A GluGlu egy világsztárokat is felvonultató elektronikus zenei fesztivál volt, amit 2004. junius 18-19. rendeztek meg Mogyoródon, az Aquarénaban.

Több, mint hatvan fellépőt hoztak, a rendezvény költségvetése a 100 millió forintot is meghaladta. A koncepció megelőzte a korát, a drága nemzetközi sztárokat felvonultató, de mégis rétegzenei rendezvénynek számító eseménynek itthon akkor még gazdaságilag nem volt realitasa. Gerendai Karoly akkor úgy nyilatkozott, hogy ez a műfaj nem vonz akkora tömeget, hogy jelentős szponzori pénzeket lehessen vele megmozgatni. Egy ilyen rendezvény Magyarországon sajnos nem volt akkoriban még életképes.  A szervezés fázisaban több szervező is visszalépett es sajnos az eső sem tett jot a rendezvénynek. 15 ezer embert vartak. Az index.hu szerint az igényes program ellenére sem lehetett több öt-hatezernél a két napon. az igényes program ellenére sem lehetett több öt-hatezernél a két napon. A Gluglu helyszínéül szolgáló Aquaréna a második napon csak azután nyitotta ki a kapuit, hogy a Sziget Kft. előre átutalta az összeget, amelyet Lakiék az augusztusi fesztivál Cinetrip-sátrának programszervezéséhez kaptak volna.

Henrik barátunk így emlékszik vissza az eseményekre: „Jó volt a szervezés, meg amikor a Chemical Brothers elkezdte a Hey Boy Hey Girl-t, akkor az első ütemekre kezdett el szakadni az eső, ami nekünk akkor óriási flash volt”.

A szervezők a jövőt illetően optimistán nyilatkoztak, szerettek volna külső befektetőt bevonni es külföldre vinni a koncepciót. Ez végül nem valósult meg. A GluGlu soha többet nem került megrendezésre. A helyzet pikantériaja, hogy a ket headliner, a The Chemical Brothers és a Groove Armada neve néhány évvel később a Balaton Sound headlinereként köszönt vissza, ami viszont már akkor sikertörténelmet írt. A GluGlu zseniális volt, más helyen es időben egész máshogy alakulhatott volna a történet.

Mindez lassan 20 évvel ezelőtt történt. Ez pedig épp elég hosszú idő ahhoz, hogy egy darab képre se lehessen bukkani. Leszámítva a flyert, ami önmagáért beszél.