Telekom Electronic Beats Festival 2019: külföldi DJ-élvonal mellett BP Underground filmpremier, eszmecserék az éjszakai életről és Lifestyle Market 2.0

Szeptember 19-21. között ismét fesztiválozunk a magyar főváros középpontjában, a három napos elektronikus zenedömpingen túl pedig az agyak – és az otthoni polcok, ruhatárak – feltöltésére is ajánlunk nehezen kihagyható programokat.

A rakéták már izzanak, idén sem marad el Budapestről a Telekom Electronic Beats Festival: olyan headlinerek érkeznek kedvenc földalatti Akváriumunkba, mint a hét év után újra vadító élő show-val jelentkező Modeselektor, a misztikus iráni énekesnő Sevdaliza, a stuttgarti house-gurmé Motor City Drum Ensemble, vagy éppen az Innervisions kiadó nagy alakjai Trikk és Marcus Worgull személyében – és még sokan mások. Ennyivel azonban nem érjük be, és nagyon reméljük, hogy az általában mindenre nyitott közönségünk sem, úgyhogy további izgalmas kísérőeseményekkel is készültünk.

A Toldiban szeptember 20-21. között hozzuk tető alá a The Potential of Budapest Underground című ingyenes kísérőprogramunkat. Pénteken debütál majd a BP Underground elektronikus zenéről szóló, Turán Eszter és Koltay Anna által rendezett 3. epizódjának mozipremierje, amiben az elmúlt évtizedek számos fontos hazai szereplője beszél múltról és jelenről, de levetítjük a berlini underground történelmét összefoglaló B-movie-t is egy hozzá kapcsolódó beszélgetéssel.

Szombaton egy kora délutántól az estébe nyúló agytágítás keretében a budapesti e-zenei közeg kulcsszereplői mellett idelátogat Dimitri Hegemann, a legendás berlini Tresor klub alapítója, Naja Orashvili, a georgiai Tbilisiben alapított, szinte helyi technóforradalmat indított Bassiani klub vezetője, Lutz Leichsenring, a berlini Clubcommission vezetője, illetve Jan Stern, Prága éjszakai polgármestere is. A panelbeszélgetéseken éppúgy szó esik majd a hazai független lemezkiadás rejtelmeiről, mint a mentális egészségmegőrzésről a zenei életben, a nők lehetőségeiről a kreatív szórakoztatóipar terepén, vagy arról, hogyan formálja az elektronikus zene a városi kultúrát. Ugyanezen a napon lehet megnézni a Toldiban a német technófőváros hírhedt beengedőiről / kidobóiról szóló Berlin Bouncert is.

Ha pedig valaki mindezen túl a design, a divat, illetve a zenegyűjtögető életmód felől közelítene a Telekom Electronic Beats felé, úgy neki is teljesül az akarata: szeptember 21-én szombaton a tavalyi szemrevaló és eredményes, szintén ingyenesen látogatható Lifestyle Market ezúttal a Nyugati pályaudvar melletti Eiffel térre települ. Itt ismét a szabad ég alatt mutatja be vibráló portfólióját számos magyar tervező, ruhabolt és kreatív projekt, legyen az a Margot, a Je Suis Belle, a Repertory, az Antifactory Vintage, a Ringu Boutique, a Sisko Studio, a Fankapanka vagy a Zun Store, és egyedi dizájnerdresszektől kezdve a természet ihlette ékszereken át a kézzel rajzolt mintákkal megkínált vászontáskákig, a vintage raver melegítőkig vagy a nappaliban megcsodálásra váró tárgyakig mindenféle szuper dolog megtalálható lesz.

Az Independent Label Fair is kitelepül a Lifestyle Marketre, ami több, mint 40 magyar független lemezkiadónak ad itt lehetőséget a bemutatkozásra, az érdeklődőknek pedig fekete korongok megvásárlására – sőt, az egyes kiadók művészei is fellépnek a felhőtlen ég alatt. Zenei oldalról képviselteti még magát a hazai tehetségekre gondot fordító HOTS (Hungarian Oncoming Tunes), a kelet-közép-európai könnyűzenei kapcsolatok építésében jeleskedő Budapest Showcase Hub, valamint a legendás német Kompakt lemezkiadó is.

Ez természetesen még mindig nem minden, viszont mindenről értesítünk folyamatosan a Telekom Electronic Beats Festival Budapest 2019 fő Facebook-eseményében. A fesztiválra jegyek itt érhetők el, a fenti kísérőrendezvények viszont ingyenesek!