A 2020-as fesztiválhimnuszt a Ricsárdgír írta, a 30Y 20 éves születésnapi koncerttel készül, visszatér a Heaven Street Seven, a fesztivál pedig zöldebb lesz, mint valaha.

A nagyszínpad szombat esti fellépője a 20 éves születésnapját ünneplő 30Y lesz, akik egy rendhagyó koncerttel készülnek az orfűi estére. Az ikonikus pécsi zenekar élete leghosszabb Fishinges koncertjét adja majd, amely során minden eddigi lemezét megidézi. „Mondhatnánk, hogy ekkora meg akkora lesz, hogy ilyen vizuál meg olyan dramaturgia, meg ennyi fény, meg annyi hang. De a mennyiségi mutatók sose érdekeltek, legyen elég most annyi: soha olyan koncertet nem játszottunk, amilyet a Fishingen fogunk.  Ahogy visszagondolok az eddigi közös éveinkre, valahogy az az érzésem, hogy a Fishing a mi fesztiválunk, és mi meg a Fishing zenekara, és a legjobb ebben az, hogy se érdek, se birtoklás, se kisajátítás nincs ebben a viszonyban, de csöpögős összeborulás sem: inkább nyíltság és kölcsönös megbecsülés.” – mondta el Beck Zoli, a 30Y gitáros-énekese.

A Fishing friss fesztiválhimnuszát a Ricsárdgír zenekar írta. „Ez már a negyedik himnuszunk és ezúttal egy őrültebb, műfajilag kevésbé klasszikus fesztiválhimnuszt szerettünk volna. A Ricsárdgír volt az első ötletünk és nagy örömünkre ők egyből igent mondtak.” – mondta el Egyedi Péter, a fesztivál sajtófőnöke. „Óriási megtiszteltetés, hogy a kedvenc fesztiválunk himnuszát mi készíthettük el idén. Amikor felhívott Egyedi Peti, eléggé rosszul lettünk. Nálunk a 10 Ricsárdgír-stábtagból 6 pánikbeteg és a maradék 4 embernek is van valami komoly gondja. Hála égnek volt egy vidám számunk, a Minden nyár, ami az új lemezünk nyitódala is lesz és most már olyan, mintha mindig is a Fishing on Orfű himnuszának írtuk volna meg. Nagyon örültünk a lehetőségnek, köszönjük!” – tette hozzá Márton Dániel, a zenekar énekese. Az előbb említett Rise of the Koala című harmadik Ricsárdgír-lemez december 10-én jelent meg.

A fesztivál egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az Orfűn szórakozó több ezer ember környezetterhelése a lehető legkisebb legyen, ezért a nagy múltú természetvédelmi alapítvány hazai szervezetével, a WWF Magyarországgal közösen alakítják ki a Fishing 2020-as ökostratégiáját. A szervezők eddig is kiemelt figyelmet fordítottak a környezettudatosságra: 2013 óta használnak repoharat, az elmúlt 2 évben pedig a helyszínen szelektálták a fesztiválon felgyülemlett szemetet. Most a WWF Magyarország segítségével vizsgálják meg a további fejlődési lehetőségeket, hogy a fesztivál a lehető legzöldebb lehessen. Ezen túl a Fishing és a WWF több olyan aktivitást, különleges programot is tervez, amelyek a természetvédelem, a környezettudatosság témakörével foglalkoznak.

Csak két koncert erejéig, de 2020-ban újra színpadra áll a HS7. A legendás zenekar egyetlen idei fesztiválfellépése a Fishing on Orfű nagyszínpadán lesz június 18-án, csütörtök este. A 2015-ben visszavonult, idén 25 éves formáció nem tervez aktív működést, csupán két rendkívüli koncertet ad a jubileum kapcsán – az elsőt Orfűn, a másodikat augusztusban a Budapest Parkban. A több, mint másfél órás orfűi fellépésen várhatóan elhangzik majd az összes emblematikus HS7-dal a Hol van az a krézi sráctól a Mártáig, a Sajnálomtól a Dél-Amerikáig.

A közönség visszajelzéseire, valamint a kiemelt fellépőkre való tekintettel idén hosszabbak lesznek a koncertek az orfűi nagyszínpadon. Az eddigi 1 órás játékidő-átlag majdnem 1 és negyed órára nő, ráadásul létrejött egy 1 óra 40 perces sáv is, hogy a különleges koncertek megkaphassák az őket megillető játékidőt.

A Fishingen idén is több, mint 150 zenei produkció kap fellépési lehetőséget. Az érdeklődők továbbra is a legfontosabb koncertzenekarokat és a legaktuálisabb könnyűzenei produkciókat csíphetik el Orfűn. Fellép a Hiperkarma, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a Bëlga, a Supernem, az Elefánt, az Esti Kornél, a Csaknekedkislány, az Ivan & the Parazol, vagy a Szabó Benedek és a Galaxisok. Duplázik a Péterfy Bori & Love Band és a Ricsárdgír is: ők a Víziszínpadon is fellépnek. A Parno Graszt a Bohemian Betyars vendégeként érkezik, Hobo 75 éves jubileumi koncertet ad, az Akkezdet Phiai pedig külön adnak koncertet: Saiid a SpeizBoiz-zal, míg Závada Péter a Tranzkaphkával érkezik. Jön az Erik Sumo Band, játszik a Kiss Tibor nevével fémjelzett Aranyakkord, és idén először fellép a VAN filmzenekar is.

Bérczesi Robi és Apey is a Víziszínpadon lép fel, különleges koncerttel érkezik a Sör és Fű, akik DJ Mango-val a fesztivál intim, erdei helyszínén játszanak majd. Szintén A tűzhöz közel lép fel a Kispál András, Bräutigam Gábor, Püspöki Péter-hármas, a Balanyi Szilárd-féle Szilárd Piano Projekt, és itt ad közös koncertet Barkóczi Noémi és Sallai László is. Természetesen idén is lesz komolyzene az erdőben, a napindító zongorás-sávban pedig Takács Zoltán Jappán, IAMYANK és Szintis Laci zenél.

Az eddigi PMFC színpad 2020-ban új nevet kap, az emblematikus, tölcsér formájú fainstalláció ezután Amondó – az orfűi féregjárat lesz. A fesztivál a névválasztással a Hiperkarma 2019 decemberében fiatalon elhunyt menedzsere, Medgyesi Ferenc Pite előtt tiszteleg. Ez a helyszín a klubhangulatú koncertekről szól majd, legyen szó indie-ről (Platon Karataev, Carson Coma, Mayberian Sanskülotts), vagy a keményebb stílusok képviselőiről (Téveszme, Siketfajd, Stubborn, Prosectura, Hétköznapi csalódások, Junkies). És persze idén is lesz hip hop-nap Mikee Mykanic-kal, a Slow Village-dzsel, a Vicc Beatz-zel, Funktasztikussal és a Mulató Aztékokkal.

A Fonó továbbra is a legizgalmasabb világzenei, jazz, folk és népzenei előadókat hozza el a Borfaluba, itt játszik a Dresch Trió, a Gypo Circus, Szeder, a Jónás Vera Experiment, a Mordái, a Zuboly, a Kerekes Band, a Csángálló vagy az Aurevoir is. 

Természetesen ott lesz a Fishingen a Rühös Foxi is, tavaly egy közönségszavazás után az ő dalukról nevezték el az egyik nagyszínpadot. A Szűcs Krisztiánt is soraiban tudó formáció a Magam adom színpadon játszik, ahol rajtuk kívül leginkább az egy szál gitárosoké lesz a főszerep. 

A Nagysátorban jól megfér egymás mellett a ska, a világzene, a pop, az alter és a metál is. Olyan kiváló koncertzenekarok lépnek itt fel, mint a P.A.S.O., a Besh o droM, a VHK, az Óriás, a Konyha, a Colorstar, a Tudósok vagy a LAZARVS. 

Akik a koncertek után még táncos mulatságra vágynak, azoknak idén több választási lehetőségük is lesz Orfűn. Az Unicum Music Bár DJ-i (DJ Melone, DJ Titusz & DJ Marvin, DJ R-Nold és a Tesco Disco) mellett választhatják az Amondó színpad táncos programjait is, ahol Krizso és barátai, DJ Slow és DJ ONE-AB is pörgetnek lemezeket, de itt lép fel a Pécs Disco Mafia, valamint Mono & Mill is. 

A részletes program már elérhető a Fishing weboldalán. A napijegyek értékesítése most indult. A december óta kapható bérletek háromnegyede már gazdára talált, tehát nagyon úgy tűnik, hogy a Fishing – csakúgy, mint az eddigi években – idén is jóval a fesztivál kezdete előtt teltházas lesz.