Remek alkalom, hogy újra egybe olvadjunk a holland különleges zenei hullámaival.

Legutóbb tavaly szeptember végén ünnepelhettük Joris Voorn érkezését, amikor a Budapest Calling egy különleges éjszaka keretében látta vendégül Budapesten. A legendás hollander akkor zseniális hosszú szettet adott a közönségnek, melyet a szervező csapat már akkor érezte, hogy valamikor a jövőben újra szeretnének élőben meghallgatni.

Bő egy évvel később ezt sikerül megvalósítani és Joris egy nem is akár milyen alkalomból, a Cinema Hall 9 éves fennállásának megünneplésére érkezik fővárosunkba.

A Városliget közvetlen közelségében található mozis klubtér létezését a budapesti klubéletben már-már örökkévalónak is remélhetjük, hiszen éppen harmadik helyszínén virágzik az elektronikus zenei és egyéb rendezvényeknek otthont adva.

Joris Voorn zenei monumentalitása tökéletes ünnepi hangulatot kölcsönöz majd a Cinema Hall-nak, bejárva a house és techno stílusok szegmentumait, miközben megismerhetjük új, immáron negyedik stúdió albumát, mely nemes egyszerűséggel a ’Four’ címet kapta és november 15-én, éppen egy héttel budapesti fellépése előtt jelenik meg.

Tehát ez nem csak a Cinema Hall 9. ünnepe lesz, hanem Joris Voorn negyedik albumának egyik első hivatalos, élő bemutatója, ezért nagyon melegen ajánljuk ezt a november 22-i eseményt leszórakozásra!

Jegyek már elővételben kaphatók, közben érdemes megnézni, ahogy Joris gördeszkázás közben bejelenti új albumának megjelenési időpontját: