A StadiumX az eddigi legnagyobb sikertörténet a hazai elektronikus zene történetében. Dave Martin és Sullivan közös projektje pillanatok alatt meghozta a nemzetközi hírnevet. De ne gondoljuk azt, hogy ilyen könnyen adták a sikert. Mindkettőjük igen komoly zenei múlttal rendelkezett már azelőtt, mielőtt találkoztak volna. A srácok ritkán lépnek fel idehaza, legutóbbi budapesti fellépésük előtt ültünk le velük beszélgetni. Megpróbálunk választ keresni arra a kérdésre, hogy miért éppen nekik sikerült az, ami eddig senkinek sem jött össze itthon.
Évente több, mint 160 órát töltötök levegőben. Mi a legemlékezetesebb story, ami a repülőgépen történt veletek?
Két ilyen emlékezetes történetünk volt. Az egyik amikor ültünk a repülőn és kijött köszönni a pilóta, a másodpilóta és a vezető utaskísérő. Majd a mellettem ülő idősebb orosz hölgy rám nézett és megkérdezte, hogy én valami híres ember vagyok, hogy csak így kijön köszönni a személyzet? Mert akkor szívesen csinálna velem egy fényképet. A másik sztori ha jól emlékszem Szingapúrból hazafelé történt. Németországból repültünk Ázsiába, csak egy bulit nyomtunk le és másnap már jöttünk is vissza. Ugyanazzal a személyzettel utaztunk oda és vissza is. Visszafele úton odajött hozzánk a légiutas kísérő és igen csak meg volt lepődve, amiért csak egy napot maradtunk Ázsiában. Velük is összebarátkoztunk. Egyébként próbálunk általában ugyanazzal a légitársasággal utazni, ami a törzsutas program miatt is előnyös. Ilyenkor előbb-utóbb akarva-akaratlanul belefut az ember ugyanabba a személyzetbe és arcokba. Egy idő után már megismernek minket.
Sullivan, te már a 2000-es évek elején is vásároltál bakelitlemezeket. Mi volt az első? Kik inspiráltak azokban az időkben?
Az első dolog amivel találkoztam, az a french house volt. Ők voltak azok az előadók, akik először bekerültek a rádióba Európában elektronikus zenével. Gondolok itt olyan előadókra, mint például a Daft Punk, Cassius, vagy éppen a Stardust. Őket hallottam először a rádióban és nagyon szerettem volna utánamenni annak, hogy hol lehet ilyen zenéket hallani. Elkezdtem lemezboltokba járni, hiszen abban az időben ezek a helyek számítottak az elektronikus zene bölcsőjének. Hetente egy délutánt mindig ott töltöttem. Eltelt néhány hónap, mire megismertem a kiadókat és az előadókat, akik tetszenek. Innentől kezdve célirányosan kutattam az újabb zenéket.
Akkoriban már el is kezdtél DJ-kedni?
Nem, eleinte azért vásároltam a lemezeket, hogy otthon meg tudjam hallgatni ezeket a zenéket. Az ezredforduló környékén még sokkal nehezebben voltak elérhetők ezek a zenék az Interneten. Voltak persze olyanok, amik bejutottak a rádiókba és a slágerlistákra, de ennek a kultúrának 99%-a a klubokban zajlott, a lemezboltokon kívül máshol nem igen férhettél hozzá ezekhez a zenékhez.
Később aztán Danny L-lel közösen megalapították a Muzzaik nevű formációt, ami még ma is aktív. Mennyire lehet összeegyeztetni a két projektet?
Egyre nehezebb. A Muzzaik sokkal művészibb, house-osabb vonal. Miután megismerkedtem a Dáviddal, elég hirtelen robbant be az új projekt. A StadiumX kapcsán pedig foglalkozni kellett az új megjelenésekkel, elkezdtünk turnézni. Kompromisszumot kellett kötni, mert mind a két projekt teljes embert kíván. Jelen pillanatban a StadiumX-ből kell kihozni a maximumot
Apropó, honnan a név? Már rögtön belőttétek a névvel, hogy mekkora helyeken szeretnétek fellépni?
Mikor Dáviddal elkezdtünk stúdiózni, elkezdtünk azon agyalni, hogy milyen néven jelentessük meg az új zenéket. Két hónappal az első megjelenésünk előtt voltunk. Először a Stadium nevet szerettük volna felvenni, de kiderült, hogy már létezik olyan előadó. Elkezdtünk gondolkodni azon, mit lehetne csinálni, amitől exkluzívabb lenne ez az egész. Kitaláltuk, hogy legyen „StadiumX”, ami friss dolognak tűnik a vizuál, a név, az arculat és minden szempont tekintetében. Jobban felkapják rá a fejüket. Csak egy különleges nevet szerettünk volna, ami kitűnik a többi közül.
Dávid, te is korán megtapasztalhattad mi a siker, hiszen rögtön megnyertél 19 évesen egy Fedde Le Grand-féle remixversenyt.
A zenei vonal már egész kiskorom óta jelen volt. Énekeltem és hét éves korom óta zongoráztam, országos versenyt is nyertem. 13-14 éves koromban nagyon elkezdett tetszeni a house zene, a funky-sabb, soulfoul vonal. Elkezdtem böngészni a fórumokat az Interneten, érdekelt hogyan lehet ilyen zenéket készíteni. Az alapoktól kezdtem el. Letöltöttem néhány program próbaverzióját, aztán amikor komolyabbra fordult a dolog, meg is vásároltam őket. Elkezdtem otthon zenéket csinálni. 2008-ban jutottam el arra a szintre, hogy megmutassam ismerősöknek és szakmabelieknek a munkáimat. Ők bátorítottak azzal, hogy ez külföldi színvonal, küldjem el őket versenyekre, amit aztán rögtön meg is nyertem.
Az igaz, hogy előbb lett külföldi fellépésed, minthogy megtanultál volna DJ-zni?
Több remixversenyt is megnyertem, A-kategóriás kiadóknál sikerült zenéket megjelentetnem, többek között Green Velvet kiadójánál, a Relief-nél. Jött egy felkérés Romániából, Bukarest egyik legnagyobb klubjába hívtak zenélni, de én akkor még nem is DJ-ztem soha. Három-négy hét intenzív gyakorlás következett, ami alatt meg kellett tanulni az alapokat. Belekezdtem hát, aztán néhány év alatt sikerült behozni a lemaradást.
Ti hogyan találkoztatok egymással először?
2009 környékén a Zsoltiék Muzzaik Master Class néven szerveztek producer találkozót. Elvittem és megmutattam nekik a szerzeményeimet, két hét múlva pedig már együtt ültünk a stúdióban és csináltuk a közös zenéket.
A 2014-ben kiadott „Howl at the moon” című zenétek lett ami meghozta nektek a világhírnevet. Mi kell ahhoz, hogy egy zene rögtön a Beatport első helyén landoljon?
Nincs recept, jókor voltunk jó helyen. Abban az időben nagyon sokat játszottam rezidens DJ-ként Budapesten. Olyan zenét próbáltunk írni, amit akármilyen buliban le tudunk játszani. Ez olyan zene, hogy a mai napig bármilyen buliban fel tudjuk tenni. Sokat segített az időzítés, Taylr Renee nagyon komoly énekes. Pedig akkoriban még ő sem számított akkora névnek, óriási siker volt, hogy dolgozhattunk vele, hiszen később olyan A-kategóriás nevekkel dolgozott együtt, mint például Axwell vagy MOTi.
Majdnem 600 ezren követnek titeket a Facebookon, itthon mégis sokkal kevesebben ismernek benneteket, mint külföldön. Mi ennek az oka?
Elsősorban az, hogy a zenénk, amiket írtunk nem feltétlenül kompatibilis a magyar piacra. Mi az első pillanattól fogva nemzetközi produkcióvá szerettünk volna válni. Fontos számunkra a magyar piac persze, de mi elsősorban azon dolgozunk, hogy a nemzetközi megítélésünk milyen legyen. De ez minden nemzetközi sztár esetében is megfigyelhető. Teljesen más, hogy ha egy magyar DJ egy óriási világpiacra koncentrál, vagy célzottan az országára. Ha csak Magyarországra fókuszálunk, sokkal nagyobb közönséget el lehet érni, de így csak megoszlik a figyelem és az energia. Mi nemzetközi produkció vagyunk és azok is szeretnénk maradni. Ha előbb Magyarországon szerettünk volna biztos bázist, nem biztos hogy ki tudtunk volna jutni a nemzetközi vizekre.
Most mégis több a magyarországi fellépésetek, mint eddig valaha.
Eddig volt öt, most lett hét, szóval annyira azért nem nagy a különbség. Annyi történt, hogy most decemberre csoportosítottuk őket. Sokan támadnak minket amiatt, hogy nem fontos a magyarságunk, nem szeretünk itt játszani, pedig egyáltalán nem erről van szó. Nemzetközi produkcióként ugyanannyit játszunk Magyarországon, mint Németországban vagy éppen Kínában. Az elején úgy indult, hogy az évi öt fellépés koncentráljon a legnagyobb hazai fesztiválokra. Ugyanakkor a külföldi minták alapján – ahol nem csak fesztiválokon, hanem klubokban is játszunk – szeretnénk elmenni itthon is a klubokba. Azoknak az embereknek szeretnénk játszani, akik csak miattunk jönnek el. A magyar rajongóink többségének nincs lehetősége eljutni a fesztiválokra Teljesen más, mintha egy fesztiválon lépnénk fel 10 másik headliner között. Ez a legnagyobb különbség a mostani és az előző évünk között.
Fellépéseitek többsége Ázsiában volt tavaly. Milyen az ottani közönség, mennyivel más, mint a magyar?
Európaiként nehéz felfogni azt, hogy akár országon belül is lehet 6-8 órát repülni. Borzasztó nagy és színes Ázsia. Egy jelzővel nem is lehet őket illetni. Teljesen más az indiai, kínai és a japán közönség. Ha egy országot kellene kiemelni, akkor Japán lenne az. Hihetetlenül energetikusak a bulik, külön zászlókkal készülnek meg hasonlók.
A szervezők részéről állandóan azt halljuk, hogy mennyire felment a DJ-k gázsija. Ti úgy nyilatkoztatok, hogy ez éppen fordítva történt, mert a legnagyobb fesztiválokra presztízsből is megéri elmenni játszani, a szervezők lenyomták a gázsikat.
Nem titok, név nélkül elmondhatjuk, hogy minél ismertebb a fesztivál, minél nagyobb presztízs ott fellépni, annál jobban vissza is élnek a helyzetükkel. Nagyon le tudják nyomni az árakat, egy-egy fellépő akár ingyen is bevállalja a bulit. Akár itthon, akár külföldön. Szerintem mindenki ki tudja találni, melyik fesztiválokról van szó.
Hogyan zajlik nálatok a zenekészítés folyamata?
A legfontosabb az ötlet. Mi a zene funkciója, mit szeretnénk vele elérni. Klubfelvétel vagy rádiós felvétel. Először meghatározzuk, hogy mit szeretnénk Nincs bevált recept. Az elektronikus zene mindig is a kísérletezésről szólt. Próbáljuk jó hangulatban elkapni a flowt. Ez a szakasz külön szokott történni. Aztán ha megvan az alapötlet vagy egy félkész demo, akkor azt közösen befejezzük.
Hogyan telik egy napotok, amikor nincs fellépés?
Az inspiráció keresés és próbálkozás az folyamatosan zajlik, nonstop. Az idő nagyrésze ezzel telik. Vagy alszunk és pihenünk. Egy nagyobb turné után általában 24 órás regeneráció veszi kezdetét. De egyébként a stúdióban szoktunk ülni folyamatosan.
Fotók: Petimen
Comments are closed for this post.