Az év vége legizgalmasabb e-zenei buli-koncertjére készülünk!

Novemberben még a holland Joris-t, december 29-én pedig már a franciák legizgalmasabb Joris-át látja vendégül a Budapest Calling. A réig Tesla helyén üzemelő STORY-ban már javában készülnek a VOID hangfalak, hogy a hírhedt Hungry Music egyik legfrissebb tehetsége kitekerje ovális hangjait, melyek szétterjednek a térben.

Valahogy nagyon jó érzéssel nyúl bele a BPC csapat ezekbe az előadókba és ez őrült hangulatot generál mindig, legyen szó Anjunadeep, vagy Hungry Music érintettségű buliról, mert aktuálisan általában nem is találhatnak jobb programot, akik a finom house-ból dallamos technoba átívelő estéket keresnek.

És Joris Delacroix barátunk a Dél-Franciaország hevében edződve ezt ígéri, nagyon is biztosan, bő 10 éves elektronikus zenei múltjával, két évtizednyi zongoratudásával, a franciák sejtelmességével fűszerezve, vagy inkább feltöltődve.

Két album és számtalan megjelenés van mögötte, valamint a Way Of House kiadó, melyek jól tanúsítják szükséges jelenlétét, az pedig, ahogy élőben odateszi magát a közönség öröméhez, az nagyban befolyásolja azt a döntésünket, miszerint sokkal jobb hallgatni, mint olvasni a betűket.

December 29-én tesszük meg ezt élőben, de most ráhangolunk arra az estére, amikor nálunk is lejátssza debüt szettjét!

Erre a legjobb, amit ide tehetünk az a friss live, amit alig pár napja tolt le, 30 perc varázslat, igazán meghitt fél óra:

Már 2017-ben kiérdemelte, hogy a Cercle élőben közvetítse:

A Time To Loose a Hungry Music debütös zenéje:

De egy ilyen ősrégi 10 éves is jól áll még mindig a tánctérnek:

Várhatóan az Epoque lesz az, amire a tömeg egyszerre fog felhördülni és hullámozni, amit elég menőn rakott össze a teraszán:

Ez pedig egy kis zenei csemege, a biztos táncoláshoz: