Az első évet megkoronázandó tempóra további 4 fellépő is készül!

Feszes ütemek és folyamatos gépzaj. Ahogy ez jellemezte a Black Out csapat első évét, úgy az egy éves fennállást megjáratni hivatott február 29-i party is ezen az íven jut el a Say Hello klubban összegyűlt szórakozók köré.

Az első egy év az alapkövek letételéről szólt, most pedig jöhet a kettes fokozat, melyet a Black Out azzal lendít be, hogy a második évre rengeteg vendégelőadót invitál meg a hazai közegből merítve.

Egyből erre reflektál a soron következő, ünnepi fényárban úszó esemény is, ahova a szcéna egyik legkultikusabb figuráját, a mindig remek acid szőnyegeket terítő, live szettekben utazó Bernathy Zsigát hívták meg, aki a tőle megszokott baráti hangulatban érkezik majd megfeszíteni a teret.

Hozzá kapcsolódik még meghívottként a debreceni illetőségű, de szorosan a BeMassive csapathoz tartozó Somazed is, aki mellett természetesen a Black Out team is jelenést tesz az elektronikus pulpituson, amit ezentúl extra hang is támogat majd minden alkalommal!

Taty és Ragazzo egy formabontó b2b szettel, Unleashed pedig önálló keretek között teremti meg a közös hangrezgést, hogy a csapat méltó módon billenjen bele második szezonjába, ezzel egyetembe a 2020-as év megállíthatatlan techno események sorozatába.

A civis város eseményére már a Resident Advisor rendszerében online is vásárolhatunk jegyet, vagy akár a Oneticket oldalán, így idéntől már a sorban állás is kevesebb lesz!

Zsigától ezt a 2018-as Sziget megőrülést ajánljuk hangolódásul: