dave Clarke Remix). A harmadik zene alatt a groove nagyon magával ragadott. Pedig egy Drumcode kiadványról volt szó, Bart Skils – West of the moon című szerzeményéről.

Frankfurter Allee. Itt volt a szállásunk.

Reggelre sajnos jó szar idő lett, elég sokat csepergett kint az eső. Reggel 9-től folytatódott a kinti részen is a buli, de az eső miatt annyira nem lehetett élvezni. Szívem szerint zárásig maradtam volna, de a vasárnapi napot is hasznosan szerettük volna tölteni, úgyhogy dél körül hazamentünk lepihenni. Azt kell, hogy mondjam, ez a buli ott van eddigi életem 10 legjobbja között, pedig lement már pár száz. Lehet, hogy állandó lakosként nem ütött volna ekkorát (anno laktam már itt néhány hónapot), most viszont tényleg úgy éreztem, hogy ha egy rendezvénnyel kellene jellemezni Berlint, akkor ez is lehetne az.

Említettem, hogy az ELSE buliját néztük ki, ahol délben még mindig nem rakták ki az időrendit. Nyilván mire felkeltünk már éppen Legowelt készülődött, úgyhogy az ELSE-t elengedtük. Mi legyen? Berghain? Szakad az eső. Menjünk vissza About Blankba? Igeeen! De azért basszus meg kéne nézni még egy helyet. A választás végül a Griessmuehle-re esett. Relatív közel van (két S-Bahn megálló), hétfő reggel 10-ig tart és állítólag ilyenkor a bejutás sem lehet annyira vészes. Inkább house-osabb téma szólt. Pedig előző este Rrose, Emika és Stanislav Tolkachev zenélt. Valamikor éjfél magasságában értünk oda, előtte még currywurstoztunk egyet a Warschauer Strasse-n. Ez egy tipikus turistacsalogató hely, de legalább könnyen csúszik, főleg sörrel.

Éjfél körül érkeztünk Griessmuehle-be. Lepattant gyárépület, senkitől nem zavartatva, a csatorna mellett. Szerencsére ide is simán bejutottunk. Matricát már nem is kellett kérnem a kamerára, tegnap óta nem szedtem le őket. Ezzel nagyjából el is tudjátok képzelni, hogy hány fotót készítettem négy nap alatt. Nem sokat. 10 euro volt a jegy. Egy három szintes épületet képzeljetek el, először a legfelső részre jutottunk fel egy külső lépcsőn. Itt vannak a WC-k és a ruhatár. A fekete folyosó miatt teljesen úgy éreztem magam, mint a Corvintetőn. A középső (vagyis inkább alsó szint) a büfé, a tánctcér pedig lent van, egy lépcsőn lehet lejutni. Írták, hogy kicsi a tánctér, de hogy ennyire? Szerintem kisebb, mint a Lärm, 200 emberrel már sokat mondok. Engem valami miatt amúgy a Lärm-re emlékeztetett a tánctér, bár a kép tanulsága szerint is láthatjátok, hogy nincs sok köze hozzá. Viszont a belmagasság óriási, ugyanis az épület régebben malomként (vagy tésztagyárként működött). House-osabb téma szólt, abból viszont a keményebb Barbara Preisinger tolmácsolásában. Imádtam! Később Youandewan vette át a pultot, akit csak “jó munkásemberként aposztrofáltam”. Minden mozdulatán látszott az alázat. Ezek után már nem is csodálkoztam, amikor leesett, hogy pár hete éppen ő zenélt a Pontoonban a LavaLava buliján. Nem szeretem a csilivili helyeket, számomra a Gríz az ideális méreteit és hangulatát tekintve. Sőt számomra nagyjából így néz ki a tökéletes klub! Ugyanis van egy nagy kerthelyisége is, ahol most sajnos nem szólt zene, viszont ki tudtunk ülni a csatorna partjára, ahová egy 3 soros fa lelátót építettek. Nagyon hangulatos!

Griessmuehle

Két sajnálatos eseménynek is a szemtanúi lehettünk. Ahogy megkaptuk a pecséteket, egy srác ült a földön és magából kikelve ordítozott, hogy hívják a rendőrséget. Hamarosan megérezett a polizei is, hárman próbálták éppen lefogni az őrjöngő tagot. Nem volt szép látvány. Majd nem sokkal később egy baseballsapis srácnak pénzt nyomott valaki a kezébe. “Na mondom látod, ő lehet itt a dealer”. Egy óra múlva egyszer csak megjelenik két biztonsági őr a tánctérhez vezető lépcső tetején. Végigpásztázzák a tömeget elemlámpával, majd odamennek a sapkás sráchoz és kiemelték.

Rendőrségi akció a Griessmuehle-ben hétfő hajnalban

Amúgy a security jó arc volt. Az a srác, aki minket is beengedett. Állandóan a frászt hozta ránk, de ő láthatóan nagyon élvezte. Egyszer épp a telefonon néztünk valamit a parton, amikor azonnal odaugrott hozzánk a bokrok mögül, hogy ugye nem fotózni akarunk. Majd a hajnali órákban rendőrnek tetette magát és kérte, hogy fújjam meg a szondáját 😀 Amúgy a berlini biztonsági őrök teljesen máshogy néznek ki, mint a magyarok. Nálunk látványosan elütnek a környezetüktől, itt viszont éppen úgy néznek ki, mint egy átlagos partyarc.

Végül sajnos nem tartott reggel 10-ig a buli, fél 7 magasságában lett vége. Akkor már csak pár tucatnyian maradtunk, de amúgy sem voltak olyan sokan egész éjszaka, számomra épp elviselhető volt az embermennyiség a tánctéren. Csúcsidőben azért elég nagy lehet lent a tumultus. Berlinben a hétfő reggel olyan, mint nálunk a vasárnap hajnal. Elég sokan mászkálnak hazafelé (vagy munkába?) a hétvégi buliból. Hazafele menet vettünk még néhány sört, amire nyilván már semmi szükség nem volt. Be akartunk ülni a Szimplába (Berlinben is van belőle kettő), de sajnos (vagy szerencsére) csak egy órával később nyitott volna.

Ideális berlini ajándék

A gépünk este 6 után indult csak, úgyhogy bőven maradt idő pihenni. Amúgy a repülőn éppen arról beszéltek előttünk, hogy három órás sort kellett kivárni tegnap Sisyphos előtt. Oda sajnos nem sikerült most eljutni. Ahogy ezúttal a Berghain és a Tresor is kimaradt. Na meg az ELSE. Vagy a Heideglühen. Pedig ezek mind tervben voltak. De Berlinben egyszerűen lehetetlenség eljutni mindenhova. Tervezni sem igen lehet. Mert lehet, hogy ami az egyik helyen oké. az a másikban nem. Itt megszűnik az egó. Nincs kényelem és kivételezés. Okosan kell megszervezni, mindig legyen legalább három opció, ahova mennétek, valamelyik össze fog jönni. Amiatt pedig fölösleges rágódni, hogy valahova nem sikerült eljutni. Annak kell örülni, ahova igen. Mind a négy buliban nagyon jól éreztük magunkat. De azért ha csak a Hoppetosse és a Polygon Club jött volna össze, akkor hiányérzetem lett volna. Az About Blank és a Griessmüehle viszont minden vágyamat kielégítette. Elég rendesen megtoltuk mind a négy éjszakát, de mégsem mosott szarként, hanem feltöltődve ültünk fel a gépre. Alig várom, hogy újra itt lehessek!

A pecsétek