Elkészült a HOTS – Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda éves jelentése, amely összegzi az előző év eredményeit és eseményeit. 2019-ben olyan fontos és látványos mérföldkövekhez ért el a hazai exporttevékenység, amelyek rávilágítanak a következő időszak fejlődési lehetőségeire, piacnyitási pontjaira. A jelentés ingyenesen hozzáférhető, és most először olvasható online.  A HOTS közben már a jövő heti Eurosonic Festivalra készül, amelyen négy hazai produkció képviseli a magyarországi könnyűzenét.

A HOTS könnyűzenei exportiroda 2019-es eredményeinek egyik egyértelmű mutatója, hogy két rangos nemzetközi showcase fesztivál is Magyarországot választotta az évben fókuszországának. A bécsi Waves Viennán hét-, a szöuli Zandari Festán pedig négy előadó mutatkozhatott be a fesztiválprogramban. A kiemelt figyelem ezekben az esetekben nem csak a fellépőkre, hanem a hazai piac szakmai szereplőire is irányul, hiszen tematikus fogadásokon és a régióra célzó konferenciapaneleken is részt vett a magyar delegáció.

A saját szervezésű szakmai programok sorát is tovább bővítette a tavalyi évben a HOTS, hiszen az Outbreakers’ Lab nemzetközi mentortábor mellett életre hívta a HOTS SongLabet, amelynek keretein belül hat produkció dolgozhatott nemzetközileg elismert procurekekkel dalaik végleges változatának elkészítésén. Mindemellett a HOTS felelt a 2019-ben is megrendezett Budapest Showcase Hub teljes konferenciaprogramjáért, amely nem csak a hazai szakma legitimációját jelenti, hanem a nemzetközi színtér elismerésével is együtt járt.

A tavalyi év során több mint százmillió forint támogatást kaphatott nemzetközi céljai elérésére 103 produkció az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának jóvoltából, amelyből 475 koncert valósulhatott meg 38 országban, míg év közben a HOTS 18 ország 20 eseményére delegálhatott 30 magyar zenekart, akik 63 koncertet adtak 51 helyszínen.
A 2019-es évben is négy zenekar kapott kiemelt stratégiai támogatást, hogy megvalósíthassa terveit: ebből az 5-5 millió forintos összegből utazhatott ki a The Qualitons a KEXP felvételére, turnézhatott ázsiai jelenlétét megerősítve a Bohemian Betyars, rögzíthette új dalait a Fran Palermo és a Dope Calypso is.

Az exportsikerek mérője minden esetben az, hogy a nemzetközi piaci befektetések hogyan térülnek meg a jogdíjbevételekben, hiszen a HOTS is felel azért, hogy a szerzők bevételei növekedhessenek. 2019 rekordméretű bevételeket eredményezett ilyen értelemben: az előző évhez képest összesen közel negyvenmillió forinttal nagyobb jogdíjbevétele volt külföldről a magyar szerzőknek, a közép-kelet-európai régióban közel hatszorosára, az ázsiai piacon pedig több mint a duplájára nőttek a szerzők bevételei egy év alatt.

A HOTS 2019-es jelentésének teljes szövege elérhető az alábbi linken.

2020 első programja a január 15-én kezdődő Eurosonic Noorderslag lesz, ahol idén is négy magyar produkció lép majd fel. A Harmed 13 év óta az első jelölt a Music Moves Europe Talent Awardson, ami már önmagában olyan elismerés, ami kiemelt figyelmet eredményezhet a hazai könnyűzenei – és főképp a metál-színtér számára. A The Devil’s Trade az első magyar zenekar, amelyik három koncertet ad a hivatalos program részeként, a tavalyi évben leglátványosabb hazai és nemzetközi növekedést mutató The Qualitons a KEXP videóval keltette fel a szervezők érdeklődését, a Nagy-Szín-Pad különdíjas The Bluebay Foxes felkészítése pedig 2019 nyara óta zajlott, azóta felléphettek a belgrádi Indirekten is.