Az angol producer szombati techno szobás fellépésére készülünk!

Sokszor az út elején állva még nem tudhatjuk, hogy milyen folytatásra lesz létjogosultságunk, amikor ráléptünk a számunkra, vagy épp általunk kijelölt ösvényre. Sok DJ van vele úgy, hogy megismerkedik egy zenei vonallal, megérinti, majd néhány év múlva már teljesen más stílusban alkot. Az okok szubjektívek, de a jelenség tömegével fordul elő.

Az angol Gary Beck is valahogy így lehetett, amikor pályafutása elején járva producerként még először a house és tech house vonalon egyensúlyozott, majd néhány évvel később már magával ragadta a techno. Az viszont úgy tűnik, hogy örökre, ergo Gary Beck zeneileg megtalálhatta a maga valhalláját, melyet újfent Budapesten is bemutat, ha vele tartunk október 26-án, szombaton egy újabb „szoba technózásra” a város alig pár hetes techno klubjába, a DFFRNTroom-ba.

Ezt megelőzően néztünk bele életútjába, megjelenéseinek helyszíneibe, hogy stabil információt áramoltassunk a közönség felé, hogy tudjuk is ki az a forma, ott a rácsokkal behálózott pult túloldalán, aki minden bizonnyal piszkos techno játékot fog velünk játszani!

Gary Beck

  • született zenei zseni és techno producer
  • első kiadványai a house és tech house gyökerekből táplálkoztak
  • majd gyorsan jött a váltás a techno irányába
  • minimal technotol a mélyebb áramlatokig sok vonalat bejárt
  • 2009-ben már saját, BEK Audio nevű címkéjére is gyárthatott zenéket
  • de olyan neves kiadók, mint a Suara, Cocoon, Drumcode, K7 Records, Toolroom, Relief, Soma is vevők voltak a zenei elképzeléseire
  • két albuma is megjelent már az elmúlt közel 20 évben
  • és olyan műsorokban került már reflektorfénybe, mint a BBC Radio 1 Essential Mix, vagy a Boiler Room
  • persze bejárta a nemzetközi színtereket is, a londoni Fabric-tól a tokiói Womb-ig.
  • nem szereti magát nyomás alá helyezni, ha a zenekészítés folyamatairól van szó, jónak kell lenni, ami bármennyi időt megérdemel

Ezt kapjuk majd tőle a DFFRNTroom-ban, ahol biztosan gyönyörűen fognak szólni saját zenéi is, melyek közül kiválogattunk néhányat, hogy legyen mivel nekiindulnunk a gyorsan érkező szombatnak, melyre jegyek online kaphatók!