A német ifjonc szettjei nem csak lehengerlők, hanem vérlázítóan hatnak.

Nem sokan tudják, de Ben Dust igazából nem is az, akinek gondoljuk. Ő igazából Benjamin Schneider, de több különbség nincs is attól, amit eddig megtapasztalhattunk róla, mert hívhatjuk Bennek, vagy Benjaminnek, a techno attól még techno marad, a savas hatások pedig Ben Dust jelenésével járnak.

Bizonyította már a német ifjonc Budapestnek is, amikor a DFFRNTLY csapat által életre hívott #SAVETHERAVE bulin idén februárban olyan szettet pakolt, amitől a TRIP Hajó majdnem kettéhasadt.

Ben a Homeless című trekkel került a köztudatban, amiről sokan azt gondolták, hogy túlságosan mainstream és ő maga csak egyszámos producer marad, de Ben Dust ereje sokkal inkább jókedvében van, mint egyetlen zenéjében, és mivel nagyon szeret szórakoztatni, így nem volt félő, hogy az út tovább folytatódik.

Nem hiába idén tavasszal megjelent Endo című zenéje aztán egészen szépen emelkedett a színtéren és még olyan előkelő lemezes táskákban is megtalálhatóvá vált a nyár folyamán, mint Richie Hawtin.

Lehetne a történetet tovább színezni, de most pont elég lesz az is, hogy Ben Dust szeptember 21-én, szombaton visszatér Budapestre, hogy az újonnan nyílt DFFRNTroom terét kompromisszumok nélkül vegye birtokba.

Amellett, hogy ajánljuk az eseményt, melyre itt még találunk online jegyeket, odaadunk 6 olyan szettet Ben produktumtárából, amiből 2 saját, Let’s Rave mixsorozatába készült, 2 külső felkérésű podcast epizód, 2 pedig az elmúlt évben rögzített live felvétel.

Utóbbi kettőnél nem garantáljuk, hogy haj a helyén marad!