Ráadásul ez a két trackes kiadvány indítja el Charlotte KNTXT kiadóját!

Ahogy júliusban megírtuk, Charlotte de Witte szeptemberben elindítja saját kiadóját, mely sorozatának, a KNTXT nevével robban majd bele a techno univerzumba.

Akkor még nem esett szó arról, hogy milyen erővel indul majd útjára az új label, de most már ez az infó is megvan, hiszen a napokban jelentették be, hogy Chris Liebing és Charlotte de Witte közös EP-je indítja be a KNTXT volumenét.

A két számos EP a Liquid Slow címet kapja és szeptember 27-én jelenik meg, rajta a címadó és az In Memory című trackkel.

A kollaboráció az Awakenings fesztivál alatt született és Charlotte úgy vélekedett a közös munkáról, hogy sok nevetéssel, néhány sörrel és egy millió különféle verzióval készült mindkét track, aki egyértelműen nagyon örült annak, hogy a barátjának tudható techno legendával közös EP-t készíthetett.

Egész biztosan tartalmas zenéket kap általuk a techno világ, melyekbe már ezen a linken bele is hallgathatunk. Egyébként meg ki tudja, lehet már több ezren buliztak is valamelyikre az idei B.my.Lake-en Charlotte szettjén, csak még nem tudták, hogy az a Liquid Slow!

A kollab eszmei értékét ez a márciusi közös zenei áldás is jól előjelzi: