Az alábbiakban betekintést nyerhetünk Budapest legújabb és egyben legkisebb underground klubjának kulisszái mögé.

A III. kerületben, indusztriális környezetben alakul újra a magyarországi elektronikus zenei szubkultúra. Láthattunk már ilyen megoldásokat szerte a világban, ahol lakásokban, irodahelyiségekben, fürdőszobában lehetett bulizni. Ilyen például Mixmag LAB LONDON, BoilerRoom, vagy éppen a ToiletRoom. Kis hazánkban is voltak már hasonló próbálkozások korábban is. A legemlékezetesebb talán az a megmozdulás, ami egy fodrász szalonban került megrendezésre több alkalommal is.

A helyszín sokaknak ismerős lehet: a HÉV (Filatorigát megálló) melletti graffitifal mögött helyezkedik el a gyárépület, ahol a miniklub is található. Több rendezvényt is szerveztek már a gyár területén korábban is. De nézzük mit rejtenek belül a vastag falak: ahhoz, hogy bejussunk a klubba egy nagy vasajtón kell bemennünk, majd le az alagsorba. Belépve azonnal elkap minket az underground érzés: szocializmusból megörökölt lift, fűtéscsövek a falakon, régi típusú biztosítékszekrény. A bejárati ajtó mögött azonban fekete falak, hömpölygő füst és pislákoló fények fogadják a betérőket. Az előtérben találjuk a pihenőszobát, a bárt, valamint a ruhatárat. Egy ajtóval beljebb rejlik a klub ütőere, a dühöngő, ahol 2800w jön velünk szembe. Kristálytiszta hangzás és gyomrot átrendező basszus mellett élvezhetjük a tükörgömb és a pislákoló fények táncát.

A hétköznapokon, amikor nem dübörög az elektronikus zene, akkor irodaként, dj próbateremként, videóstúdióként, közösségi alkotóműhelyként funkcionálnak a helyiségek.

Összegzés:

  • A helyre egyszerre 50 ember fér be.

  • 2800w LD-systems döngeti a falakat. Kristálytiszta hangzás:  tiszta magas, kőkemény mély

  • Fekete falak, sötét sejtelmes helyiségek, igazi undeground környezet

  • Minimális fényeffekt, sok füst

  • Ruhatár és kis büfé

  • Ingyenes parkolás a gyártelepen

A tulajdonos elárulta, hogy régóta tervben volt már egy ilyen mini klub megalkotása.

„Hosszú évek folyamán fájó szívvel néztük végig, ahogy sorra tűntek el az igazi underground klubok. Ezt a szervezők, lemezlovasok és a szubkultúrában bulizók sínylették meg a legjobban. Erre a problémára kínál megoldást a FABRIKA. A hely adottságaihoz mérten egy kisebb közönséggel rendelkező csapat is képes minőségi rendezvényt lehozni. Budapesten számos nagyobb klub található és sokszor azokat sem tudják megtölteni a nagyobb szervezők. Mi egy kis zárt klub vagyunk és ezt a filozófiát visszük tovább. Nem a mennyiség számít, hanem az underground életérzés mindennek felett. Regisztrációval, klubkártyával lehet majd látogatni a zárt az eseményeket. De természetesen lesznek nem privát jellegű események is, amelyekre bárki ellátogathat.”

Nagyon ígéretesnek ígérkezik a koncepció, amit a klub képvisel és szimpatikus ez a fajta hozzáállás. Bár a a bejutás lehet, hogy kissé nehézkes, de az eddigi infók alapján máris az egyik kedvenc helyünkké vált.

A nyitóbuli szombaton lesz, Bernáthy Zsiga főszereplésével!
Esemény: https://www.facebook.com/events/2194091754025000/