A látványos videó zenéje is komoly, a kettő egybe pedig a fotelbe szegez!

Sam Shepherd, azaz Floating Points 2015-ben, Elaenia néven jelentette meg első és azóta egyben utolsó albumát. 2017-ben a The XX turnéját támogatva rengeteg inspirációra tett szert, melyet egészen ez évig hagyott érlelődni magában, míg nem júniusban felbukkant a lemez első megtapasztalható eleme.

A LesAlpx / Coorabell kettőst június 18-án kaptuk a fülünkhöz, mely azóta is szépen magával úsztatta a Floating Points rajongókat, de ez már csak azután történt, hogy év még elején megjelent a dupla kazettás Far Away Tapes live szett, majd a lágy soul, jazz és ambient elemeket tartalmazó LateNightTales mix.

A 2017-es turné koncertek felvezetésénél sokszor 20 ezreknek játszott, ahova alapvetően könnyebb szettekkel készült, de mégis legtöbbször az impulzivitás került kifejezésre, ami annyira felszabadító volt számára, hogy egy új zenei világ indult belül útjára.

Ezért is lett Crush az új album címe, amin 11 track fog szerepelni az október 18-i megjelenéskor, de szerencsénkre már most megismerhetjük róla a Last Bloom címűt, melyhez a Hamill Industries szakembereivel készítettek közösen elképesztően természetközeli, formabontó látványvilágú videót.

Ez éltessen mindenkit októberig, aztán el lehet menni a londoni Printworks-be, hogy november 21-én egy élő audio-vizuál show keretén belül hallgassuk-nézzük meg a Crush-t!

Floating Points egyébként nálunk legutoljára a 2018-as Electronic Beats fesztiválon járt, amit idén sajnos nem ismétel meg, de lesz rengeteg más, kellően eklektikus produkció, melyet csak ajánlani tudunk! Na, de most nézzünk és hallgassunk: