Ha már október 5-én nálunk jár, akkor megérdemel tőlünk egy hasábot!

Eredeti nevén Juan Pablo Pfirter bő 15 éve terjeszti ki techno hangzását a nemzetközi színtéren, mely idő alatt Argentína legismertebb producerévé vált. Noha a kétezres évek elején még nehéz dolga volt a dél-amerikai kontinensen uralkodó pogressive hangzással szemben érvényesülnie, mostanra már mindenki tudja, hogy a techno nemzetközi szerepkörében is kiváló művészként tartják számon.

Történik ez annak hatására, hogy amorf, sötét hangzása egyszerre visz mély keretekbe, ahonnan egészen magasra is emel az az energia, ami zenéiből áramlik. Nem hiába produceri munkáiban olyan nevekkel jelent meg közösen, mint Chris Liebing, Len Faki, Monoloc, Citizen Kain, Sutter Cane, Flug, Slam, vagy Bas Mooy.

Saját kiadóját még 2006-ban indította el MindTrip Music néven, ahol nem csak az idén megjelent első szerzői albuma, hanem további saját munkák, és feltörekvő pályatársak techno kiválóságai látnak napvilágot.

A 2019-ben megjelent The Empty Space album egyébként 11 trackjével olyan rég várt pillanatot eredményezett, hogy Pfirter rajongói nem győzték újra és újra hallgatni a másfél évtizednyi munka és inspiráció tömörített verzióját. Mi is ide tesszük:

A 2 lemezes VINYL kiadásban is megjelent album óta vagy őt remixelték, vagy épp ő remixelt valakit. Legutóbb például egy Takaaki Itoh track-hez nyúlt hozzá, aminek a végeredménye határozottan karakteres zene lett, mely mind Takaaki és Pfirter hangzásához is méltó módon illeszkedik.

Mindjárt ezt is oda adjuk az általunk válogatott 5 Pfirter track között, csak még azt elmondjuk, hogy Pfirter október 5-én, szombaton testközelben is befogad minket erőterébe. Ez történetesen Budapest legújabb techno orientált klubjában fog megtörténni. A DFFRNTroom fémes összhatása ráadásul az egyik legtökéletesebb helyszín lesz arra, hogy Pfirter kiterjessze zenei létezését.

A két órás hullámzást a BRVTL sorozat házigazdájaként ismert AGA2L only vinyl szettel támogatja meg, míg a DFFRNTLY szervezői oldaláról ismert Julian Marcell és a kemény ütemeiről ismert Kitti Kay is megtesz minden tőle telhetőt, hogy ez az éjszaka igazán kerek legyen!

Pfirtertől pedig már hozzuk is az ígérteket, rögtön a sor elején a Takaaki Itoh remixet:

Ha Pfirter neve szóba kerül, akkor sokak azonnal azt a zenét vizualizálják maguk előtt, amit Len Faki remixelt meg:

A különleges rejtelmekbe kalauzoló Resolution egy olyan VA válogatáson jelent meg, ahol többek között az őt két héttel később Budapesten követő Dustin Zahn is.

Még véletlenül sem hagynánk ki a repertoárból azt a találkozást, ami a jó öreg Chirs Liebing-gel és a „420” gondolaton keresztül született:

A They Want To Fool Us pedig egy tipikusan olyan Pfirter track, melyet a tánctér fölött alkalmazva bármikor ellenállhatatlan táncba állva hálál meg a közönség:

Ezek voltak tehát Pfirter-től szelektált kedvenceink, de a több tucat kiadvány közül még magunkkal is könnyen vitába szállhatnánk, ha tényleg a legjobbakat akartuk volna megmutatni. Ez inkább ízelítő volt, hogy mit kaphatunk október 5-én a DFFRNTroom-ban! Ha tehetitek tartsatok Pfirterrel, melyre jegyek még online elérhetők!