A Köpenicker Strasse környéke csak úgy hemzseg a szórakozóhelyektől. Itt található többek között a Tresor, az OHM, illetve a KitKat és a Sage Club is. Úgy tűnik hamarosan utóbbi két egységnek be kell zárnia, ugyanis az ingatlan bérbeadói nem kívánják meghosszabbítani a nyáron lejáró szerződést. A bérlőknek 2020. júniusáig kellene kiköltözni.

Múlt héten legalábbis még erről szóltak a hírek, a legújabb információk szerint ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a hírhedt fétis klub mégis régi helyén maradhat egy új szerződés szerint.

Neil Howe, az ingatan bérlője hamis pletykáknak nevezte a bezárásról szóló híreket. Utalt arra is, hogy a környéken békés a lakók és a bérlők viszonya, ami a jövőben sem fog megváltozni. Howe biztos abban, hogy hamarosan megköthetik az új szerződést a tulajdonos – egy müncheni befektető – és a KitKat klub között. Állítása szerint abból sem igaz egy szó sem, miszerint a telek eladásra kerül és hamarosan egy szállodát fognak itt építeni.

Sascha Disselkamp, a Sage tulajdonosa, ugyanakkor aggályait fejezte ki Howe kijelentései miatt. Ő semmit nem tud erről a megállapodásról, pedig állandó kapcsolatban áll mindkét féllel. Természetesen üdvözölni azt a helyzetet, ami garantálná a klubok további létezését.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket. Az biztos, hogy a közönség kitartó, ugyanis szombat este a Sage Club mellett haladtunk el és kilométeres sor várt a bejutásra.