Utcazenészként indultak Hamburg St. Pauli nevű városrészében, mára pedig sorra hozzák a teltházas bulikat Európa legnagyobb klubjaiban és koncerttermeiben.

A fúvósokból és dobosokból álló német banda az elektronikus zene olyan örökérvényű klasszikusait szólaltatják meg élő hangszeren, mint például az Ame – Rej, vagy éppen Laurent Garnier – Man with the red face című himnusza.

2017-ben jelent meg első nagylemezük „Tumult” címen, tavaly pedig kiadtak egy live albumot, melyen a párizsi fellépésük hanganyagát rögzítették. Február 21-én érkezik az újabb lemez, rajta tíz szerzeménnyel. A „Puls” című korong első zenéjébe („Panda”) már bele is hallgathatunk, olyan előadók munkássága lesz feldolgozva mint például Boris Brejcha vagy Kölsch.

A MEUTE egész tavasszal turnézni fog, legnagyobb örömünkre idén sem felejtik el Budapestet. Április 19-én fognak fellépni az Akvárium nagytermében.