A kanadai DJ-legenda is elkapta a fertőzést. A fertőzöttek folyamatosan növekedő száma miatt sajnos ez önmagában már nem is lenne akkora hírérték, de az általa leírt körülményekre mindenképp érdemes odafigyelni. Főleg annak tudatában, hogy igen rosszak a tapasztalatai az egészségügyet illetően, pedig a világ egyik legfejlettebb országában történt az eset. Akkor el tudjuk képzelni, hogy működhetnek a dolgok a többi helyen.

Azt szögezzük le az elején, hogy John Aquaviva már nem olyan  fiatal. 56 éves. Március 8-án érkezett haza Ontario-ba egy londoni fellépéséről. Két nap sem telt és nagyon rosszul kezdte magát érezni. Önkéntes karanténba vonult,  hogy esetleges fertőzés esetén ne adja tovább a vírust. „Nem voltam benne biztos, hogy megfertőzödtem, de úgy gondoltam, hogy jobban teszem ha otthon maradok és távol tartom magam a többi embertől”.

A torontói reptéren semmilyen intézkedést nem vezettek be annak érdekében, hogy leteszteljék miszerint Aquaviva veszélyeztetett területről érkezett-e. Mindössze egy rutin kérdést tettek fel neki, arra voltak kíváncsiak, hogy járt-e Kínában vagy Olaszországban.

Élesen kritizálta háziorvosának a munkáját is. Az orvos azt tanácsolta neki, hogy lehetőleg ne keresse fel a rendelőt és maradjon otthon. Aquaviva állapota egyre csak rosszabbodott. Láz, levertség és étvágytalanság jellemezte – ezek a koronavírus tipikus tünetei. „Sokat utazom. Ha valakit, akkor engem kellene tesztelni” – jelezte a művész az orvosának.

Szkepticizmusa csak tovább nőtt. „Honnan kellene tudnom, hogy mennyire vagyok beteg? Miért nem segít nekem senki, hogy mintát vegyenek tőlem?”

Újból felhívta az orvosát, végül március 16-án vettek volna tőle mintát. Igen ám, de a tesztek akkorra már nem voltak elérhetők. Acquaviva tudta, hogy vírusfertőzött, mégsem tudott tenni semmit ellene. Állapota tovább rosszabbodott, súlyos légzési nehézségei voltak.

Március 19-én végül aztán egy klinika fogadta őt. Egy nappal később pedig beigazolódott a gyanú, miszerint megfertőződött. Nagyon csalódott a rendszer működésében, a klinika munkatársainak munkájáról azonban csak jókat tudott mondani.

Aquaviva jelenleg házi karanténban tölti napjait. Egy nővér rendszeresen hívja őt telefonon, aki az állapota felől érdeklődik. A művész példája sajnos egyértelművé teszi mindannyiunk számára, hogy komoly veszéllyel kell szembenéznünk. A fiatalok számára így üzent: „Vegyétek komolyan! Lehet, hogy fiatalok vagytok és erősek, de gondoljatok a többiekre is”

Jobbulást kívánunk és nagyon reméljük, hogy végre-valahára újra magyar földre lép. Két éve amúgy egyszer már majdnem összejött.