Mint arról korábban már hírt adtunk, Gayle San az idén szögre akasztja a fülhallgatót, befejezi a DJ-karrierjét.

Gyönyörű pályafutás áll mögötte. Gayle San több, mint 20 éve szerves részét képezi az elektronikus zenei vérkeringésnek. Magyarországon is óriási népszerűségnek örvend. Zenélt már a budapesti Mayday-en, de számos klubfellépést is letudhatott már nálunk, többek között Budapesten (Diesel Club), Kecelen (Club Korona), Sárándon (M47) és Sárospatakon (Highlander) is. A magyar közönségtől júliusban búcsúzott, a DFFRNTLY hozta el utoljára a várpalotai Thury-Várba. Abban az időszakban kezdte a szakmát, amikor a női DJ-k száma még igen  csak alul volt prezentálva. Pedig ő aztán tényleg érti a dolgát és nem mellékesen még a DJ pultban is igen jól mutat!

Az utolsó fellépés helyszíne

Szingapúrban született 1967-ben. Az ázsiai djane karrierje még a 80as évek végén kezdődött, amikor a Kool and the Gang és az Earth Wind and Fire warm up dj-jeként mutatkozott be a színpadon. Pár éven belül már a londoni party-világ divatshow-in hozta mozgásba a felsőbb köröket. A londoni Limelight klub rezidenseként is tevékenykedett, később pedig a frankfurti Omen klubban is elvállalta a házigazda szerepét. 2000-ben a német Groove magazin a hatodik legjobb DJ-nek választotta meg. Produceri munkássága is igen jelentős. Számtalan EP-t jelentetett meg többek között a Fine Audio Recordings, a Masters Of Disaster, vagy éppen Naked Lunch gondozása alatt. Saját kiadóját, az Equator-t 1998-ban alapította meg.

Szabadidejében többnyire jazz-t, a hip-hop-ot és a drum & bass-t hallgat. Egyébként ma már 52 éves, de ahogy Monika Kruse esetében is, úgy rajta sem fog ki az idő vasfoga! Elmondása szerint aktívan tesz az egészségért. Nem iszik alkoholt tudatosan táplálkozik, rengeteget sportol és próbálja kerülni a stresszt.

Ugyanakkor ő már 13 éve megtalálta számításait az üzleti életben is és most jött el az a pillanat, amikor el kell engedni a szenvedélyét. A 2019-es év lesz az utolsó, amikor fellép. Utána visszavonul. A zeneírásssal viszont nem szeretne felhagyni, így a közeljövőben is várhatunk új megjelenéseket tőle.

A búcsú nem lesz látványos. Legalábbis olyan értelemben nem, hogy egy relatív ismeretlen klub, a német Weitzar városában található Technodisco pultjában lép fel utoljára közönség előtt.

Fotó: [Technodisco]