Na ki emlékszik az egyedülálló, legendás VHS kazira, ami Dj Török nevéhez kötődik, és ezreknek segített elsajátítani a dj szakma alapjait??? Igen, az lesz az!: Hogyan lehetsz sztár dj

Higyjétek el, abszolút retro ez a több, mint 20 éves, összeségében 180 perces oktatókazetta! Annyira retro, hogy még a youtube is retro… amikor digitalizálták a kazettát, a manapság legnépszerűbb videó oldal is még gyermekcipőben járt, így 10 perces részekre kellett szedni az anyagot, hogy bárki számára elérhető legyen ez az alapmű. Néhány nappal ezelőtt pedig Dj Török előhúzta a múltat, és a videó egyes részeit megosztva, világi sztorizgatásba kezdett. Betaláltak az írásai, a kommentáradatból pedig kiderült, nagyon sokan találják érdekesnek a régi szép idők memoárját, egyesek szívesen emlékeznek vissza azokra a pillanatokra, mások szívesen tudnak meg új részleteket, és akadnak bőven olyanok is, akik egyszerűen csak imádják a Török meséit. Legyen bárhogyan is… felkerestük Jánost, és szuper együttműködést beszéltünk meg vele, ami azt jelenti, hogy most 10 héten keresztül minden hétre jut majd egy mese. Szigorúan régi idők, és bemutatjuk a kazit is részleteiben, hiszen mégiscsak a történetünk egyik főszereplője.