Nehéz döntés volt mindkét fél számára, de jelen esetben így történhetett a legjobban.

Az az út, melyen az elmúlt 4 évben Michael és Daniel, a müncheni duó járt igen intenzív volt, ahol végig arra törekedtek mindketten, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. De, ahogy lenni szokott, egyszer minden véget ér, és ez az Innellea formációval is – sajnos – így történik.

Február elején jelentették be a szétválást, ami nem kifejezetten szétválás, hanem sokkal inkább egy helyes döntés, amit nehéz volt meghozni.

Daniel ugyanis rátette az egészségét is a projektre és hosszas betegeskedést követően a siker helyett az épp testet választotta, nem visszafogva Michael munkáját, hanem barátként támogatva azt, kilépve az Innellea projektből, melyet 4 éve nem csak producertársakként, hanem barátokként is üzemeltettek.

Láttunk pár ilyen szituációt, ahol a nemzetközi sikereket beárnyékolta az egészség romlása, olykor nem vagyunk készek arra, ami történik velünk és olyankor szükséges ezt elfogadni. Minden esetre ebben a történetben az a szép, hogy az Innellea marad, a formáció egyszemélyes atributumot ölt, tömörödik a szubjektum, egy fokkal szűkebb, de volumenben ugyanolyan szegmensű elektronikát kapunk a jövőben is.

Melyet az Afterlife, az Innervisions, a TAU, a Voltaire, a Variety, vagy akár Get Physical bármikor szívesen közvetít a hallgatóság felé kiadványok formájában, Michael pedig viszi a klubokba és fesztiválokra, ami ebben az évben azért öröm, mert február 29-én, az év szökőnapján először hallhatjuk Budapesten az Innellea dallamos technóját.

Michael és Daniel barátsága természetesen nem ér véget, és a közösen alkotott zenék is ott maradnak mögött, melyeket most is és február utolsó éjszakáján is szívesen hallgatunk majd a Cinema Hall falain belül, Guy Mantzur társaságában!

Most tehát, néhány origi Innellea track és szett következik, aztán szombati esemény, majd legközelebb már azt is bemutathatjuk, hogy milyen az első egyszemélyes Innellea track!