Régen minden jobb volt! Így tartják az öreg német rókák is. Jól jellemzi a korabeli erőviszonyokat, hogy Frankfurt négy szórakozóhelyet is adott a tízes listának, ami végül tizenegyre bővült. A másik erősen felülprezentált város természetesen Berlin a maga szintén négy egységével. A maradék három helyszín pedig München, Wuppertal és Kassel. Ezek a klubok  történelmet írtak. 

Butan (Wuppertal)

2018. december 25-én zárt be véglegesen. Négy teremmel rendelkezett. Drum and bass-től a trance-ig szinte minden kedvenc fellépett itt: Adam Beyer, Armin van Buuren, Ben Klock, Boris Brejcha, Carl Cox, Chris Liebing, Jeff Mills, Neelix, Paul van Dyk, Richie Hawtin, Rodhad, Sven Väth, vagy éppen Tiesto. A brand tovább él, a környéken több rendezvényt ők szerveznek.

Butam

Bar25 (Berlin)

Berlin kultikus helye 2010-ben zárta be kapuit. A Berlin Calling című filmben is felbukkan néhány jelenet erejéig. A Spree folyó partján található szórakozóhelyet csak egy fakerítés választotta el a járókelőktől. A fából eszkábált belső egy western kocsma érzését keltette.

Bar25

Bunker (Berlin)

A szó minden értelmében underground szórakozóhely, hiszen korábban a nevének megfelelően használták, 1992 óta működött klubként. Gabber-, Hardtrance-, House- és Breakbeat bulik helyszínéül szolgált. Két razzia megpecsételte a sorsát. 1996-ban véglegesen bezárta kapuit.

Bunker
Bunker

E-Werk (Berlin)

Eredetileg tranfszormátor állomásként működött. 1993 és 1997 között töltötte be szórakoztató funkcióját, ez idő tájt az egyik legjelentősebb klubok egyike volt. DJ Disko, Clé, Jonzon és Woody voltak a rezidens DJ-k, a pénteki Dubmission bulikat Kid Paul és Paul Van Dyk hosztolta.

E-Werk

Ufo (Berlin)

Berlin első acid house klubjába csak 100 ember fért be és csak egy létrán keresztül lehetett bejutni. Olyan rezidensekkel büszkélkedhetett, mint Tanith, Jonzon, Rok és Dr. Motte. Mindössze két évig működött. Ilyen megoldással egyszer találkoztunk itthon, a budafoki Papírgyárban.

 

Cocoon Club  (Frankfurt)

A Sven Väth által megálmodott hely 2004-ben nyílt. A legmodernebbre tervezett klub előkészületeiről készült egy igen látványos 30 perces film. 1500 ember befogadására volt képes. 2012. november 30-án  zárt be, a helyén nem sokkal később már egy populáris zenéket játszó hely üzemelt, a moon13.

Cocoon Club

Dorian Gray (Frankfurt)

A frankfurti szcéna kultikus helyéről így nyilatkozott egyszer Sven Väth: „amikor 1981-ben először hallottam Kraftwerket a Dorian GraybenTeljesen eldobtam az agyam! A Dorian Gray mindig is Németország legjobb hangrendszerével büszkélkedhetett, azt éreztem, mintha csak egy ufóban lettem volna. Lézerfény és ködfelhők (a „Computerwelt” ment éppen) ezzel a zenével kombinálva…ez akkor hatalmas élmény volt számomra!”

Dorian Gray

Omen (Frankfurt)

Frankfurt igen jelentős szerepet játszott a techno térhódításában és természetesen Sven Väth-nek ehhez a helyhez is sok köze volt. Az Omen egy lebontott parkolóházban vert tanyát a belvárosban. Tíz éven át üzemelt. Az 1998-as legendás záróbuli Sven főszereplésével több napon át tartott. További rezidensek: Sven Väth, Carl Cox, Frank Lorber, Toni Rios, Gayle San, DJ Dag és Chris Liebing.

Omen

U63111 (Frankfurt)

U, mint underground, 63111 pedig az irányítószám. Egy korábbi gyalogos aluljáróból alakították ki 1998-ban. Az Omen 1998-as bezárása után a règiò legmenőbb klubjának számított. Gyakoriak voltak viszont a drogparák, egy halálos kimenetelű verekedés pedig végleg betett a helynek. 2012-ben záratták be.

U60311

Stammheim (Kassel)

Kassel körülbelül 70 km-re északnyugatra fekszik Németország földrajzi középpontjától, 200 ezren lakják. A hely 1994-ben nyitott Disco Aufschwung Ost néven a Salzmann  kulturfabrik területén. Három tánctérrel rendelkezett. 1996-ban vette fel a nevét.

Stammheim

Ultraschall (München)

1994 és 2003 között üzemelt. A régivonalas partyarcok a Tresor mellett ezt tartják Németország legautentikusabb klubjának. Már a helyszín is igen extrém, korábban reptéri konyhaként üzemelt. Monika Kruse már egészen fiatalon rezidenssé vált. Jóleső nosztalgiával emlékszik vissza azokra az időkre. Nem voltak szabályok, mindenki színesbe öltözött, a DJ-k akkoriban lényegében alig kaptak gázsit. Minden hétvégének más volt a mottója, az egyik alkalommal például kizárólag ambient zenéket játszottak. A táncteret ágyakkal borították be. A közönség nem táncolt, hanem ezekben heveredett, miközben füvet szívtak vagy éppen begombáztak.

Ultraschall

Forrás: [Fazemag]