Aki olvasta az első két epizódot (Fabric és FabricLive), az már tudja, hogy a 90-es évek közepétől az elektronikus zenei szcénában, stílusirányzattól függetlenül a mixalbumok jelentették a legfontosabb tájékozódási pontot. A pontos dátum 1994 október 14, erről (is) szól mai cikkünk. Annak idején (2005-2006 körül) a havi szinten nyomtatott formában megjelent Freee magazin már egyszer összegyűjtötte a nagy népszerűségnek örvendő mixalbumokat. Azóta eltelt több mint egy évtized, amely alatt rengeteg minden történt az elektronikus zene világában, így mi ismét elővesszük a témát és frissítve, új epizódokkal bővítve összeszedjük nektek az arra érdemes sorozatokat.

A Renaissance egy brit elektronikus tánczenei klub márka és ehhez tartozó lemezkiadó, melyet a klub menedzsmentje alapított a nyitás után két évvel. A szórakozóhely Geoff Oakes tulajdonos ötlete alapján az Anglia közepén fekvő, Mansfield nevű kisvárosban nyitott meg 1992 márciusában. A klubról bővebben a következő epizódban olvashattok.

A közönség szórakoztatásáért több rezidens is felelt, például Ian Ossia, Sasha, John Digweed és Nigel Dawson. A gyakori vendégek között pedig olyan, mára már szintén veteránnak számító DJ-k szerepeltek, mint Dave Seaman, Nick Warren, David Morales, Anthony Pappa vagy Hernán Cattáneo. Ezek az előadók mind-mind meghatározó szerepet töltöttek be a kiadó életében is.

Renaissance Recordings:

A lemezkiadó a több mint kétszáz kislemez megjelenés valamint a The Mix Collection sorozat mellett több másik szériát is magáénak mondhat, amelyek évekig párhuzamosan futottak. Ilyen dupla CD-k voltak például a két epizódig jutó Sequential, ez az argentin vendég DJ Hernán Cattaneo nevéhez fűződik, a szintén két részes Everybody, amelyet a holland Sander Kleinenberg válogatott össze, valamint a The Therapy Sessions, itt a leedsi Dave Seaman mindkét epizód elkészítésében közreműködött, a másik lemezt pedig egy-egy ausztrál vendég, Phil K és Luke Chable mixelték.

Két részig (London valamint Toronto) jutott a Viva is, melyeket Steve Lawler válogatott és mixelt össze. A birminghami tech house DJ egyébként Viva Music néven indította el saját kiadóját még 2006-ban, valamint volt már egy három lemezes válogatás mixe is a londoni Ministry Of Sound kiadónál simán csak Viva címmel.

2006-ban érkezett az első Transitions mixlemez, ezt a korábbi rezidens John Digweed készítette és végül négy epizódig jutott. A névadás itt sem a véletlen műve, ugyanis Digweed-nek ekkor Transitions néven futott már egy hetente jelentkező rádió műsora a Kiss100 FM-en, amely egyébként a mai napig aktív.

Nagyon érdekes koncepció volt a három különböző hangzás bemutatása három lemezen. A Club szerintem egyértelmű, a Studio csak saját munkákat takart és a Home pedig a könnyebb, lazább, főleg otthon hallgatható zenékre fókuszált. Ez volt a Renaissance 3D sorozat, amelyből sajnos szintén csak négy epizód jelent meg, melyeket sorrendben Satoshi Tomiie, a Faithless, Tom Middleton és Roger Sanchez) készítettek.

A The Sound of Renaissance dupla CD-k egytől egyig Marcus James munkái. A harmadik és negyedik az “Ibiza” alcímet kapta, itt a koncepció egy a standon hallgatós és egy klubosabb lemez volt. Végül de nem utolsó sorban pedig a mindenki által ismert The Masters Series, amelyről szintén a következő részben lesz szó.

The Mix Collection

A lemezkiadónál 1994-ben jelent meg az első mixalbum, amely a Renaissance – The Mix Collection címet kapta. A klub két rezidens előadója, Sasha és John Digweed által készített 3 CD-s gyűjteményt tartják az ilyen jellegű kiadványok alfájának (soha addig nem készült stúdióban felvett mixlemez) és ez volt az első olyan kompozíció, mely akkora példányszámban fogyott, hogy azzal sikerült kiérdemelnie az aranylemez státuszt. A stílusokat tekintve főleg house, progresszív house és a trance trackek egyvelege, valójában a klubban játszott zenéket bemutató kollekciónak szánták. Az album megjelenésének tizedik évfordulóján ismét kiadták a teljesen újra masterelt változatot, amelynek a borítója és kissé a tracklistje is változott.

Az első négy epizód után – amelyeket például John Digweed vagy az olasz Fathers Of Sound páros (Fulvio Perniola és Gianni Bini) mixeltek – következett egy 12 éves szünet. Az ötödik rész, amely Danny Howells nevéhez fűződik 2008-ban jelent meg, a tizedik, egyben utolsó darab, amelyet Art Department készített pedig 2016-ban.

Sasha & John Digweed – Renaissance: The Mix Collection

John Digweed – Renaissance – The Mix Collection Part 2

Fathers Of Sound – Renaissance: The Mix Collection Part 3

Dave Seaman & Ian Ossia – Renaissance: The Mix Collection Part 4

Danny Howells – Renaissance – The Mix Collection Part 5

M.A.N.D.Y. – Renaissance: The Mix Collection Part 6

Gui Boratto – Renaissance: The Mix Collection Part 7

Tale Of Us – Renaissance: The Mix Collection Part 8

Tiefschwarz – Renaissance: The Mix Collection Part 9

Art Department – Renaissance: The Mix Collection Part 10