Az ELECTRIC GARDEN jövő július 18-án hív minket Keszthelyre, ahol nagy szabású programmal várnak majd a szervezők.

Remek eseményt, talán az ország eddigi legnagyobb nappali, különleges helyszínes elektronikus zenei eseményét tudhatja magáénak az idén egy alkalommal megrendezésre kerülő Electric Garden. A keszthelyi Festetics-kastély udvara limitált résztvevővel ment neki a nyár közepi naplementének, ahol Jay Lumen, Metha, Gregory S és Renatoo fokozta fel kora estig a hangulatot.

Érdemes volt a helyi erőknek, a Festetics-kastély kávézójának, a keszthelyi Bloom Bar és a Be Massive csapatoknak összefogniuk, hogy valami új, nagyszerű dolgot hozzanak létre, még úgy is, hogy lett volna hely még legalább 5-ször ennyi embernek, de a limitált létszám elsőre felelősségteljes döntés volt, egyben egy tesztesemény részesei lehettek a szerencsés résztvevők.

Aki lemaradt volna, aggodalomra semmi ok, a főpróba jól sikerült és a szervezők már nyáron ígérték a jövő évi folytatást, melyet pár hete már pontosítottak is, így biztos az információ, hogy 2020-ban július 18-án kell majd Keszthely felé venni az irányt, hogy egy újabb naplementés elektronikus zenei szórakozásban vegyünk részt az ország egyik legszebb és leglátogatottabb kastélyának udvarán!

Jövőre mindemellett nagyobb monumentalitásban foglalhatjuk be a teret, mivel az idei tapasztalatokat beépítve 2020-ban már egy nagyobb, több helyszínes eseményt kapunk majd a Balaton déli csücskében, pazar környezetben, emelkedett atmoszférában, melyre az érdeklődés már most 6 ezer fő felett jár!

A program még várat magára, de biztosan remek szetteket kapunk majd, és az elektronikus zene minőségi vonalából táplálkozó artistok kerülnek majd fel híres táblára, amit türelmesen, egyúttal nagyon várunk!

Addig bővebb információkért érdemes követni az Electric Garden közösségi oldalát, illetve az idei hangulatot egy after movie és Metha teljes szettje adja vissza: