Jeff Mills a technotörténelem egyik legnagyobb alakja, sokak szerint ő a világ legtechnikásabb DJ-je. Ezzel a kijelentéssel pedig aligha lehet vitába szállnia annak, aki ismeri a detroiti művész munkásságát. Mindig valami új dolgon töri a fejét, elég csak a szimfonikus zenekar által kísért koncertjeire gondolni. Éppen ezért ritkán szokott megnyilvánulni, ha viszont szót kér, akkor arra nagyon érdemes odafigyelni.

Tegnap egy hosszabb bejegyzést tett közzé a Facebook-on. Az elektronikus zene alapvetéseiről filozofált. Jeff Mills először is eloszlatott néhány előítéletet a műfajjal kapcsolatban. Például azt, miszerint az elektronikus zene nem unalmas és monoton, mint ahogyan azt sokan állítják.

Felhívja a figyelmet a zeneipart jellemző negatív feszültségekre is. A DJ-ket és producereket gyakran illetik éles kritikával. De az érintettek számára Jeff Mills megoldási javaslattal állt elő: „Legyél jobb abban, amit csinálsz. Ha producer vagy, akkor csinálj egy csomó zenét. Ha pedig DJ, akkor sajátítsd el a keverés művészetét. És ha nem tudod, hogyan kell, akkor figyeld meg és tanulj!”

Jeff Mills tíz pontba szedte gondolatait az elektronikus zene legfontosabb kérdéseit illetően. Összefoglaljuk mondanivalójának lényegét:

– A modern zeneipar még nincs 100 éves. Ezért aztán az sem zárható ki, hogy a közeljövőben teljesen megváltozik vagy eltűnik. 

– Nem biztos, hogy a nyilvánosságnak van igaza. Ne hagyd, hogy bárki is befolyásoljon, legyenek saját gondolataid!

– Beszélj a zenéről! Nem olyan értelemben, hogy mi a jó és a rossz, hanem abból a szemszögből, hogy mit szeretne kifejezni a művész. Ha nem érted, akkor kérdezd meg ő magát!

– Legyél tudatában a zeneipar és a művészetek közötti különbségnek! Mindkét aspektusból próbáld megvizsgálni, megismerni és megérteni.

– Kétségtelen, hogy vannak olyan művészek, akik gazdagok és híresek szeretnének lenni. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy a zenéjükkel gazdagítják a világot. Ők a pénz útján szeretnének profitálni, mi pedig profitáljunk a zenéjükből.

Érdemes elolvasni az eredeti angol nyelvű szöveget is. Biztosak lehetünk benne, hogy új impulzusokkal gazdagodunk, ami által máshogyan fogunk a jövőben a zenei szcénára tekinteni. Az eredeti Facebook bejegyzés alatt több top DJ is felszólalt The Advent-től kezdve Joseph Capriati-ig. A hozzászólásokat olvasva pedig nem lehet kétségünk afelől, hogy Jeff Mills a legnagyobb!